A háromgyermekes Budaházy György jelenleg nem hagyhatja el diósdi portáját, noha hétfői látogatásunkkor semmi jelét nem láttuk annak, hogy a házat rendőrök őriznék. A környék mutatós, az egyedi tervezésű kertes ház rendkívül ízléses, a homlokzaton Árpád-sávos zászló. A 2002-es Erzsébet hídi „csata” szervezője honfoglalás kori jelekkel díszített melegítőben fogad bennünket.

– Milyen érzés híresnek lenni? – teszem föl a kaján kérdést, és a héthónapos kislányát pesztráló házigazdát arra biztatom, mesélne valamit magáról, mert annak ellenére, hogy ősz óta oly sok hírben szerepelt, szinte alig tudunk róla valamit.

– Jó is, meg rossz is – feleli Budaházy György, aki örömmel idézi föl kelenföldi, lakótelepi gyerekként megélt kalandjait. Mesél a kamaszévekről is. A budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumba járt, nem volt ötös tanuló, de ha kellett, összekapta magát. A műegyetemen okleveles gépészmérnökként végzett. Szakdolgozatát Az alumíniumkémény csőszerkezetek T-idomainak ellenállásáról készítette. Ezerkilencszázkilencvenkettőben fejezte be tanulmányait, de a szakmájában egy percet sem dolgozott.

Ennek egyik oka, véli, hogy az elméleti tudományok jobban lekötötték, mint a gyakorlat. A másik, hogy amikor átvette a diplomáját, leépülőfélben volt a hazai gépipar. A szaktársak közül alig akad olyan, aki tervezőként vagy mérnökként el tudott helyezkedni.

– Vendéglátós lettem – mondja Budaházy. – Társtulajdonosként működtettem a XI. kerületi Árkádia Mulatót. De tizenöt év után túladtam rajta.

– Most miből él?

– Kézműves termékek kereskedelméből. A hugommal a magyar motívumvilágot ábrázoló tárgyak – szaruból és fából készült eszközök, fegyverek, köztük például íjak, illetve ruhák – eladására vállalkozunk.

Azt is megtudom, hogy a hun és a magyar motívumkincshez való feltétlen ragaszkodás gyökereit a neveltetésben kell keresni. Budaházy fontosnak tartja hangsúlyozni: apai ágon régi magyar családból származik, a gyökerek az 1200-as évekig nyúlnak vissza.

Fiatalkori hőstett is akad a sietős életrajzban. – Lekommunistáztam egy rendőrt, aki aztán gázsprével lefújt – hangzik a vallomás. – Szerettem a kemény rockzenét, de szkinhead sose voltam. A népzenére felnőttként szoktam rá.

Na most ha valaki azt hiszi, hogy Budaházy György valamiféle agresszív kommunistafaló, erősen téved. Tesz ugyan egy-két megjegyzést a Népszabadságra, de ebben nincs semmi sértő. Ráadásul a háziőrizetes nem készül semmit elfoglalni, jelenleg nem sző terveket a kormány ellen sem. Ellenben neje távollétében gondoskodik pici lányáról, aki egy idő után elunja a sok beszédet. Ekkor az apa – aki töredelmesen bavallja, hiányoztak a gyerekei, miközben bujkált – fölnyalábolja, és elviszi lefektetni.

– Március 15-e után mindenképp föladtam volna magam – mondja a konyhaasztalra támaszkodva –, az ügyvédem már egyeztetett a rendőrökkel. Hogy épp 15-én fogtak le, véletlen volt.

Közbevetem, hogy többen, köztük Semjén Zsolt, rögtön bedobták, az elfogás meg volt komponálva.

– Baromság – feleli Budaházy. – Jellemző jobboldali baromság.

De most kicsit előrefutottunk. A rendszerváltásról mondottakat ki ne hagyjuk: – Reménykedtem. Bíztam benne, hogy jobb lesz. Felemelkedhet a nemzet. Élt bennem a revízió gondolata, vártam, hogy az új politika előveszi Trianon kérdését. Rögtön az elején beléptem az MDF-be. Láttam, hogy aki bekerül a politikába, elkezd belőle élni. Úgy képzeltem, csak szilárd egzisztenciával a háttérben lehet jól politizálni. Jómagam semmilyen szerepet nem vállaltam. Kikoptam az MDF-ből. A civil ügyek felé fordultam.

– A Revíziós Mozgalommal mi volt a célja 2001-ben?

– El akartam mondani az utcán az embereknek, tudják meg, mi volt Trianon.

– Megtudták?

– Aki tudni akarta, megértette.

Ezután 2002-ről elmélkedünk. Budaházy úr számára meglepő volt, hogy a „szocikra” milyen sokan szavaztak. Olyan híreket is kapott – kérdem: honnan? válasz: innen-onnan –, hogy megvolt a lehetőség a csalásra. Maga a Fidesz is megígérte az újraszámlálást, teszi hozzá Budaházy, de ez puszta ígéret maradt. Hogy 1998-ban miért nem volt újraszámoltatási láz, Budaházy azzal hessenti el, hogy nagy volt a különbség. A lényeg, hogy az Erzsébet hídi blokádot tekintsük végkifejletnek. Az volt az oka, hogy az Országos Választási Bizottság meg a bíróság az összes beadványt lesöpörte az asztalról. Ellenben bejelentették, hogy megsemmisítik a szavazólapokat. Ezt kellett megakadályozni.

 – A „csata” után többek ellen szabálysértési eljárást folytattak le. Az ötvenezer forintos bírságot én is kifizettem – mondja Budaházy. – Csak később kezdeményeztek büntetőeljárást. A nyomozás ugyan lezárult, de tárgyalást még nem tűztek ki. A folytatásban, gondolom, a nyakamba akarják varrni a közérdekű üzem (a BKV) megzavarásának vádját is. Itt már milliós a tét.

A 2002  és a 2006 közötti időszak Budaházy pártpolitikából való kiábrándulását eredményezte. Véleménye szerint a pártok elárulták a haza ügyét. Ez az oka annak, hogy számára a jobb- és a baloldal szembenállása ma már semmit sem jelent. A szeptemberi eseményekbe való bekapcsolódása igen prózai. Úgy történt, akár egy reklámfilmben. Vasárnap délután volt (szeptember 17-én) a fiával íjazott lakása közelében. A barátai szóltak neki, hogy „elképesztő beszéd hangzott el a tévében”. Azonnal a Kossuth térre ment. Ott volt hajnali fél háromig, aztán szó nélkül hazament.

– 18-án este szintén kimentem – idézi föl az eseményeket, melyek egyik főszereplője lett. – Voltunk vagy 15 ezren. De az MTV csak 500-1000 fősre saccolta a tömeget. Ezen fölháborodtunk. (Istenem, vetem közbe, ha bemondják, hogy kétmillió, megmaradt volna a főbejárat.) Ha a tévések kiküldtek volna egy kamerát, és beolvashattuk volna a petíciót, minden másképp történt volna. Rudi Zoltán azzal provokálta a tömeget, hogy bezárta az ajtót az emberek előtt. Elszakadt a cérna.

Jön a szovjet emlékmű elleni küzdelem krónikája. Ez Budaházy heppje, évek óta tüntet ellene, beadványokat gyárt: az egykori „megszállóknak” emléket állító obeliszk rossz helyen van a Szabadság nevű téren, vigyék el onnan, menten. De a gonosz hatalom nem viteti el. Aztán mit ad isten, a tévéostrom alatt huszonéves suhancok piszkálni kezdik Budaházy „obeliszkjét”. – Nem egyedül szedtem le a címert – hangzik az őszinte vallomás. – Fiatalok feszegették a betűket, nem ismertem őket. De arra gondoltam: mégiscsak ciki lenne, ha nem vennék benne részt!

Másnap kezdődik Budaházy elbujdosása. – 19-én újra kinn vagyok a téren. Hív a nejem, kerestek a Nemzetbiztonsági Hivataltól, kinn járt a lakásunkon kilenc rendőr. Megtudtam, hogy Tomcat-et, akivel futó kapcsolatban állok, lefogták, és keresik Toroczkait, aki 2002 óta jó barátom. A Kádár-rendszer éled újjá, gondoltam, az ismertebb „neveket” begyűjtik. Egy voltam a tüntetők között, a tévészékházban nem jártam. Az emlékműnél sem mutatkoztam be senkinek. Nem tudom, kitől tudták meg, hogy ott voltam. Toroczkairól lehetett tudni, hogy ott volt. Rólam nem.

– Miért nem vállalta a tettét?

– Nem akartam egy napot sem benn lenni. Úgy láttam, hogy a rendőrök a törvényes kerteken túllépve intézkednek, és kvázi vendettát rendeznek 18-a miatt. Ezért nem mentem haza.

– Mivel fogják megvádolni?

– A címert én magam löktem le. Ez lehetne a vád. De már itt is arról beszélnek, hogy kétmillió forintos kárt okoztam. Miközben egy mester néhány tízezerért visszacsavarozta.

– Mi lesz a folytatás?

– Vannak rendszerváltó elképzeléseim. Pártoktól független demokráciát szeretnék, szakmai parlamenttel.

– Mi lesz, ha a kormány a 2010-es választásokig kihúzza?

– Remélem, ez nem történik meg.

– Azt hogy lehet elérni, hogy mindenki hazafias módon gondolkodjon?

– Nem igaz, hogy az emberek tudatát nem lehet formálni.

– Mit fog csinálni ötven évesen?

– Nem tudom. Remélem, boldog leszek a gyerekeimmel, és nem lesznek olyan problémák az országban, mint ma.

– Biztos ebben?

– Nem adom fel.

– A diosd.hu-n olvastam a vitát, ami a 300 ezer forintos lakásépítési támogatásukról szólt.

– Augusztusban igényeltük, a vissza nem térítendő támogatást ősszel kaptuk meg.

– Valaki megjegyezte, aki annyira finnyás a kormányra, hogy tudja elfogadni a pénzét.

– A diósdi önkormányzat ítélte meg. Ha adnak ezer forintot, az is pénz.
                       
                                                                         *

Azt, hogy Budaházy elfogását a rendőrség március 15-ére időzítette, maga Budaházy cáfolta (ld. cikkünket). Az eset kapcsán az is elhangzott, hogy a délutáni órákban a rendőrség provokatív céllal hozta nyilvánosságra a hírt. A tények mást mutatnak. Pach Ferenc, a Magyar Távirati Iroda hírigazgatója érdeklődésünkre elmondta, kollégái március 15-én délután, a Fidesz nagygyűlés alatt szereztek tudomást Budaházy elfogásáról: a Hír TV mindenféle forrásmegjelölés nélkül, alul futó hírszalagjában tudósított az esetről. A nemzeti hírügynökség munkatársa fölhívta Garamvölgyi Lászlót, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, aki ezt hivatalosan is megerősítve későbbre ígért részletes tájékoztatást. Az MTI mindezek után 16 óra 28 perckor adta ki a hírt, majd telefonon megkereste Monostori Attilát, Budaházy ügyvédjét, aki a feleségtől származó információk alapján megerősítette az elfogást tényét. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy védencét a Nemzeti Nyomozóiroda Aradi utcai épületébe szállították. Pach Ferenc azt is hozzátette: az MTI ez esetben sem mérlegelt, a tudomására jutó információt megbízható forrásból ellenőrizte, majd közzétette.

Március 15-e után mindenképp föladtam volna magam