1. Elkötelezett híve vagyok az olimpiai eszmének. 1964-72 között voltam és 1989 óta vagyok a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. Már az 1960-as olimpia budapesti megrendezésének halvány reményét is átéltem, remélem, hogy fővárosunk rendezhet a jövőben olimpiát.

2. A BOM (Budapesti Olimpiai Mozgalom) néven bejegyzett civil szervezet vezetőit, alapítóit tisztelem, többségüket személyes ismeretség alapján is (ez nem puszta udvariasság). Abban is bizonyos vagyok, hogy őszintén hiszik, nemes, hasznos szándék vezérli őket. Ezért is érdemlik meg a reflexiót.

A zászlóbontás óta próbálom - sikertelenül - megértetni a budapesti olimpia rendezésének igényével házalókkal, hogy zsákutcában bolyonganak. Mozgásterük alig van, tevékenységük lehetősége a nullához közelít, viszont elkoptathatnak egy jobb sorsra érdemes ügyet, miközben sajnos felesleges, olykor káros feszültségeket gerjesztenek.

Érthető, hogy az olimpia magas társadalmi presztízse miatt csak keveseknek akarózik figyelmeztetni a visszásságokra, kerülendő azt a látszatot, hogy ellene lennének egy budapesti olimpiának. Pedig nyilvánvalóan nem erről van szó.

De hát mi a gond? Alapvetően és súlyosan az, hogy az olimpia, legyen bármenynyire nagy esemény, nem választható el a sporttól. Aki olimpiát akar rendezni, törődjön a sporttal, és így jusson el az olimpiáig. A BOM-ot alapító gazdasági profik cégeinek java része még egyáltalán nem támogatta a sportot. Ugyanakkor már súlyos százmilliókat költöttek az olimpiai rendezés illúziójára. A sport valamennyi területe - az iskolai sporttól, a szabadidősporttól a versenysportig, az élsportig, beleértve az olimpiai felkészülést - forráshiányban szenved. Bizony, több mint bűn, súlyos hiba nem ezen enyhíteni, hanem a nem létező olimpiai pályázat háttéranyagait elkészíttetni, illetve tiszavirág-életű, öngerjesztő reklámkampányokat finanszírozni.

Jellemző, hogy azt a szamárságot, amellyel tavaly kampányoltak, hogy ti. 2016-ra is pályázzunk, mert azt is gyakorolni kell - hadd lássák, hogy érdeklődünk -, már abbahagyták. Valószínűleg hallgattak a szakértők tanácsára. Most némi szünet után előálltak a 2020-as pályázattal, mondván, erre esélyes lesz egy európai város.

Itt jön a következő gond, a kompetencia kérdése. Ez nem hiúsági, hanem elvi, részben jogi kérdés. Ha a MOB hozna egy olyan döntést, hogy pályázzunk a 2020-as rendezésre, akkor azonnal lenne mozgástere egy civil szervezetnek ezt a döntést támogatni. A helyzet paradox voltát mutatja, hogy a BOM-ban több prominens MOB-tag tevékenykedik. Minden legális lehetőségük megvan arra, hogy a MOB közgyűlésén javaslatot, előterjesztést tegyenek a 2020-as olimpiai pályázatra. A döntés, a folyamat megindítása a közgyűlésre tartozik. Hasonló a helyzet a megpendített olimpiai törvénnyel. Lehet, hogy van némi indokoltsága, de akkor sem önállóan, hanem a sporttörvény részeként. Itt is nyitott kaput döngetnek.

Ezért is gyanakszik a sportközvélemény, hogy nem az olimpiai rendezés, hanem az olimpiai üzlet motiválja elsősorban a furcsa civil szervezet hangadóit. A politika után az üzlet is felfedezte magának az olimpiát. Érdekes, hogy akkor, amikor a 2012-es rendezés került szóba, Budapest főpolgármestere még egy hivatalos "nem"-et sem volt hajlandó mondani, a Fővárosi Közgyűlés nem is foglalkozott az üggyel. Emlékezetes, hogy a 2000-es olimpián Sydney-ben járt akkori miniszterelnök, Orbán Viktor, amúgy érthetően, lelkesülten vetette fel: pályázzunk a 2012-es olimpiára. Bár az akkor elkészített megvalósíthatósági tanulmány 99 százaléka arról szólt, hogy nem reális még az ötlet, a bevezető egyetlen megengedő mondatába kapaszkodva a MOB vezetése a szakmai érvekkel szemben a politikai szándékot honorálta. Enyhén szólva súrolta az Olimpiai Charta szellemiségét, hogy a 2002-es választási kampány része lett a téma. Azután a kormányváltással elhalt a dolog.

Most az üzleti szféra élesztette fel az ügyet, így több lehetne a realitása, hiszen a kormányok változnak, de a multik maradnak. Ennyiben érthető, hogy most a főpolgármester is a támogatók mellé állt. Csak az a baj, hogy az elmúlt másfél évtizedben Budapest sportja igencsak elsorvadt. Ha olimpiát akarnak rendezni, itt kellene kezdeni az új időszámítást. A BOM akarva-akaratlan azt a kérdést élezte ki, hogy miről szól elsősorban az olimpia: a sportról vagy az üzletről? Az nem baj, ha az olimpia az üzletről is szól, ez valóban a fejlődés gyorsítója, motorja lehet, de az baj, ha már elsősorban nem a sportról szól.

Mi a megoldás? A felek kulturáltságának köszönhetően még nem történt jóvátehetetlen dolog. Az, hogy a MOB vezetői nem vesznek részt egy kompetencia nélküli civil szervezet sebtében összerántott sajtótájékoztatóján, nem sétálnak be a csapdába, nem legitimálják a puccsistákat, szinte természetes. Peking után aktuális a MOB megújulása is. Ebben a folyamatban elrendezhető - presztízsveszteség nélkül - a BOM-történet is. Lehet több megoldás. Marad a civil szervezet, s szerződik a MOB-bal, vállalva az olimpiai pályázat menedzselését az adott keretek között. Beépülhet a MOB szervezetébe tagozatként vagy bizottságként. Lehetnek további variációk is. De Pekingig nem kellene borzolni a kedélyeket. Inkább segíteni százmilliókkal a sportot. Ettől lenne igazán hiteles a BOM törekvése, megalapozva a 2008 utáni együttélést. Hogy ne országos méretű blöff, hanem valóban konstruktív társulat legyen a BOM.

A szerző orvos, a MOB elnökségének a tagja