Míg Magyarország német megszállása (1944. március 19.) után a Sztójay-kormány lelkesen deportálta a magyar zsidókat, Szálasi csak vonakodva - olvasható Karsai László írásában.  - Több zsidót deportáltak és gyilkoltak meg  a Sztójay-kormány idején, mint Szálasi országlásakor.

Ha Szálasi valamennyi fővárosi zsidó legyilkolását vagy Budapest "zsidótlanítását" tervezte volna, ebben senki sem tudta volna megakadályozni. A diplomaták - köztük Raoul Wallenberg - zsidóvédő akciója azért volt lehetséges, mert a "nemzetvezető" nagyon vágyott arra, hogy rendszerét a semleges államok is elismerjék, ezért még gesztusokra, a gettók megszervezésére, a halálmenetek leállítására is hajlandó volt.

Szálasi 1944. december 12-ig várt. Akkor be kellett látnia, hogy a világháborúban semleges országok többsége de jure nem ismeri el rezsimjét. Végül csak a Vatikán, Spanyolország és Törökország ismerte el a Szálasi-rendszert. De addig az időpontig a zsidóvédő diplomatáknak volt némi mozgásterük. Danielsson svéd követ október 31-én tájékoztatta kormányát, hogy a magyarok november 15-én kiengedik a svéd védelem latt állókat, ha addig az ország elismeri a Szálasi-rezsimet. Stockholmból kategorikus nem volt a válasz, de azt tanácsolták a követnek, próbálja halogatni az ügyet.

(A teljes szöveg a Népszabadság keddi számában jelent meg.)