Az agyakat elszívják, ugye?!
Micsoda zöldségeket hordanak össze ezek a politikusok! Kik adnak nekik tanácsot? Minek ide alap?! Minek ide megvásárolhatatlanul drága külföldi szakember, aki nem ismeri Magyarországot?! Minek ide politikailag érintetlen, agymosott vagy fásult és konfliktuskerülő hazai szakember?! Sokkal inkább hazatérő civil szakemberekre, tudományokban járatos és az üzleti életet ismerő önkéntes, belevaló és véleménynyilvánító profikra lenne szükség, akiket fel lehet kérni politikamentes tervezésre, tanácsadásra. Friss arcok, friss gondolatok. Messziről jönnek (viszsza), nincsenek politikai kötődéseik, vagy szalonképesebben tudják egymást kezelni, ha van, de elkötelezettek a hazájukkal kapcsolatban. Még ismerik a hazai viszonyokat, de már a külhoniakat is. Megtiszteltetésnek érzik majd, hogy sikereikre való tekintettel és nem megélhetési szakértőként, vagy politikai csatlósként kérik fel őket a közreműködésre. Képviseltesse magát a világ különböző részeit megjárt több korosztály, minden fontosabb szakterületről. Egycsapatnyi dühös ember, akik értünk haragszanak, nem ellenünk, és meggyőzik egymást arról, hogy merre kell mennünk és hogyan. Legyen a csapat neve Civil Kilátó Egylet, és lehessen csatlakozni hozzá!
Ne a kormány pénzelje őket! Ha kialakulnak a megfelelő irányok, lehet majd uniós alapokból hatástanulmányokra forrásért pályázni.
Azért is próbálom kialakítani a Project Retour nevű civil szervezet keretében a hazatérők önsegítő visszailleszkedési szolgálatát, hogy ne veszítsük el szellemi tőkénk oly nagy hányadát. Nemrég e civil szervezet alapítójaként meghívtak az ERA-MORE mobilitási konferenciájára. Ott arról beszéltem, hogy az ERA-MORE program éppenséggel fokozza az agyelszívást, hiszen csak a külföldre érkezőket szolgálják a beilleszkedést segítő, főleg bürokratikus, adminisztratív programok. A régi és az új uniós tagállamok között igen nagy gazdasági erőkülönbség van, a kiáramlás felőlünk nézve nagymértékű, a beáramlás kicsi. Az Európai Bizottság munkatársai hibáznak, amikor diszkriminációnak állítják be a mobilitáson belül a hazatérés megkülönböztetését és megkönnyítését. A Nemzeti Kutatási és Technológia Hivatal (NKTH) például pályázataiban kiemeli, hogy a hazatérők előnyt élveznek a külföldiekkel szemben. Nagyon helyes! Az új tagállamokban a hazatérőkkel kapcsolatos pozitív diszkrimináció életbevágó! Egy külföldit aligha izgat olyan elkötelezetten Magyarország jövője, mint egy hazatérőt.
Miért kell a hazatérés megfelelő támogatásával megvárni, hogy ez EU prioritás legyen? Miért nem lépünk magunktól? Majd a régi tagállamok rájönnek idővel, hogy az új államok tönkretétele nekik is pénzbe kerül, de addig is, nekünk önmagunk érdekében most kell lépni.
Az amerikaiak rájöttek, hogy nem anynyira jók a 2001 után bevezetett szankcióik. Például harmadára esett vissza az ott tanuló külföldi doktoranduszok száma, miközben az amerikai gazdaságnak nagy szüksége van rájuk. Most korrekciós programokat indítanak. Még tömegesebben szívják majd el a vezetőképes, innovatív szakembereinket. Én szóltam, amint hazajöttem Amerikából. Megpróbáltam felrázni, akit csak el tudtam érni. Volt öt év, amíg Amerika szokatlanul barátságtalan volt a külföldiekkel. Mondtam folyvást: ez egy kivételes lehetőség, mert a legnagyobb agyelszívó szívóereje átmenetileg csökkent, miközben az EU egyre vonzóbb. Az ország nem élt a lehetőséggel. A tendenciát jól jellemzi a következő példa. Minden év elején tartják az MIT (Massachusetts Institute of Technology) European Career Fair című rendezvényét, mely a legkiválóbb, fiatal amerikai és külföldi szakembereket vonzza. A céges standok száma 2001-ben kezdett emelkedni (61), majd az ikertornyok elleni támadást követő években látványosan megcsappant (26, 17, 21, 45). 2006-ban (59) érte el megint a 2001-es szintet, és 2007-ben nagy mértékben meghaladta azt. 2007 februárjában 101 cég képviseltette magát Bostonban. Az elszívó hatás helyreállt, erősebb, mint valaha.
Javában folyt saját hazatérési kutatásunk kiértékelése, amikor az EU előrukkolt saját kutatási ötletével. Eredményeik? Kit lep meg, hogy az USA-ban élő sok európai kutató örömmel térne vissza Európába, ha lenne rá módja? Engem nem. De az meglep, hogy állandóan csak a kutatókra gondolnak, mintha nem lenne még sok más szakember, akiknek a hazatérése elsőrendű megoldandó feladat. Az NKTH éppen február elején mutatott be minket, a Project Retourt Bostonban, a fent említett MIT European Career Fairen, mivel felépítettünk egy közösségi, álláskereső portált és kutatható adatbázist az agyelszívó országokban élő fiatal magyar szakemberek számára (http://portal.projectretour.org.hu).
A Project Retourt 2004-ben alapítottam, hogy láthatóvá váljon a világban szétáramlott szellemi tőkénk, és aztán lehessen vele kezdeni valamit! Olyan lenne ez, mint amikor kontraszt anyagot juttatnak az ember szöveteibe, és mozgás közben kirajzolódnak a szervek, az erek és a kezelendő részek egy fMRI (functional Magnetic Resonance Imaging) vizsgálat során. Ha látható a szellemi tőke, akkor kutatható, szervezhető, kiaknázható, ösztönözhető. Lehet regisztrálni! - kedves diaszpórában élő fiatal szakemberek és állásokat, támogatásokat kínáló, innovatív, hazai cégek! Később lehet ebből egy regionális, sőt európai szintű agycirkulációs, civil projekt. De honnan vegyek annyi önrészt, amennyi az új pályázatokhoz szükséges? Nagyvonalú támogatók kellenek. A hazai vezetők maguktól nem fognak távlatokban gondolkodni. Sajnos, a pályázati programok többsége továbbra is csak az EU nyugati részének lesz hasznos. Az EU régi tagállamai nem bolondultak ám meg, amikor hagyták a jelenlegi országokat csatlakozni: olcsó, jól képezhető munkaerő, és bővülő belső piac. Kit érdekel, hogy az új tagállamok is elöregedőben vannak, és nem lesznek, akik az idősek nyugdíjait kitermeljék?! Anglia például nagyon vonzó. Mennek is a fiatalok tömegével, miközben egy újságírótól azt hallom, hogy interjúalanya, egy mérvadó gazdasági kutatóintézet munkatársa úgy nyilatkozott, hogy kutatásaik szerint alig van mozgás, minimális az elvándorlás. Ezt nevezem! A régi honlapunkat külföldről látogató ezrek ezt olvasván döbbenten néznek majd.
A Frei-dosszié 2005. szeptember 12-i adása olyan magyarokról is szólt, akik a csatlakozás után Angliába mentek dolgozni. Mintegy tízezren lehetnek, nagyrészt magasan képzett szakemberek. A műsorban egy közgazdász professzor a London Business Schooltól arról beszélt, hogy kell nekik a fiatal, jól képzett, magyar bevándorló, mert különben ki tartja majd el az ő öregedő, lustuló társadalmukat? (És a miénket?) Mint mondja, a magyar kormány, ha esze van, nyilván azon dolgozik, hogy hazacsábítsa a tehetséges fiatal magyarokat, különben nagy gondok lesznek Magyarországon...
Valaki arra feleljen nekem, hogy miközben fizetjük a járulékokat, például a budapesti Diplomások Információs és Közvetítő Irodájának fenntartására, miért nincs egy portáljuk, miért olyan nehéz megtalálni a címüket az interneten? Miért nem tudunk róluk semmit? Miért nincs például online adatbázisuk és profi PR-juk? Miért nem szolgáltatnak 30 éves kor felett? Apparátust tartanak fenn, modern, önkiszolgáló online szolgáltatások helyett, amivel tömegeket lehetne hatékonyan elérni. Nálunk nincs apparátus, nem is futná rá, viszont izgalmas fejlesztésbe fogtunk, hogy az általunk hiányolt virtuális szolgálatot létrehozzuk. Az új portál már fut. Frei Tamás arra a hibás következtetésre jutott, hogy a műsorban bemutatott fiatalok alkotják az első szabad generációt, mely tömegesen ment külföldre dolgozni. Téved! A rendszerváltás és a csatlakozás közötti másfél évtizedben nagyon sok fiatal ment külföldre, és ma már hazatérne. A csatlakozás után valóban rengetegen távoztak egyszerre, és az EU több tagállama fontolgatja, hogy felszabadítja a kvótákat, mert rájöttek, hogy a képzett magyarok jól jönnek majd nekik! Itthon viszont ez nagy veszteség, mert egy kis ország szellemi elitje is kicsi, a vállalkozó szellemű polgárok rétege is nagyon vékony. És az agyelszívás csak fokozódik, ahogy a kvóták felszabadulnak, és egyre többen tanulnak meg nyelveket.
Az agyelszívás nem hivatalos programokban, hanem követhetetlenül működik. Mert például egy magyar, diplomás babysitterből is lehet bizony amerikai biokémikus kutató. A mobilitás nem minden fajtája követhető szokványos kutatási módszerekkel. Igencsak találékonynak kell lenni a nehezen kutatható, globálisan mozgó populáció esetében. A külföldre távozás szándékát például biztosan nem lehet úgy mérni, hogy itthoni cégeknek küldünk kérdőíveket, hogy az alkalmazottak jelezzék, akarnak-e külföldre menni. Bolond lenne őszinteséggel veszélyeztetni az állását a kiszolgáltatott munkatárs. A mi kutatásaink szerint a kint élők többsége egész életében tervezgeti a hazatérést, de ennek esélye az évek múlásával egyre csökken. Kutatásunk, esettanulmányaink, regisztrációt követően, olvashatók a portálunkon (http://portal.projectretour.org.hu).
Szabad munkaerő-áramlás, global brain circulation (az agyak globális körforgása) - az van. De "hazaáramlani" - nehéz, ha a kereslet láthatatlan, mert belterjes kis országunkban a konkrét állásajánlatokat nem szokták kitenni a kirakatba. Pláne nem értesül a lehetőségekről az, aki kiesett szakmája hazai kapcsolatrendszeréből és információáramlásából.
Nem hiszem, hogy volt más választásunk, mint csatlakozni az Európai Unióhoz. De már a csatlakozás előtt, még az USA-ban írt diplomamunkámban rámutattam, hogy a Világbank és az EU elemzései homlokegyenest más konklúzióra jutottak a magyar egyetemek állapotát és fejlődési esélyeit illetően. Az EU még önmagát is átverte, hogy beengedje a piacára kis hazánkat. A Világbank 2000-ben kiadott jelentése szerint a magyar felsőoktatás nem felelt meg a piacgazdaságok és a nyílt társadalmak elvárásainak. Az Európai Bizottság viszont 1999-es jelentésében megdöbbentően rózsás képet festett a magyarországi oktatásról, beleértve a felsőoktatást is. A Világbank szélsőségesen negatív, míg a Bizottság szélsőségesen pozitív képet alkotott. Szinte minden területen el vagyunk maradva. Mégis vannak, akik vissza akarnak térni. Ők mutathatják meg a kiutat ebből az elmaradottságból. Ha lehetőséget kapnak rá.
A szerző a Project Retour alapítója
