A honvédelmi tárca szerint nincs akadály a tubesi radarépítés előtt

tubesi radarról rendezett vasárnapi pécsi népszavazás érvénytelen, mivel a választópolgárok kevesebb mint fele szavazott. A kezdeményező civilek szerint a kormánynak figyelembe kell vennie a radar ellen leadott több tízezer szavazatot. Pécs polgármestere tárgyalást kezdeményez.

A Honvédelmi Minisztérium közleményben tudatta: álláspontjuk szerint a népszavazás azt tanúsítja, hogy a választópolgárok döntő többsége szerint nincs akadálya a Magyar Köztársaság légterét és a légiközlekedést biztosító 3D típusú radarállomás megépítésének. A vasárnapi pécsi népszavazás érvénytelen lett, miután a választásra jogosultak 32,51 százaléka járult az urnák elé. A referendum érvényességéhez a választópolgárok több mint felének részvételére lett volna szükség. Az érvényes szavazatokat leadott választók 94,3 százaléka utasította el a fejlesztést.

"A pécsi lakosság állásfoglalásának kialakításhoz megfelelő tájékoztatást kapott, ami elegendőnek bizonyult a megalapozott döntés meghozatalához" - olvasható a honvédelmi tárca közleményében. Hozzáteszik: a kormány rövid időn belül határoz a megépítés teendőiről.

A választásra jogosult 127.128 állampolgár 32,51 százaléka, azaz összesen 41.328 járult az urnák elé. Az érvényes szavazatokat leadott választók 94,3 százaléka, azaz 38.870 elutasította a fejlesztést, 5,7 százalékuk, azaz 2.343 ember pedig támogatta azt. A szavazatok közül 87 érvénytelen volt, 28 pedig nem került az urnákba - közölte Pécs önkormányzatának jegyzője. A referendum érvényességéhez a választópolgárok több mint felének részvételére lett volna szükség.

A pécsiek a következő kérdésre adhattak választ: "Egyetért-e ön azzal, hogy a pécsi építési szabályzat és a szabályozási terv módosuljon akként, hogy Pécs közigazgatási határán belül ne épülhessen katonai radar?"

A jogszabályok szerint amennyiben a referendum érvényes és eredményes lett volna, a polgárok többsége pedig kinyilvánította volna, hogy nem akar radart a Tubesre, az önkormányzat ennek megfelelően köteles lenne módosítani a terület rendezési tervét.

A polgármester tágyalni szeretne a kormánnyal

Tasnádi Péter polgármester és a közgyűlésben helyet foglaló frakciók vezetői a napokban úgy nyilatkoztak: akkor is figyelembe veszik a népszavazás végeredményét, ha az nem lesz érvényes. A polgármester az előzetes eredmény tudatában újságíróknak azt mondta: köteles figyelembe venni azon tízezrek véleményét, akik vasárnap kifejezték akaratukat, ezért hétfőn tárgyalásokat kezd a kormánnyal arról, hogy "ebben a helyzetben milyen lehetőségek vannak a lokátorral kapcsolatban".

Civilek a Mecsekért: vegyék figyelembe a több tízezer elutasító véleményt

A népszavazást kezdeményező radarellenes civilek képviselői örültek az eredménynek.
Peták Péter, az Istenúti Közösségért Egyesület társelnöke a városháza előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: bár a referendum érvénytelen lett, komoly eredmény, hogy néhány hetes kampányuk során több mint negyvenezer embert tudtak megszólítani, s ezzel megcáfolták azokat, akik azt mondták "csak néhány zöld képviselő hőzöng, hogy ne legyen radar a Tubesen".

Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője a sajtó útján felszólította a kormányt, vegye figyelembe a szavazáson megjelent többség véleményét és álljon el az építkezéstől.

Az előzmények

A pécsi közgyűlés tavaly decemberben döntött arról, hogy március negyedikére tűzi ki a radarral kapcsolatos népszavazást, miután a beruházást ellenző civil szervezetek ennek érdekében összesen 12.789 aláírást gyűjtöttek össze.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2005 novemberében jelentette be: a kormány a Pécs melletti Tubesre javasolja telepíteni az eredetileg a Zengőre tervezett radart, amelynek felépítése civilek ellenállása miatt korábban meghiúsult.

A Tubes mellett foglalt állást Sólyom László köztársasági elnök is, aki tavaly tavasszal újságíróknak azt mondta: "Olyan alku volt, amely képviselhető".

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.