Ebben a régótában amúgy nincs megnyugtató megállapodás, egyes elméletek szerint az amerikai depresszió éveit jelenti, mások az ottani polgárháborúig tekintenek vissza, s vannak, akik egyenesen Ó-Egyiptomig, az időszámítás előtti első évezredig. Kérdés, érdemes volt-e ott megállni. Nem vol-na-e tudományosabb rögzíteni, hogy patchwork azóta van az emberi civilizációban, amióta tű, cérna és szegénység - na jó, háziasszonyi takarosság. Hogy aztán a foltozásból miként lett művészet, arra van analógia: amiként a bunkófaragásból szobrászat - egyetlen mesterség sem kerülheti el, hogy egy ponton művészetté váljon.

A Quilt Art csoport munkássága magas művészetté. Ez a két évtizede alakult nemzetközi és minden jel szerint felettébb exkluzív szervezet húsz-egynéhányra limitálja azoknak a számát, akik a művesség nívóját garantálják és gyarapítják, és a Lajos utcába érkezett vándorkiállításuk őket igazolja. Ha tudomásul vesszük, hogy a patchworknek, ennek a még mindig, és még mindig nem csak nálunk háziasszonygyanús kézimunkának is egy speciális válfaját, a paplantechnikát művelik, látatlanban kevesen hisznek az esztétikai élmény lehetőségében. Ám ha közelről-távolról megnézik az angol-kanadai Sandra Meech téliesen hűvös és északian költői kompozícióit, a fagyosfehér jégcsapokat és a zúzmarás, törékeny ágakat a mélyfekete textilhátteren, bizony, katartikus festői élményben lesz részük. Nem abban a lelkendező felismerésben, hogy nahát, ezt ebből is meg lehet csinálni, hanem az egyedi és egyszeri mű revelációjában. Sárga, zöld és türkiz erezetek, kis vörös cérnafutamok sűrítik absztrakt expresszionista kompozícióvá az Eszkimó átjárót, amely mellé csak azért kerülhet összehasonlításként Jackson Pollock neve, mert a beszámoló nem eléggé invenciózus. Egyébként finomabb, tünékenyebb, mint Pollock művei.

Miközben paplantechnika. A quilt takarót is jelent, de a quilt artot ezzel a szóval magyarítani nem csak azért célszerűtlen (megpróbálták), mert a "takaróművészet" sem éppen elegáns szó. Hanem azért is, mert a nemzetközi quilt artosok (köztük egy magyar, Bornemisza Eszter) valóban paplant, és nem takarót alkotnak: kitömnek, levarrnak, tűzdelnek - steppelnek, hogy az egészen megfelelő terminológiát alkalmazzuk. Ez esztétikumuk forrása. A német-angol Bridget Ingram-Bartholomäus fehér alapból fakasztja ki színes, valószínűleg selyem jeleit, amelyek valóban paplanszerű domborulatként buggyannak ki (vannak levarrva, kitömve és elszegve), hogy kalligrafikusan könnyed formák, hímzésszerű folyamatosságok töltsék ki a sorokat. Amint e levelet írom... - mondja a poétikus cím, és a kompozíció valóban költői, tiszta, tűnődő. Kandinszkij, Klee, a Távol-Kelet tudott komponálni ilyen finoman értelmetlen, elragadóan összetartozó jeleket - azzal a különbséggel, hogy az előzőek közül egy sem tudta a jelsor elhalkulását, a folyamat lecsengését színtelen hímzéssel, nyersszínű varrással elegánsan befejezni.

Vékony cérnából hurkolt sűrű fonalfirkák, amelyek az impresszionistákénál finomabb kék-szürke-sárgás-lila tünékenységet vibráltatnak, vörös és barna varrásfutam, amely csak egészen közelről látszik, de a fehér felületnek konstruktív fegyelmet ad, ezernyi szabadon lebegő narancsszín cérnahurok - valóban a technika ad értelmet és rangot ennek a művészetnek. Természetesen az olyan színérzék és formafegyelem szolgálatában, amilyenről az ír Ann Fahy Folytonosság című fala, tizenkét pompás bordázott hasábból álló irizáló műve győz meg, s olyan ritmusérzékhez, amelyet az angol Mary Fogg a pliszírozással emel a műremek magasába - azt hiszem, ez volna a pontos szakmai meghatározás. Hogy van világjobbító hatalmas mű is, beleírt terrorizmussal, riogató betűsorral tömegpusztító fegyverekről, biztonságról, háborúról, az természetes egy képző(ipar?)művészeti kiállításon manapság. De a quilt art szépséges autonómiájáról és kétségbevonhatatlan emancipáltságáról ennél maradandóbb tények győznek meg.

A technika csak egészen közelrõl látszik