Nem alkalmas az igazságügyi és rendészeti tárca államtitkárának az, aki nem rendelkezik jogi szakvizsgával - írta nemrégiben a Magyar Nemzet. Különös - állt a cikkben -, hogy "az IRM államtitkári pozíciójában nincs ilyen jogszabályi követelmény". Lehet, hogy különös, de a kormány tagjaira és az államtitkárokra, valamint az egyéb állami vezetőkre vonatkozó szabályozás elég nagyvonalú.

Az 1997-től hatályos szabályok szerint - de korábban is - mindenki lehetett miniszterelnök vagy egyéb állami vezető, feltéve, hogy magyar állampolgár, büntetlen előéletű és nem fosztották meg a választójogától. Egyetlen megszorítás volt: a közigazgatási és a helyettes államtitkárok számára felsőfokú végzettséget és közigazgatási szakvizsgát írtak elő. A kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról tavaly elfogadott új törvény ennél is nagyvonalúbb, mert a vezetői posztok közül csak a szakállamtitkári beosztást köti szakirányú egyetemi diplomához, s a közigazgatási szakvizsga sem követelmény. (Ma csak egyetlen diploma nélküli államtitkár van.)

Mindez akár vitatható is lehet, hiszen a közszolgálatban a pedellustól az iskolaigazgatóig vagy az ügykezelőtől a főosztályvezetőig bezárólag minden posztra meghatározták a képesítési követelményeket, számos állás betöltését pedig gyakorlathoz kötik. Nem kevésbé precíz a jogalkotó, amikor valamilyen veszélyes tevékenységről van szó. Meglehetősen terjedelmes rendelet írja körül, miként válhat az ifjú hajós II. osztályú géptisztté, a pályakezdő tűzoltó szerparancsnokká. Ez utóbbinak a periódusos rendszer szabályszerűségeit is ismernie kell.

Azt viszont, hogy egy tárcavezetőnek vagy az államtitkárának mihez kell értenie, semmi nem írja elő. A kormány tagjai ugyanis politikusok, nem szakértők. A közigazgatási államtitkári poszt tavalyi megszüntetésével pedig a szakma még egy sorral hátrébb szorult. Szerencsés esetben persze lehet az állami vezető is szakember. Például az igazságügyi tárca élén mindig jogász állt, és a vezetők ugyancsak jogot végeztek. (A mostani miniszternek és az államtitkárnak tudományos fokozata is van, amire eddig alig volt példa.) Hasonló volt a helyzet az egészségügyben is, hiszen meghatározó az orvosok szerepe, míg a közoktatásért többnyire pedagógusok, a pénzügyekért közgazdászok feleltek.

Más minisztériumoknak mostohább sors jutott, hiszen volt honvédelmi miniszter egy katonatiszt, egy sorkatonaként sem szolgált jogász és egy tanító is, bár a teljesítményüket nem ez minősíti. A környezetvédelmet vezette már egy népművelő-filmesztéta, ám lehet, hogy a kitüntetéses agrárdiplomával és tudományos fokozattal rendelkező utóda sem nyújtott emlékezetesebb teljesítményt. Az agrártárca sem járt jobban: emlékezetes, amikor egy pesti ügyvéd vitte a házat. Mindazonáltal valószínű, hogy amikor gondok mutatkoztak valahol, azt nem a politikai vezetők esetleg hiányosnak tetsző szakmai képzettsége okozta. És a tényszerűség kedvéért: felsőfokú végzettség nélkül senki nem lett miniszter; a sporttárca egykori várományosának is diplomát kellett hozzá szereznie.