Lehetünk még érdekesek?
- Mit szólt, amikor meghallotta a hírt?
- Mindenekelőtt mélységes csalódást éreztem, ugyanakkor arra gondoltam: a pofon az olimpia ügyének talán jót is tehet. Ráébreszthet minden érintettet arra, hogy tervrajzok és makettek gyártásán kívül mást is kell tenni.
- Mit például?
- Harmadszor pályáztunk a labdarúgó Eb-re, de ennyi idő is kevés volt, hogy legalább a Puskás stadion rendbehozatala megtörténjék. Hát így nem megy, valamit fel kell mutatni ahhoz, hogy reális esélyekkel szálljunk versenybe. Az UEFA megüzente: Magyarország jelenleg nem érdekes, nem számít. Ezen a képen kell sürgősen, legkésőbb a 2020-as olimpia 2011-es jelentkezési határidejéig változtatni, amihez az EU-ból infrastruktúra-fejlesztésre lehívható majdnem nyolcezermilliárd forint óriási lehetőséget kínál.
- Azt mondják, a Walesben győztes lengyelekhez és ukránokhoz képest Magyarország nem csak hogy nem érdekes, piacnak is túl kicsi...
- Ugyan már! A 2004-es futball Eb-t Portugália rendezte, a jövő évit Ausztriában és Svájcban tartják. Prága pedig jelentkezik a 2016-os olimpiára.
- London után négy évvel nem értelmetlenül?
- Úgy látszik, ők másképp gondolkodnak. És lehet, hogy csak a mi sajátos észjárásunk, miszerint folyamatosan azt nézzük, mit, miért nem lehet megcsinálni. Több alkalommal bebizonyosodott, hogy az egyes szavazásoknál nem számít a papírforma. Ki gondolta volna, hogy 2004-et, Athént követően nyolc esztendővel újra Európa kaphat rendezési jogot! Meggyőződésem, nem a geográfiai elhelyezkedés a döntő, hanem az, hogy melyik pályázó milyen erőt képes megmozgatni a sikerért, és mekkora egységet tud teremteni a politikában.
- Hát... Ami az egységet illeti, mintha tátongana itt-ott némi űr.
- Ezért tartjuk a legszükségesebb feladatnak, hogy megszülessék az úgynevezett olimpiatörvény. Ez lehetne az első lépés az ügyben kialakítandó politikai és gazdasági konszenzus felé. A felismerése annak, hogy létezik egy nemes cél, amiért muszáj és érdemes is összefogni. Ezt követően felállhatna a pályázatot előkészítő testület, amely érdemi tárgyalásokat folytathatna bel- és külföldön egyaránt. Hogy mást ne mondjak, kapcsolatokat építhetne ki a majdani döntést nyilvánvalóan befolyásoló sportpolitikai és üzleti körökkel. Ehhez az építkezéshez azonban idő kell, méghozzá sokkal több, mint néhány stadion és csarnok felhúzásához.
- Jól hangzik, csakhogy a felek már a "földszinten" sem állnak szóba egymással. Most milyen a viszony a BOM és a Magyar Olimpiai Bizottság között?
- Változatlan.
- Változatlanul rossz?
- Mi már átküldtük Schmitt elnök úrnak a megvalósíthatósági tanulmányt, és kértük a közös ügy támogatását. Úgyhogy, kérem, a kérdését hozzá intézze!
- Miként lesz ebből nemzeti konszenzus?
- Az ukránokkal közösen Eb-t rendező Lengyelország és - Prága révén - a játékokra kandidáló Csehország példája azt bizonyítja, hogy ezen a környéken is sikerülhet szót érteni egymással. Sőt azt is igazolja, hogy nincs más út: az összeomlás, a frusztráció helyett haladéktalanul lépnünk kell, mert a bekövetkezett regionális pozícióvesztés most még orvosolható. Erre az olimpiai pályázat - gazdaságélénkítő, társadalomformáló hatásaival - tökéletes eszköz.
- Ön a Budapesti Értéktőzsde elnöke. A pénzügyi szakember mekkora összeget tenne arra, hogy 2020-ban Budapesten lesz az olimpia?
- Huh...
- Csőbe húztam?
- Szó sincs róla. De haladékot kérek, csak 2011-ben válaszolok.
