Halasi tükör

Kiskunhalason úgy ünneplik az idén a sajtószabadság napját, hogy már első alkalommal sem adják ki a helyi sajtódíjat, amelyet tavaly alapított az önkormányzat. Kiderült ugyanis, hogy "jellemhibás" a jelölt, Kohout Zoltán, a Halasi Tükör című városi hetilap főszerkesztője, aki a legtöbb ajánlást kapta a kitüntetésre.

Lukács László fideszes alpolgármester szerint Kohout sorozatosan magánvéleményeket tesz közzé "mostanában polgárinak titulált felületeken". Ha tehát egy városi hetilap főszerkesztője magánvéleményt tesz közzé a lapjában - a saját publicisztikáit -, akkor az egyrészt szakmai arrogancia, másrészt jellemhiba. A Halasi Tükör hasábjait azért "titulálják" mostanában "polgári felületnek", mert tavaly a Fidesz került többségbe a képviselő-testületben. Mivel az önkormányzat felelős a "közszolgálati arányosságért", nem kell "elviselnie", hogy a főszerkesztő azt írjon az újságjába, amit gondol.

Kohout Zoltán 13 éve főszerkesztője a Halasi Tükörnek. Amikor kinevezték, még nem merték volna jellemhibásnak nevezni azt az újságírót, aki hivatása gyakorlása során élni igyekszik a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadságával. Később a helyzet változott, de a kisvárosi főszerkesztő komolyan vette a sajtó szabadságát - amíg lehetett. Azon az önkormányzati ülésen, amelyen a fideszes többség eldöntötte, hogy inkább senki ne kapjon sajtódíjat, csak ne kelljen Kohoutnak adni. Zuschlag János volt MSZP-s országgyűlési képviselő tartott demokrácialeckét a fideszeseknek, hogy lám, őt aztán osztották rendesen a Terror Házánál tett elszólása és a gyanúsan növekvő MSZP-alapszervezetek miatt, mégis elismeri a szakmai teljesítményt, és Kohout kitüntetésére szavaz. Nem tudni, akkor is így beszélt volna-e, ha nem a Fidesz lenne többségben.

A Halasi Tükör 13 éven át meg tudta őrizni a rendszerváltozáskor fölvállalt értékeit. Holott nemcsak a politikusokkal gyűlt meg a baja - Kiskunhalason ma is jól érzékelhető Sepsi Lászlónak, a magyar vadkapitalizmus egyik emblematikus figurájának befolyása. Ahogy telt az idő, úgy erősödött bizonyos körökben az igény, hogy Kohout menjen el, mert az, amit képvisel, egyre kevésbé fér bele a megszilárduló magyar politikai rendszer "közszolgálati arányosságába".

Kohout Zoltán most elmegy. Elment volna akkor is, ha megkapja a halasi sajtódíjat. Egy díjat elsőként olyannak szoktak odaítélni, aki rangot ad neki, mércét teremt általa. Nyilvánvaló: ilyen mércére ma nincs szükség. A kisvárosi főszerkesztő azért áll föl, mert úgy érzi: már nemcsak önmagát teszi célponttá, hanem a munkatársait is. Akiknek családjuk van, akik nem tudnának Halason másból megélni. Őmiatta ne zsarolhassanak másokat! Nem az a baj, hogy vannak, akik az elvek és a megélhetés közül az utóbbit választják. Sokkal inkább az, hogy lassan mindenki választani kényszerül.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.