Sipos Pál
Bő tíz évvel ezelőtt láttuk szombaton későn esténként a Csak nézünk mint a moziban című műsorban, Erdős Gáborral az oldalán, aki azóta a népszerű Kultúrház főszerkesztője, ön pedig az MTV Kulturális Főszerkesztőségét irányítja. Negyvennyolc éves, végzettségét tekintve bölcsész, magyar-angol szakra járt. Mikor került a tévéhez?
1989 májusában léptem be a Magyar Televízióhoz.
Rögtön kulturális műsorokkal kezdett el foglalkozni?
Nem, az akkori TV2-höz kerültem, amely annak idején all-round televízió volt, mindent tudtam csinálni. Dokumentumfilmeket forgattam, élőadást szerkesztettem, a Napzártában dolgoztam.
Ez utóbbi a rendszerváltás emblematikus műsora volt, kis túlzással egy fél ország figyelte önöket, a késő éjszakába nyúló politikus-szakértő vitákat. Ezek igazi, szép napjai voltak a magyar médiának. A "már nem és a még nem" kellemes állapota volt, ami a hatalom és a tévések viszonyát jellemezte. Maga is így emlékszik?
Nagy korszak volt, igen kedveltem ezt az időt. A korszellemnek megfelelően modern televíziót csináltak a kollegák: Horvát János, Born Ádám, Peták István, Déri János, Román Péter, Kóthy Judit, Sárdi Anna és a többiek.
Láttam annak idején a Diákszigeten is, épp Lajkó Félix színpada körül dolgozott. A közönség soraiban pedig ott állt Karafiáth Orsolya.
Ez úgy történt, hogy 1989-ben egy évig tévéztem, majd ösztöndíjjal kimentem az Egyesült Államokba. Mire visszajöttem, már nem létezett a TV2, ekkor kezdtük el az említett, Csak nézünk, mint a moziban sorozatot, amelyben az előző harminc év filmjeiből válogattunk, és szerzőkkel, színészekkel, kortársakkal beszélgettünk. 1994-től a tudományos oktatási ismeretterjesztő stúdió vezetője lettem.
Azoknak a táborához tartozik, akik manapság nincsenek képernyőn, de munkájukkal erőteljesen meghatározzák a televízió arculatát. Nem tudom, jól látom-e, de az M2 kulturális műsorainak - rossz műszóval élve - zászlóshajója, amely későn éjjel az M1-n is látható: a Kultúrház.
Én is úgy gondolom, hogy a Kultúrház nagyon fontos, meghatározó műsora az MTV-nek. Évek óta nem volt rá példa, hogy ilyen mennyiségben és minőségben szerepeljen kultúra a televízió valamelyik műsorában.
Mi a titka annak, hogy az Erdős Gábor vezette stáb ennyire életképes?
Kiforrott, jó csapat dolgozik, nagyon határozott elképzeléseik vannak arról, hogy mi kerüljön a képernyőre, és ennek korszerű formát tudnak adni. A stáb tagjai különböző korosztályokhoz tartoznak, eltérő kulturális-műveltségi háttérrel érkeztek. Ettől is színes, élvezetes a műsor, noha bírálatokat is kap.
Mi miatt kritizálják őket? Tán nem elég "népfrontosak"?
Amiatt, hogy "nem elég kiegyensúlyozott" a műsor. De melyik tévéműsor lenne képes önmagában a magyar kultúra egészével foglalkozni?
Annak idején megpályáztatták a kulturális műsorokat.
Igen, de nem nagyon látszott bennük a megújulás reménye.
Egyik-másik olyan volt, mint egy filmre vett rádiós Gondolat-jel. Nekem ilyennek tűnt, ha jól emlékszem, a Gang. A Konyakot pedig nem igazán tudtam követni, pedig minden erőmmel azon voltam, hogy megértsem, miről is van szó a műsorban, amely inkább egyfajta kibeszélő-show-nak tűnt.
Végül, a Kultúrház belülről teremtődött meg még Baló György igazgatósága alatt.
Az M2 most már végleg a kultúráé marad? Sehol egy távoli, fenyegető, fekete felhő?
Nem hiszem, hogy lenne ilyen. Az M2 alapvetően a kultúráé, az oktatásé és az ismeretterjesztésé. A csatorna a mára kialakult szerkezetével fontos "rétegigényt" elégít ki.
Ezek a műsorok nem túl költségesek.
Egyáltalán nem.
Mi lesz a színházi közvetítésekkel?
Az MTV-nek igen gazdag az archívuma, s ebből szemezgetünk. Sajnos, például Az ügynök halálát, amelyben Tímár József utolsó nagy szerepe volt, jogi vita miatt nem tudjuk vetíteni, de láthatják a Warrenné mesterségét Mezey Máriával, a Csirkefejet Gobbi Hildával és a Play Strindberget Básti Lajossal. Az ORTT segítségével pedig mai darabokat is feldolgozunk. Óriási a választék.
Sokunk kedvenc műsora, a történelmi ismeretterjesztő MIÉRT?, a megváltozott Záróra, amely embermeséket, portréinterjúkat ad. Ilyen kedvenc a Verssor az utcazajban és a Napló. Egyik jobb, mint a másik. Az előbbi kettőben Veiszer Alinda a műsorvezető, az utóbbit Simon Judit szerkeszti, a Napló pedig Balogh Zsolt rendezői munkáját dicséri.
Kiczenko Judit pedig, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít irodalomtörténetet naprakészen szállítja a Naplóban elhangzó híres idézeteket.
