Az utólagos adatfeldolgozás viszonylag olcsó, és különösebb beruházást nem igényel. Felmerül azonban az a kérdés, hogy vajon az orvosi titoktartást esküvel fogadó, a törvény szerint szigorú titoktartásra kötelezett kezelőorvos milyen jogi alapon fedheti fel betege bizalmas, egészségügyi adatait biológus, fizikus, matematikus, vegyészkutató, vagy akár egy másik orvos előtt, amikor a páciense úgy tudja, hogy ezek az információk szigorúan kettőjük között maradnak.

Az orvosi kutatások etikájára vonatkozóan az Orvosok Világszövetsége kiterjedt és aprólékos szabályozást alkotott 1964-ben. Ez a helsinki nyilatkozat. E dokumentum az orvosi kutatásokra nézve két alapvető kritériumot állított fel: az etikai engedélyezést és a résztvevők önkéntes beleegyezését. A helsinki nyilatkozatot 2000-ben kibővítették egy mondattal, miszerint az emberi szövetek vizsgálata és a személyes egészségügyi adatok feldolgozása is orvosi kutatásnak számít. A kiegészítésre főként az elmaradott afrikai országok és nem utolsósorban az egykori szocialista országok miatt volt szükség, hiszen a fejlett etikai érzékenységgel rendelkező társadalmakban ezt mindig is így gondolták. A különleges, személyes egészségügyi adatok (a szövetek is személyes adatnak számítanak) kutatási célú felhasználása elé az adatvédelmi jogszabályok is akadályt gördítenek, nevezetesen: ilyen adatokat kizárólag törvényi kényszer vagy önkéntes írásos beleegyezés alapján lehet feldolgozni.

Az Európai Unió hatodik keretprogramjának egyik kutatási projektje 2002 és 2005 között 27 ország részvételével felmérte a 95/46/EC, a tagállamok számára kötelező adatvédelmi direktíva betartásának helyzetét a tagállamok egészségügyi szektorában. A záródokumentumban elmarasztalták az újonnan csatlakozott országokat (Magyarországot is) a regionális kutatásetikai bizottságok működésének alacsony színvonala miatt. Kiderült ugyanis, hogy ezek a bizottságok nem adnak ki adatfeldolgozásra etikai engedélyt, mivel ilyet tőlük senki sem kér. Azaz a páciensek személyes adatai és szövetei szabad prédát jelentenek, ezeket mindenféle védelem nélkül tárolják, és kiki a maga érdeke szerint használja fel azokat.

Az 1998. január 1-jén hatályba lépett egészségügyi törvény részletesen szabályozta a kutatások végzésének feltételeit, és a résztvevők írásos beleegyezését követelte meg minden esetben, csak éppen azt nem határozta meg, hogy mi számít egyáltalán orvosi kutatásnak. Az egészségügyi miniszter 2002-ben rendeletet adott ki az orvosi kutatások végzésének szabályozásáról, de még ebből sem derült ki, hogy a személyes adatok feldolgozása kutatásnak számíte. Így azután 2005 végén az adatvédelmi biztos részben az én beadványom hatására felvette az Egészségügyi Tudományos Tanáccsal a kapcsolatot, aminek eredményeként 2006 tavaszán az ETT egyértelmű állásfoglalásban szögezte le: a személyes adatok feldolgozása is orvosi kutatás. Azt is kinyilvánították, hogy az adatfeldolgozáshoz szükséges a páciensek előzetes tájékoztatása és beleegyezése. Ugyanis az a gyakorlat alakult ki, hogy a kutatók a munkájukhoz etikai engedélyt sem kértek. Így alkalmuk nyílhatott olyan adatfeldolgozásra, amelyhez soha sem kaptak volna etikai engedélyt, illetve amelybe a résztvevők egyike sem egyezett volna bele.

A gyógykezelést sok esetben meg lehet úgy szervezni, hogy a vizsgálatok valódi célját a páciensek elől eltitkolva biztosítsák egyegy kutatáshoz vagy publikációhoz a megfelelő adatokat.

Március 10-én lépett hatályba az egészségügyi miniszter egy korábbi rendeletének módosítása, amely az adatfeldolgozáson alapuló orvosi kutatásokkal foglalkozik. Ez a rendelet már kifejezetten előírja adatfeldolgozás esetén is az etikai engedély megszerzését. Ezzel talán megszűnhet az a példátlan helyzet, hogy éppen a minisztérium vagy különböző állami hivatalok végezhetnek az OEP adatbázisán etikai engedély nélkül kutatásokat a páciensek kényszerrel összegyűjtött bizalmas személyes adatainak feldolgozásával.

Most már csak az a kérdés, hogy a páciensek vajon beleegyezhetneke adataik kutatási célú felhasználásba. Sajnos a rendeletmódosítás nem vesz figyelembe sem európai uniós adatvédelmi kötelezettségeket, sem morális korlátokat, ugyanis a már meglévő adatok feldolgozásához (ez teszi ki a beavatkozás nélküli kutatások 90-95 százalékát) nem követeli meg sem az érintettek tájékoztatását, sem azok beleegyezését, még akkor sem, amikor ez megszerezhető lenne. Így a páciensek bizalmas adatainak sorsa egyedül a kutatásetikai bizottságokon múlik! Míg más országokban szigorúan ügyelnek arra, hogy az etikai bizottságok megjelenítsék a társadalmi elvárásokat, összetételük tükrözze a társadalom kulturális és világnézeti sokféleségét, addig ez nálunk nincs így. A magyar bizottságok jórészt vezető pozícióban lévő orvosokból állnak, így még arra sincs garancia, hogy kollégáikkal szemben egyáltalán megjelenítsék, nemhogy érvényesítsék személyes adataink védelméhez fűződő érdekeinket. Mivel a rendeletmódosítás ellentétben áll az adatvédelmi törvény előírásaival, s ezzel megsérti az Alkotmány 36.§-át, az Alkotmánybírósághoz fordultam megváltoztatás érdekében.

A szerző matematikus