Ha vetünk egy pillantást a fejlett demokráciák jövedelmi viszonyaira, könnyen megállapítható, hogy egy gyerek vállalása érzékelhetően rontja a család életszínvonalát. Ez fokozottan így van Magyarországon. Idehaza, ha egy átlagos kétgyermekes család egy újabb gyerek vállalása mellett dönt, akkor azt is eldönti, hogy önerejéből nemhogy külföldön, de még a Balatonon sem tud majd üdülni az elkövetkező húsz évben. Ez azért van így, mert a gyerekek felnevelésének költségeit döntően a szülők viselik, pedig társadalmunknak égetően szüksége lenne a fiatal, adófizető munkaerőre. A példa közhely: ha egy családi vállalkozás disznót, vagy tehenet nevel, annak költségeit leírhatja, ha gyermeket, akkor annak minden költségét, a pelenkától az iskoláztatásig, a család fenntartóinak kell állnia, a keményen megadóztatott jövedelmükből.

Aki keresetéből két gyereket tart el, és a felesége gyesen van, ugyanakkora mértékben járul hozzá a közterhekhez, mintha egyedül élne, és csak magára költene. A többgyermekes családanyák karrier- és munkalehetőségei sokkal rosszabbak, keresetük és így nyugdíjalapjuk is lényegesen alacsonyabb lesz. A fáradságosan felnevelt gyermekek adóforintjaiból a társadalom paradox módon azoknak biztosít nyugdíjaskorukra magasabb színvonalú ellátást, akik gyereknevelés helyett karriert építettek, és addig is magasabb színvonalon éltek. Ez az ordító igazságtalanság általánosan jellemző a fejlett demokráciákra.

A rendszerváltozás legegyértelműbb vesztesei nálunk is a több gyermeket nevelő családok. A rendszerváltozás óta a társadalmi rétegződésvizsgálatok szerint a magyar társadalomban jelentősen lejjebb csúsztak a többgyerekes családok, és a legszegényebb rétegben drámaian megnőtt a gyermekek aránya. A szegénységnek Magyarországon ma gyermekarca van. Emellett a termékenységi ráta 1,8-ről 1,3-re csökkent, ami azt jelenti, hogy negyedével esett vissza az egy fiatal nőre jutó megszületett gyerekek száma. Miért természetes, hogy ha valaki gyereket vállal, annak alacsonyabb életszínvonalon kell élnie annál, mintha nem lenne gyereke? Ez demokráciánk rendszerhibájának a következménye.

A XX. század folyamán a demokráciákban szavazati joghoz jutottak a szegényebbek, a nők, és ma úgy gondoljuk, hogy mindenki egyenlő eséllyel részt vehet a közélet formálásában. A gyerekeknek erre nincs esélyük. A választójogot kivéve a gyerekeknek ugyanolyan jogai vannak, mint egy felnőtt állampolgárnak, bár persze ezek egy részét csak törvényes képviselőik útján gyakorolhatják. A választójoggal azonban épp az egyik legfontosabb joguktól, érdekérvényesítő képességüktől vannak megfosztva. A legfiatalabb generáció érdekei nem jelennek meg az ország jövőjéről szóló döntések meghozatalánál! A pártoknak a szavazati joggal rendelkező választópolgárok körében kell eredményt elérniük, ennek megfelelően állítják össze a programjaikat. Ezért jelent behozhatatlan hátrányt a gyerekek számára, hogy ők a választásokon gyakorlatilag nem léteznek. Lehet szép programokat hirdetni, meg lehet választani a jövő nemzedékek ombudsmanját, de ameddig a választási rendszer e pontján nem sikerül változtatni, addig a gyermekesek mindig óriási hátrányban lesznek.

Vajon ilyen költségvetést fogadna el akkor is az Országgyűlés, ha a gyerekek után is járna szavazati jog? Az adórendszerben akkor is figyelmen kívül hagynák ezt a 2 millió állampolgárt? Biztos nem! A gyermekek és szüleik helyzete javulna, a gyereknevelés társadalmi presztízse jelentősen növekedne. Minden párt programokat készítene a nagycsaládosok lakáshoz jutásának megkönnyítéséről, az anyák munkavállalási lehetőségeinek szélesítéséről s a gyereknevelés kedvező nyugdíjbeszámításáról, hiszen kétmillió szavazat az nem elhanyagolható. De továbbmegyek: jótékony hatással lenne ez a mélyszegénységben élő sokgyerekes roma családokra is, hiszen már akkor "megéri" odafigyelni rájuk, amikor még érdemi lépéseket lehet tenni az ott élő gyerekek iskoláztatásáért, társadalmi integrációjáért.

A gyerekek után járó szavazati jog nem a pártok erőviszonyait rendezné át, hanem a gyermeket nevelő családok súlyát, érdekérvényesítő képességét növelné meg jelentősen. Ezzel nem előnybe kerülnének a több gyereket nevelő családok, csak csökkennének nagyon jelentős hátrányaik.

Természetes, hogy a gyerekek egy bizonyos életkor alatt nem képesek élni szavazati jogukkal, hiszen nincs elég ismeretük a világról, nem látják át az összefüggéseket. (Fogadjuk ezt el, bár lehetne azon vitatkozni, hogy egy gimnazista fiatal valóban megalapozatlanabbul döntene, mint egy nála idősebb funkcionális analfabéta.) De ebből még nem következik, hogy a gyermeket a választásokon nem létezőnek kell tekinteni. A szülők joga és kötelessége sok más kérdésben is eljárni gyermekeik nevében és érdekében. Ők kapják meg a gyerekek után járó támogatást, szerződhetnek a nevükben - a választás jogát miért ne gyakorolhatnák helyettük. Normális demokráciákban a választás is egy társadalmi szerződés a választók és a politikai pártok között. A választók jelölik ki, hogy milyen irányba, milyen értékek és jövőkép mentén fejlődjön az ország. A szülők gyermekeik nevében miért ne szólhatnának bele e közös jövőkép kialakításába? Joggal feltételezhetjük, hogy mindez arra ösztönözné a politikusokat, hogy a társadalom hosszabb távú érdekeit is figyelembe véve hozzák meg döntéseiket!

Némelyeknek bizonyára alkotmányos aggályaik lesznek, mondván, ha a szülők élhetnének a gyermekeik szavazati jogával, akkor sérülne az egy ember - egy szavazat elve. Ha elfogadjuk, hogy a gyerek is ember, akkor éppen jelenleg sérül az egy ember - egy szavazat elve. Éppen az aggályos, hogy az állampolgárok ötöde meg van fosztva a választás, az érdekérvényesítés lehetőségétől, és folyamatosan a következő generációk kontójára élünk és adósodunk el!

A világ országai közül Magyarországon csökken a legrégebben, huszonhat éve folyamatosan a népesség, és a demográfiai előrejelzések különösen kedvezőtlenek. Ez drámai gazdasági problémákat fog okozni. Ezért vetődött fel a nyugdíjkorhatár jelentős emelése, vagy nemrég egymillió munkavállaló letelepítésének szükségessége. (A gyors ütemű bevándorlás mindenütt egyre nagyobb kulturális és egyéb feszültségekkel jár, amire a közelmúltban számos példát láthattunk Franciaországban, Németországban, Hollandiában, de még az USA-ban is.)

A másik megoldás ezzel szemben az, hogy egy családbarát, gyerekbarát politikai rendszert alakítunk ki, amelyben megnövekedne a több gyermeket nevelő nagycsaládok társadalmi megbecsültsége, és radikálisan megnőne a születésszám, aminek előfeltétele a gyermekek után járó szavazati jog. A társadalmi igazságosság érdekében a magyar politikai elitnek mihamarabb meg kellene állapodnia a gyerekek után járó szavazati jog részleteiben. Meggyőződésem, hogy azok az országok, amelyek ebben előbb lépnek, hosszabb távon versenyelőnyre tesznek szert. Legyen tehát valódi reform! Újítsuk meg a választási rendszert Magyarországon! Az egész világon ismét odafigyelnének ránk. Ne a jövőt éljük fel, hanem felelősségteljesen döntsünk, mind a tízmillió magyar állampolgár érdekeit szem előtt tartva. Ha a magyar politikai elitnek volna ehhez bátorsága, történelmi tettet hajtana végre.

A szerző  országgyűlési képviselő (Fidesz)