Sokadszor olvasom tőle az utóbbi hónapokban, sokszor hallottam tőle a televízióban is, hogy - mint most fogalmaz - két "rinocérosz" uralja a magyar politikát, "akik politikai személyiségükkel és helyzetükkel állandó feszültséget keltenek". Ők ketten felelősek a kialakult hadiállapotért, és amíg mindketten nem távoznak, nem lesz békesség. Ezt a tézisét ismétli meg sokadszor a Népszabadságban. (Rinocéroszok. Hétvége, március 3.)

Tényleg ne tudná Lengyel László, hogy Gyurcsány és Orbán nem tekinthető ugyanazon állatfaj egy-egy példányának akkor sem, ha mindkettő a maga pártjának első embere, és mindkettő kemény harcot vív a maga politikai törekvéseinek megvalósításáért?

Igen, mindkettő a maga pártjának első embere, Gyurcsány a miniszterelnök, Orbán az ellenzék vezére. De elég ez ahhoz, hogy valaki azt mondja: "2004 őszétől mindkét oldalon az agresszió, az erőelv, a szemet szemért, fogat fogért gyakorlata uralkodott el, s a választói táborok már nem a kölcsönös kiegyezésben, hanem az ütközésben láttak kiutat"? És hozzátegye: "A jobb- és a baloldal egyaránt úgy választotta meg vezetőjét, hogy alkalmasak legyenek az ütközésre, a harcra, a másiknak a megfékezésére, a másiknak a politikai életből való kizárására." Aki kicsit is követte az elmúlt másfél évtized magyar politikáját, az tudja, hogy Orbán Viktor és az egész Fidesz nem 2004 ősze, hanem az 1994-es választási vereség óta nem gondolkodik másban, mint ütközésben. 1995-től 1998-ig tartó folyamatos offenzívában jutott el a választási győzelemig. Kormányzása idején mással sem foglalkozott, mint a másiknak a politikai életből való kizárásán. Újra ellenzékbe kerülve 2002-ben nyomban újabb háborút kezdett, s az elmúlt ősz ugyanúgy ennek a háborúnak egy csatája volt, mint az idei kora tavasz. Ez a harc lesz a végső, jelenti az előre hozott választás követelése.

Ugyanez uralkodna 2004 ősze óta a szocialisták oldalán? Azért, mert Gyurcsány a kettős népszavazás kampányában felvette a kesztyűt, és nem futamodott meg a kérdések elől, hanem bátran vitába szállt Tőkés Lászlóval, Kasza Lászlóval, Duray Miklóssal? (Bauer Tamás utólagos helyesbítése: nem Kasza László újságíró, még csak nem is Kasza József, a VMSZ vezetője, hanem Ágoston András VMDK-elnök vett részt a vitában - a szerk.) Mert választási kampányt folytatott 2006-ban, s e kampányban világossá tette a két oldal közötti alapvető különbséget? Vagy azért, mert most - maga mögött tudva a biztos parlamenti többséget - nem mond le? De hiszen ő találta ki annak idején a "nemzeti közép" politikáját, és legújabb politikai írásában is megértően nyilatkozik a szembenálló tábor híveinek motívumairól!

Persze, Gyurcsány is politikai vezető, aki - eltérően MSZP-beli elődeitől - jól átgondolta és olykor-olykor le is írja, hogy miért vállalt vezető szerepet a politikában. Mint politikai vezető, jobban átgondolja a célokat és a hozzájuk vezető utat, mint azok, akiket vezet, és arra törekszik, hogy maga mellé állítsa őket. Ebben, ha tetszik, párhuzamba állítható Orbánnal. Ettől azonban még nem rinocérosz, csak politikai vezető. Pártjára Gyurcsány előtt az volt jellemző, hogy rendre meghátrált az ellenfél nyomása előtt, például megpróbált legalább olyan jó magyar és jó keresztény lenni, mint a jobboldal, nem sok sikerrel. Gyurcsány előbb azt mondta a pártjának, hogy "merjünk baloldaliak lenni", most meg hozzáteszi: legyenek ők azok, akik megteremtik a modern Magyarországot. És keményen harcol ezért azokkal, akik nem huszonegyedik századi Magyarországot akarnak.

Ugyanaz az állatfajta lenne, mint Orbán? Ne tudná Lengyel, hogy egy politikus megítélésekor mégis csak abból kell kiindulni, hogy miféle politikát folytat, hogy hogyan él a megszerzett hatalommal? Vajon ugyanúgy él-e Gyurcsány és Orbán a hatalommal, ugyanarra használják-e?

Nézzük meg ezt négy szempontból. Először. Amikor jó két évtizede a Fordulat és reformon dolgoztunk, piacgazdaságról, Magyarország világgazdasági integrálódásáról gondolkoztunk. Amit húsz éve elképzeltünk, az jórészt az Antall- és a Horn-kormány idején valósult meg, és a Gyurcsány-kormány reformpolitikája azt viszi tovább. Orbán ezzel szemben miniszterelnökként is inkább államosított, mint privatizált, inkább bezárkózott, mint nyitott, ellenzékben pedig a legócskább gazdasági nacionalizmust és etatizmust szegezi szembe a kormánnyal. Egyforma rinocéroszok volnának? Igaz, gazdaságpolitikai felelőtlenség mindkettőjüknek felróható, Orbánnak "a gazdaság belső motorjainak begyújtásáért", Gyurcsánynak és párttársainak a "jóléti rendszerváltásért" és azért, hogy első kormánya egészen a választásokig folytatta az Orbán által elindított, Medgyessy által folytatott kalandor költségvetési politikát. Második kormányának megalakításakor azonban látványosan szakított ezzel, s a minap pártkongresszusi beszédében helytelen irányváltásnak minősítette, hogy 2001-2002-ben az MSZP "... feladta korábbi erős modernizációs karakterét... és egy nagyon erős, hagyományos baloldali szociális programot hirdetett meg." Gyurcsány - ha közel két évvel a miniszterelnöki szék első elfoglalása után is, de - határozottan szembefordult az országot destabilizáló populizmussal, míg Orbán mindmáig kitart mellette.

Másodszor, Orbán egész politizálása immár egy évtizede a harmadik köztársaság demokratikus intézményeinek szétzilálására irányul. Ezt teszi most ellenzékben az ultimátumok, a tüntetések, a kormány kompetenciáját megkérdőjelező népszavazások politikájával, és ezt tette miniszterelnökként is. Emlékezzünk a háromhetenkénti parlamentre, a csonka médiakuratóriumokra, a fideszes káderek kinevezésére a független hatalmi intézmények élére a jegybanktól az ügyészségig. Gyurcsány visszaadta a parlament rangját, s ma független személyiségek állnak az ügyészség, a közszolgálati rádió és a jegybank élén, akiknek a kormányhoz, a kormánypártokhoz nincs és nem is volt közük. Orbán kérdésessé tette a hatalmi ágak elválasztását, Gyurcsány tiszteletben tartja azt. Ami e különbség mögött meghúzódik: a Gyurcsány vezette szocialisták tiszteletben tartják a nemzeti politikai közösséget, ami előfeltétele a demokrácia működőképességének, Orbán és pártja viszont többszörösen felmondta azt.

A Fidesz mégis Gyurcsánytól félti a magyar demokráciát. Két dologra hivatkozik. Az egyik: Gyurcsány gazdasági kérdésekben félrevezette a népet, amely megtévesztett állapotban adta le szavazatát a 2006-os választáson. Igaz, a kormány a valóságosnál szebb képet festett a 2006-os kampányban a gazdaság állapotáról és várható fejlődéséről, mégpedig a verbális állításokon túl azzal is, hogy a fedezetlen költekezés folytatásáról hozott törvényeket a következő ciklusra. De ez 2002-ben sem volt másként. A választások előtt vezetett be az Orbán-kormány olyan béremeléseket, olyan lakástámogatási rendszert, amellyel hoszszú időre terhelte meg előre a költségvetést. A Fidesz vezette többség törölte az államháztartási törvényből a kormánynak azt a kötelezettségét, hogy a választások előtt tájékoztatást adjon az állam pénzügyi helyzetéről, és - kétéves költségvetéssel a háta mögött - nem is tett közzé 2002-ben ilyen adatokat. Ez lett volna az állam elszámoltathatósága? Az MSZP vezette többség visszaállította ezt a szabályt, és 2006-os választás előtt a Pénzügyminisztérium közzé is tette ezeket az adatokat. Igaz, a legfrissebb költségvetési adatokat csak az első választási forduló után publikálták. Miközben a kormány a kampányban kétségtelenül a valóságosnál szebb képet festett a gazdasági helyzetről, a Fidesz a valóságosnál rosszabbat ("rosszabbul élünk, mint négy éve"). Minden választó eldönthette, hogy kinek hisz.

A másik hivatkozás: Gyurcsány a rendőrséggel "megverette a népét", szétverette

a békés tüntetőket, rendőrállamot teremtett. A rendőrség 2006 őszén olyan erőszakos utcai megmozdulásokkal került szembe, amilyenekre a rendszerváltás óta nem volt példa. Budapest utcáin be nem jelentett tüntetésekre került sor, amelyeket a rendőrségnek a törvény szerint fel kell oszlatnia. A jobboldal magát az oszlatás jogszerűségét is megkérdőjelezi, és ezen az alapon vitatja el, hogy demokrácia lenne Magyarországon. Valójában az oszlatás és a tüntetéseken részt vevőkkel szembeni fellépés módja volt az, ami számos esetben súlyosan kifogásolható és kifogásolandó. Még inkább kifogásolandó, ahogy Gyurcsány és más kormányzati politikusok differenciálás nélkül álltak ki a rendőrség fellépése mellett. Ez azonban nem elégséges alap ahhoz, hogy megkérdőjelezzük, hogy az országban demokrácia van.

Harmadszor, Gyurcsánnyal szemben mindmáig nem merült fel olyan vád, hogy miniszterelnöki vagy korábban miniszteri hatalmát maga, rokonai vagy barátai egyéni meggazdagodására használta volna. Gyurcsány a kilencvenes években üzletemberként nagy vagyonra tett szert, de akkor ő nem vett részt a politikai életben. Üzleti tevékenységében támaszkodott az 1990 előttről megmaradt személyes kapcsolataira, de ez a kilencvenes évek magyarországi viszonyai közt általános volt. Amikor visszatért a politikába, elhagyta az üzleti világot. Orbán politikusként szerzett vagyont. Sohasem cáfolták a Fidesz és az Orbán család cége közötti pénzmozgás tényét. Miniszterelnökként intézkedett ama állami tulajdonú vállalattal kapcsolatban, amely családja cégének nagy megrendelője volt. Miniszterelnökként vett részt egy gazdasági társaság döntéshozatalában, amelynek részese volt felesége és barátai. Gyakorlattá tette tehát a politikai hatalom egyéni gazdagodásra való felhasználását.

Negyedszer, Orbán tisztára próbálja mosni az árpádsávos zászlót és elfogadja azt pártjának rendezvényein, Gyurcsány felháborodottan tiltakozik a lobogtatása ellen. Gyurcsány szilárdan a második világháborút követően kialakult antifasiszta konszenzus talaján áll, Orbán újra meg újra a harmincas évek közép-európai nacionalista tévútját idézi fel.

Orbán is, Gyurcsány is politikai vezető, aki maga mellé tudja állítani híveit, és kemény harcot vív politikai ellenfelével. Ezen az alapon szorgalmazza Lengyel László hónapok óta, hogy mindketten távozzanak a politikából. Holott a politika, amit képviselnek, gyökeresen eltérő mind a választott jövőkép és az ahhoz vezető út, mind a demokratikus normák tiszteletben tartása, mind a közéleti szerepvállalás tisztasága tekintetében.

Néhány éve Lengyel még tudta, hogy más és más állatokhoz - tigrishez, sashoz vagy éppen rókához - helyes hasonlítania a különböző politikusokat, ha már a zoológiához nyúl segítségért. Ma mintha nem tudná, ma neki Gyurcsány is és Orbán is rinocérosz. Hihetetlen, hogy Lengyel László ne lássa köztük a gyökeres különbséget, vagy ha látja, mellékesnek tartsa.

Tettamanti Béla