Az Eb vendégül látása a tervezettnél jóval többe, 964 és fél millió euróba került. A befektetések oroszlánrésze, 795 millió euró a stadionok és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra fel-, illetve kiépítésére ment el. Az önkormányzatok egymással versengtek annak érdekében, hogy otthont adjanak a tornának, ezért magukra vállalták a beruházások nagyrészét. Ennek köszönhető, hogy Portugália - a szükséges hat helyett - tíz, többségében új stadionnal várta a csapatokat. Habár az arénák mindegyike szépen túllépte a büdzsét, a kormány nem volt hajlandó megemelni az eredeti összeg 25 százalékát kitevő szerepvállalását. Az állam így 208 millióval járult hozzá a költségekhez, ennek egy részét európai pénzalapokból biztosította.

Maga a torna 114 millió euró bevételt és 4 millió euró nyereséget hozott: az összegen az UEFA (55%), a Portugál Labdarúgó Szövetség (40%) és a portugál állam (5%) osztozott. (A belépőjegyek 96 százalékát sikerült értékesíteni, ami 91 milliót jelentett.) A tévéközvetítésekből származó, rekordnak számító, 600 milliós nyereség az UEFA kasszáját gazdagította.

Az Eb fő vesztesei az érintett önkormányzatok. A stadiont építtető városok jelentős mértékben eladósodtak, miután a befektetések átlagosan 75 százalékát bankhitelből finanszírozták. Ráadásul azon települések számára, amelyeknek nincs komolyabb labdarúgócsapatuk, a most kihasználatlan stadionok fenntartása is gondot jelent. Így például több mint 3 millió euró megy el évente a meccseket szinte nem is rendező farói aréna fenntartására.

Mindezek dacára - éppen a már meglévő infrastruktúrára hivatkozva - Portugália szeretné elnyerni egy futball-világbajnokság rendezési jogát.