Egy baleset hat pillanata

Tavaly november 20-án reggel kilenc óra után néhány perccel egy nagy sebességgel haladó lengyel kamion nekiütközött egy Trabantnak, majd belehajtott a megállóban várakozó buszba Rétság központjában. Öten a helyszínen meghaltak, a hatodik áldozat december 29-én a kórházban hunyt el. A mentők tizenkét sérültet szállítottak el a megállóból. Van, aki két hónappal a baleset után is kómában fekszik, a többieket azonban már régebben hazaengedték a kórházból. Akad köztük, aki próbál úgy élni, mintha mi sem történt volna, van, aki pszichiátriai kezelésre szorul. A baleset öt túlélőjével és egy elhunyt hozzátartozójával beszélgetve úgy tűnik: bár november 20-án a legkülönfélébb emberek találkoztak a rétsági buszmegállóban, a tragédia hatása alól egyikük sem tudta kivonni magát.

EGY. A kapu nyitva. A bánki családi ház lépcsőjén Dunavölgyi Károlyné nem tud egyedül lemenni ha vár valakit, a kaput nyitva hagyják. Sérült bokája alig mozog, lábcsontjait fémlemezek tartják öszsze. Mankóira támaszkodva a szobába kísér. Háromcentis fényes csavart mutat: ez volt az első, amit kivettek a lábából. Több mint harminc van még benne, ezeket később több műtéttel távolítják majd el.

- Balassagyarmatra akartunk menni a barátnőmmel, Mikulásra akartam volna vásárolni valamit a két fiamnak - meséli. - Beállt a busz, félrehúzódtunk, hogy legyen helye a leszállóknak. Akkor fölnéztünk, láttam, hogy egy piros kamion egyenesen felénk jön. Utóbb azt mondták, szaladni kezdtünk, erre azonban én nem emlékszem. Csak egy hosszú piros csíkot láttam. A következő, amire emlékszem, hogy egy beton virágtartón fekszem. Csupa kosz volt a ruhám. Az új fekete farmerom rongyokban lógott. Cipő nem volt a lábamon. Az volt az első gondolatom, hogy haza kell mennem átöltözni. Előttem feküdt egy ember, a karja a kamion alatt. Láttam a buszt összetörve, egy fiatal lányt beszorulva a lemez mögé, minden ízében remegett szegény. Valami folyt rajtam. A kamionból ömlő gázolaj volt. Odajött a szomszédom, az arcomba nézett, de nem ismert meg. Nem nyúlt hozzám senki, csak feküdtem ott. Láttam, kifli alakba hajlott a bal lábam, kiáll a csont, de nem éreztem fájdalmat. Edinát kerestem, fekete bőrkabátban volt. Odament hozzá egy ember, segített neki felállni. Elővette a telefonját, megnézte, hogy jó-e. Azután jöttek a mentősök, felfújható matracba tettek. A mentőben infúzióban kaptam a fájdalomcsillapítót, hogy kibírjam az utat. Vérzett a fejem, mellkasi sérüléseim is voltak, üvegcserép hullott a hajamból.

Dunavölgyiné férje gépkezelőként dolgozik egy építőipari cégnél. A balesetet követő naptól betegszabadságra ment. Két fiukat másnaptól kocsival vitte a rétsági iskolába, heteken át nem engedték őket buszra szállni. Az asszonynak közben újra meg kell tanulnia járni. Otthon a házimunkában heteken át nem tudott részt venni. Megismerkedett a kiszolgáltatottság érzésével.

Az olajjal átitatott ruhákat, amelyeket aznap viselt, egy zsákban őrzi. Nem mementónak szánta, a biztosítótól mondta neki valaki, hogy a későbbiekben még szükség lehet rá.

Tavaly november 20-án a rétsági polgármesteri hivatal dolgozói egy hatalmas csattanást hallottak. Amikor kiderült, hogy súlyos baleset történt a buszmegállóban, többen a helyszínre siettek. A sebesülteket a közeli művelődési otthonba vitték, a mentés órákon át tartott. A buszból a tűzoltók szabadítottak ki egy tizenkilenc éves fiatal lányt, őt mentőhelikopterrel vitték Budapestre. Egy asszonyt sikeresen újraélesztettek, és Vácra szállítottak, ott azonban december 29-én életét veszítette.

KETTŐ. Edina, hol vagy? - szólongatja 22 éves nagylányát romhányi családi házukban Dunavölgyi Anna, aki Dunavölgyi Károlyné sógornője. A házban ketten élnek: az elvált asszony és lánya. Jelenleg mindketten munkanélküliek. Edina előjön. Leül. Rövid mondatokban válaszol a kérdésekre. A balesetből szinte semmire nem emlékszik. Bal vállában elszakadt egy ín, karját ma is csak félig tudja felemelni.

- Aznap délután a rétsági TDK-gyárba készültem - meséli. - Keddenként van felvétel. Hát oda még nem jutottam el. Azóta sem.

A fiatal lány a baleset óta nem mer egyedül maradni romhányi otthonukban. Ül a szobában, nézi a tévét. Ha nem hallja maga körül tenni-venni az anyját, kétségbeesetten keresni kezdi. A történtekről inkább az édesanyja beszél, Edina pedig egyetértőn bólogat.

- A kórházból szóltak, hogy Edinát nem lehet egyedül hagyni - meséli Dunavölgyi Anna. - Aznap álltam volna munkába, le kellett mondanom. Minden-nap bent voltam vele a kórházban reggeltől estig. Amikor hazaengedtek, az orvos azt mondta, vigyem pszichiáterhez. Ott még nem voltunk, bíztam benne, hogy előbb-utóbb helyrejön.

A fiatal lány egyedül nem megy ki a házból. A baleset óta nem hajlandó buszra ülni. Olykor furcsa álmokat lát. Amikor a kórházba kell mennie, a buszmegállónál behunyja a szemét vagy elfordítja a fejét.

- Kilenc hónapja vagyok munka nélkül - mondja Dunavölgyi Anna. - Lejárt a munkanélküli-segély. Mielőbb el kellene helyezkednem, itt, a faluban azonban erre nincs remény. Nem tudom, mi lesz Edinával, ha csak Rétságon kapok munkát.

Bulejka András, a rétsági polgármesteri hivatal osztályvezetője azt mondja: a baleset úgy történt, hogy a Parassapuszta felől érkező kamion elütötte az előtte haladó Trabantot, majd az úttest másik oldalán álló buszba rohant. Az ütközés erejére jellemző, hogy a befékezett kerekkel álló autóbusz húsz métert csúszott hátra. A jármű nyolc beton virágtartót és egy telefonfülkét is összetört. A buszmegállót a hivatal három napon belül helyreállíttatta, hogy a romok ne emlékeztessenek a tragédiára.

HÁROM. Özvegy Virsinger Györgyné Szendehelyen a lánya házában lakik. A 74 éves idős asszony november 20-án a balassagyarmati kórházba készült, hogy beteg fiát meglátogassa. Aznap a harmadik ülésre ült le.

- Három nagy csattanás volt, előre- meg hátraestem - meséli. - Mindenemet összevertem, vérzett a fejem. Az előttem lévő ülések kiszakadtak, az enyém hála\' istennek a helyén maradt. Előttem egy falubeli asszony éppen le akart szállni, hogy újságot vegyen, kezében volt a pénztárcája. Szemembe folyt a vér, nem láttam, csak a hangját hallottam, hogy könyörgött, segítsenek összeszedni a pénzét. Azután egyre halkabban beszélt, majd elhallgatott. Kivérzett szegény.

Az idős asszony szemöldökét és szemhéját is varrni kellett. A baleset óta nem aludt otthon, a hangos zajokra öszszerezzen, megijed. Január elején a kórházban elhunyt a fia, akit meg akart látogatni. Azóta rengeteget imádkozik.

- Ha jó idő lesz, hazaköltözök - mondja. - Fogalmam sincs, hogy tudok-e aludni, ha a szél meglöki az ablakot. A jóisten egyszer már megvédett. Majd csak vigyáz rám.

A baleset napján Gresina István rétsági polgármester és két munkatársa felkereste a rétsági áldozatok és sérültek hozzátartozóit. Az áldozatok családjának 50 ezer, a sérültek rokonainak 20 ezer forint gyorssegélyt vittek.

NÉGY. A megállóban álló busz sofőrje Miklián József volt. A Budapest-Balassagyarmat járat 9 óra 15-kor ért Rétságra, ahonnan menetrend szerint 9 óra 17 perckor kellett volna továbbindulnia. A férfi nyolc éve a Volán alkalmazottja, korábban szerelőként és gépkocsivezetőként is dolgozott, még mentőautót is vezetett. A baleset után egy hónapig volt betegszabadságon, azután újra munkára jelentkezett. Ugyanerre a vonalra osztották be.

- Nagy szerencsém volt, mert a kamion a busz másik oldalát találta el - meséli Rétság határában épült új házában, ahol háziorvosként dolgozó felesége társaságában fogad. - A lábam és a kezem sérült meg, a kitört üveg cserepei összevissza vagdostak. A mentők segítettek ki a kitört ablakon. Láttam, hogy kiszáll a kamion sofőrje. Eleinte sajnáltam, hiszen mégiscsak kolléga. Igaz, kicsit furcsálltam, hogy átlép a halottakon, nem próbál segíteni senkin, csak odébb sétál, és elkezd telefonálni. A tűzoltók kérdezték, hányan voltak a buszon. Nem tudtam megmondani. Pedig nem voltak komoly sérüléseim, gyorsan helyre is jöttem.

- Azt is meséld el, hogy másnap, amikor a rendőrségen megmutatták a fényképeket, rosszul lettél, bejöttél a rendelőbe mosakodni - szól közbe a felesége.

- Nem volt könnyű. De utána rendbe jöttem, sikerült magam túltenni rajta. Végül is az élet nem áll meg - mondja a buszsofőr.

- Nem - állítja az asszony. - Én láttam holttestet, még gyilkosság áldozatát is, de ehhez fogható szörnyűséggel még nem találkoztam. A háború lehet ilyen. Valaki felkapaszkodott a buszba, benézett, majd elszaladt. Azért kellett megvárnod a mentőket. A busz ott van bent a telephelyen. Lefóliázták, hogy ne kelljen nézni a többi sofőrnek meg a szerelőknek.

- Letakarták, mert letakarták. Majd szétbontják, ha itt az ideje.

Miklián Józsefet Rétságon sokan ismerik. Amikor újra munkába állt, az utasok napokig kérdezgették, milyen érzés beállni abba a buszmegállóba.

- Furcsa - mondta nekik a sofőr. - Idővel talán megszokjuk és elfelejtjük.

A baleset után a buszmegálló előtt napokig lassan haladt a forgalom. Sokan nem mertek a megállóban várakozni, följebb a lépcsőkön álltak, míg megérkezett a busz.

A 31 éves lengyel kamionsofőr ellen gondatlanságból okozott tömegszerencsétlenség gyanújával folytatott eljárás lezárult, a szakértői vélemények szerint 82-84 kilométeres sebességgel hajtott a baleset előtt. A vezető nem volt részeg, és a kihallgatáson tagadta, hogy elaludt volna. Jelenleg előzetes letartóztatásban van, vélhetően Balassagyarmaton állítják majd bíróság elé. A terhére rótt cselekményt a Btk. kettőtől nyolc évig terjedő börtönnel rendeli büntetni.

ÖT. November 20-án a rétsági Szabó Gáborné elvesztette állását. A zöldségüzletben dolgozó eladó három hete magasabb fizetésért hagyta ott előző munkahelyét, az egyik éttermet. Aznap reggel Tereskére indult volna idős édesanyjához. Látta, hogy a fodrásznő, akihez járt, éppen le akart szállni a buszról. Hozzá indult volna, amikor a kamion belerohant a megállóba.

- Láttam, hogy a vezető áll a fülkében, szó szerint állt a féken, de a kerekek közé beszorult egy beton virágtartó, és a kamion irányíthatatlanul jött felém - mondja Szabó Gáborné. - Szaladni próbáltam, felugrottam egy lépcsőre, ott elestem, térden csúsztam tovább. Azután csönd lett. Kiabálni kezdtem, hogy hívjanak mentőt. Később kiszállt a kamionsofőr, telefonálni kezdett, mániákusan hajtogatta: "No problem, no problem." Álmomban olykor gyertyát égetek a buszmegállóban.

Szabónét két napig megfigyelésre bent tartották a kórházban, de térdsérüléseit később két hónapon át kezelni kellett. Amikor hazaengedték, első útja a zöldségüzletbe vezetett. Ott azzal fogadták, a munkájára már nem tartanak igényt, de amíg felgyógyul, alkalmazásban maradhat.

Amikor Tereskére megy az édesanyjához, Szabóné elballag abba a buszmegállóba, ahol a tragédia történt. Bár fáj a lába, hátul megy, kerülő úton, ahol nincs nagy forgalom. Ha egy nagyobb jármű közeledik, az asszony megáll, lehúzódik.

Még mindig fél.

HAT. Bihariné Kramlik Magdolna 65 éves édesanyját veszítette el a balesetben. Az idős asszony vetőmagért utazott volna Balassagyarmatra.

- Üres a ház - mondja gyászoló lánya. - A férjem hónapokig külföldön van, gyakorlatilag ketten éltünk itt anyámmal. Nem haragszom a kamionsofőrre. Speditőr voltam a parassapusztai átkelőn, láttam, hogy élnek a kamionosok, hogy hajtják őket a tulajdonosok. Ők is csak áldozatok.

Az asszony két kutyát és négy macskát tart. Azt mondja, elég elfoglaltságot adnak az állatok. Mielőtt legutóbb elutazott volna, a férje egy utcán talált kismacskával állított haza, most a legújabb jövevényt szoktatja a házirendre.

- Ezt a házat a hatvanas években a szüleim építették - mondja. - Úgy gondolom, nincs miért itt maradnom tovább. Lehet, elköltözünk Rétságról. Nincs már, ami idekössön.

A baleset után a rétsági önkormányzat levélben fordult a közlekedési miniszterhez, hogy dolgozzák ki a várost elkerülő út tervét. Közben a hivatal megrendelt egy tanulmányt, hogy miként lehetne kikényszeríteni a településen áthaladó 2-es főút forgalmának lelassítását: körforgalommal, jelzőlámpákkal, vagy valamilyen más módon.

A tanulmányt szakértők tavaszra készítik el.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.