Csáky Pál az MKP új elnöke, Bugár nem vállal többé tisztséget

Tizennégy szavazati többséggel Csáky Pál eddigi alelnököt, volt miniszterelnök-helyettest választotta a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) új elnökévé szombaton a Révkomáromban ülésező tisztújító közgyűlés 324 küldöttje.

Székfoglaló beszédében Csáky megköszönte a bizalmat, és felajánlotta: nyissák meg újra a nap során elfogadott alapszabályt, és annak módosításával tegye a közgyűlés lehetővé, hogy a párt fennállása óta pártelnökként jelentős érdemeket szerzett Bugár Béla számára tiszteletbeli elnöki tisztséget létesítsenek.

Csáky hasonló gesztust gyakorolt Duray Miklós felé, akinek eddigi tisztségét, a párt ügyvezető alelnöki posztját az alapszabály módosításával a közgyűlés szombaton megszüntette.

Bugár Béla megköszönte az eddigi bizalmat, és bejelentette: "Örök időkig az MKP tagja, harcosa maradok, a parlamentben kitöltöm képviselői időmet, de tisztséget a továbbiakban már nem vállalok az MKP-ban." Bugár az MTI-nek elmondta: képviselői megbízatásának lejártakor, három év múlva 52 éves lesz, "gondolnom kell a jövőmre, nyugdíjas koromra is".

A közgyűlésen beállt fordulat eshetősége előre látható volt, mert Bugár a közgyűlés első felében a küldöttek felé egyértelműen jelezte: ha nem ő győz, akkor kivonul a pártvezetésből, mert eleve csakis elnöknek jelöltette magát. "Én a szavamat még soha nem változtattam meg, ezután sem fogom. Egyenes a derekam!" - mondta Bugár, aki1998-tól, az MKP megalakulása óta állt az egyetlen szlovákiai magyar párt élén.

A tisztújítást megelőzően hosszú hetekig úgy lehetett tudni, hogy Bugár egyetlen jelöltként pályázza meg ismét a posztot. Alig több mint egy héttel az MKP nyolcadik közgyűlése előtt Csáky Pál váratlanul bejelentette: korábbi szándékával ellentétben elszánta magát, és Bugár Béla kihívója lesz, egyebek között azért, mert az MKP megújulásra szorul. Csáky szerint tarthatatlan, hogy Bugárt a háttérből egy állítólagos gazdasági lobbi irányítsa. Bugár határozottan cáfolta a gyanúsítgatást, Csáky pedig nem állt elő bizonyító erejű tényekkel, de állítását azzal erősítette meg, hogy a lobbi létezése, befolyása hosszú ideje nyílt titok.

A jelentős fordulat ellenére a 300-nál több küldött higgadtan vette tudomásul a közgyűlés döntését. Csáky székfoglalója nagyobb tapsot kapott, mint Bugár leköszönő beszéde, merthogy a távozó elnök nehezen titkolta, hogy sérelmet érez.

(MTI)

 Dzurinda csókolommal köszönt

Kemény csata folyt a szlovákiai magyar pártkoalíció elnöki posztjáért. A Magyar Koalíció Pártjának eddigi elnöke, Bugár Béla ellen az eddigi alelnök, Csáky Pál is jelöltette magát. Megszűnt Duray Miklós eddigi tisztsége.

A Magyar Koalíció Pártjának szombati révkomáromi közgyűlésén az első fontos szavazás szombat délután zajlott le, amikor a jelenlévők elsöprő többséggel (296 igen, 17 nem, 4 tartozkodás)  elfogadták a magyar politikai tömörülés módosított alapszabályát.

Megszűnt az ügyvezető pártalelnöki poszt, amelyet eddig Duray Miklós töltött be. Az MKP regionális és a helyi szervezeteivel a rendszeres kapcsolattartást és a kétoldalú kommunikációt ezentúl fizetett pártigazgató tölti be, aki értesüléseink szerint nem parlamenti képviselő lesz. Személyről néhány héten belül dönt az új pártelnökség, amely tizenhét tagú lesz.

Szombat délelőtt Bugár Béla eredményesnek minősítette a Magyar Koalíció Pártjának tevékenységét. Hangsúlyozta: az MKP nélkül ma Szlovákia nem lenne tagja az Európai Uniónak. Tény, hogy az MKP nélkül nem váltunk volna a NATO tagjává. Tény, hogy az ország gazdaságának rendbetétele nélkülünk aligha sikerült volna. Nem kellett szégyenkeznünk egyetlen kormánytagunk, vagy parlamenti tisztségviselőnk ténykedése miatt sem.

Az MKP választási eredményei is ezt támasztják alá. 1998-ban a pártegyesülés után 15 parlamenti képviselői helyet szereztünk. 2002-ben képviselői mandátumaink számát húszra növeltük, 2006-ban pedig sikerült megőriznünk ezt a parlamenti pozíciónkat. Ennek alapján nem tekinthető kudarcnak a 2006-os választási eredmény. mondta Bugár.

Ezután azokról a híresztelésekről szólt, amelyeket személyével és állítólagos gazdasági lobbiról terjesztenek: -- Nyilvánvaló, hogy voltak emberek, vállalkozók, gazdasági szakemberek, akik profitáltak abból, hogy az MKP kormányon volt. Lehetőségekhez jutottak, befolyást szereztek a gazdasági élet különböző területein. Vannak a pártban olyanok, akik kizárólag a háttérben, nyíltan azonban nem vállalva véleményüket, időről időre előhúzzák, hogy valamely gazdasági lobbicsoport vagy lobbicsoportok befolyásolják a pártvezetést és engem személyesen.

Ezt a véleményüket nem tudják tényekkel bizonyítani, de – ha másra nem – hangulatkeltésre kitűnően föl tudják használni. Szeretném itt és most ezt a vádat határozattan visszautasítani. Soha nem voltam és garantálhatom, hogy nem is leszek bábuja egyetlen lobbicsoportnak, egyetlen vállalkozónak sem. Nem vagyok lekötelezettje és kiszolgálója senkinek, én pártelnökként csak a Magyar Koalíció Pártja tagságának és a szlovákiai magyar közösségnek tartozom felelősséggel – hangsúlyozta, majd az MKP ellenzéki szerepvállalásáról és a párt megújulásának fontosságáról szólt,amelynek egyik eszköze az alapszabály-módosítás.

Délelőtt szólalt fel a vendégként megjelent Mikulás Dzurinda, a Szlovák Kereszténydemokrata Uniós (SDKÚ), és Pavol Hrusovsky, a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke. Egyaránt azt hangsúlyozták, hogy a három párt képviselői az előző kabinetben előítéletek nélkül és kölcsönös bizalommal tudtak együttműködni, Szlovákia és minden polgára érdekében.  Mindketten magyarul kezdték a beszédüket, az exkormányfő pedig csókolom! - mal köszönt el, nagy taps és derültség közepette.

(forrás: Pozsonyi tudósítónktól)

Bugár Béla, a Magyar Koalícó Pártja (MKP) volt elnöke gratulál Csáky Pálnak
Bugár Béla, a Magyar Koalícó Pártja (MKP) volt elnöke gratulál Csáky Pálnak
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.