- Ilyen csak a mesében van - mondja halkan Kiss János, majd az ablak felé fordulva hosszú másodpercekig hallgat. Mintha az üvegen túl valami olyasmit látna, aminek a létezésében korábban nem hitt. Majd hozzáteszi: - Az emberi jóság feldolgozásához is idő kell.

Az iváncsai Napfény Idősek Otthonának egyik szobájában ülünk. A most 68 éves Kiss doktor arcéle sokat elárul megpróbáltatásairól. Hosszasan beszél az életéről - senkire sincs egyetlen rossz szava sem. Hiába firtatom, hogyan lett belőle magányos, beteg, önálló életvitelre képtelen ember, önmagán kívül nem talál felelősöket.

1975-ben került a Fejér megyei Pusztaszabolcsra. Asszisztens feleségével együtt eleve nyugdíjas állásnak tekintették a háziorvosi praxist, a nyolcvanas években házat építettek, és letelepedtek. Saját gyermekük nem lévén, Kissék örökbe fogadtak egy fiút, a most 23 éves Mátyást. Jelenleg csak a fiú lakik a családi házban, Kiss János felesége három évvel ezelőtt meghalt.

Kiss doktor úgy érzi, 1999-ben kezdődött a kálváriája, amikor egy hajnali órán egy öngyilkoshoz riasztották, de a volánnál ülve egy pillanatra elaludt, és a kocsijával belehajtott az árokba. Súlyos sérüléseket szenvedett, hosszú hónapokba telt, amíg felépült. Hivatalosan nyugdíjba vonult ugyan, de még folytatta a munkát. A felesége halála után azonban ideg-összeomlást kapott, kórházi kezelésre szorult, s 2004-ben végleg nyugdíjba vonult. Ugyanebben az évben újabb baleset érte: kocsijával belehajtott egy másik autóba. Ismét kórházban töltött hónapok következtek. Ráadásul ő volt felelős a balesetért: kártérítést kellett fizetnie, ami elvitte a félretett pénzét.

- Sokan nem értik, hogy a három évtizedes háziorvosi működésem alatt miként maradhattam szegény ember - mondja. - Pedig pusztán a fizetésből egyáltalán nem lehet meggazdagodni. Ha süteményt, tojást vagy disznótorost hoztak a falubeliek, azt nem utasítottam viszsza. De hálapénzt soha nem fogadtam el. Ez elvi kérdés.

Kiss doktor az elmúlt két évben valósággal eltűnt a helyiek szeme elől. Hol kórházban volt, hol odahaza gubbasztott. Nőtlen nevelt fia három műszakban dolgozik Székesfehérváron, így nem maradt senki, aki ápolja őt, pedig egy ideje már állandó gondozásra, rendszeres kezelésre szorult. Felmerült, hogy beköltözzön a szomszédos Iváncsán lévő idősek otthonába, de nem volt pénze a másfél millió forintos belépési díj kifizetésére.

Ekkor váratlan fordulat történt. Kiss doktor tavaly decemberben ismét bekerült a dunaújvárosi kórházba, ahol január közepéig ápolták. Amikor hazatért, meglátogatták őt néhányan az egykori pusztaszabolcsi betegei közül, és bejelentették: közadakozásból megváltották számára az iváncsai otthonba szóló belépőt.

Az akció szervezői szívesen beszéltek nekem arról, miért és hogyan gyűjtötték össze a pénzt, ám ragaszkodtak ahhoz, hogy megőrizzük névtelenségüket. Mint mondták, ez a történet Kiss doktorról szól, az adakozók személye lényegtelen.

- Harminc éven át ő segített nekünk, soha nem fogadott el a munkájáért pénzt, ez a minimum, amivel tartoztunk neki - mondja az adakozást elindító egyik nyugdíjas asszony. Ő volt az, aki egy kórházi látogatás során Kiss János kezelőorvosától megtudta: ha a doktor nem kerülhet szociális otthonba, nem kaphat rendszeres orvosi kezelést, akkor az állapota tovább súlyosbodhat.

A pusztaszabolcsi asszony találkozóra hívta a barátnőit és az ismerőseit, s megállapodtak: közadakozást indítanak, és megpróbálják összegyűjteni az emelt szintű ellátást nyújtó otthonba a másfél millió forintos belépési díjat. Kinyomtattak 3000 segítségkérő szórólapot, teleragasztották velük a falut, végül számlát nyitottak a helyi takarékszövetkezeti fiókban.

- Kisebbfajta csoda történt: nem egészen két nap alatt öszszegyűlt a másfél millió forint - mondja az akció egyik főszervezője. - Hatvanhatan fizettek be kisebb-nagyobb összegeket a számlára. A legnagyobb adomány egymillió forint volt, a legkisebb 600 forint, a legtöbben 1000-5000 forint közötti összegeket adtak.

Sok pusztaszabolcsi egyszerűen lemaradt az adakozásról, ugyanis mire észbe kaptak, már zárolták is a számlát. Akadt olyan helybeli fiatalember, aki - miután pénzt már nem adhatott - tévét, rádiót és tisztálkodási szereket vitt be Kiss doktorhoz az iváncsai otthonba.

- Amikor az egykori betegeim közölték, hogy gyűjtést indítanak, nagyon meghatódtam. Nem mondtam nekik, de egy percig se hittem, hogy valaha is összegyűlhet a másfél millió forint - mondja Kiss János. - Aztán alig két nap alatt összejött a pénz. Azóta sokat gondolkodom rajta, mivel érdemelhettem ki a emberek szeretetét. Igaz, hogy harminc évig éltem közöttük, de nem tettem semmi különöset. Csak a munkámat végeztem.

Kiss János