Leírhatnám itt fiatalos hévvel, hogy mi minden nem számít már régen, de nem teszem, mert tudom, ez sem számít. Akik kiszámítják ezt a játszmát, csak a hatalmi harc architektúráján munkálkodnak. Az a szörnyű az egészben, s itt már érzelem is kúszik a leírásba, hogy mindehhez milyen lapos szellemet használnak. "Visszafoglaltuk a Kossuth teret" - mondta Szájer József, bizonyságát adva, hogy egy fényes elme is milyen gyermeteggé tud válni, amikor toporzékolva akar valamit. Hosszú története van már, jó kis disszertációtéma lehetne, hogyan jutott le a magyar politikának először csak a kommunikációja, később a gesztusképzése, s mára már maguk az aktusok is - a tabloidok színvonalára. Amikor már nem az élet, ebben az esetben a politikai programok és szándékok megjelenítésével foglalkozunk, hanem a tökös megjelenéshez szabjuk hozzá magát az életet. Ha valamit, hát ezt írhatjuk le úgy, hogy morális válság. A kordonnak is van története, s ez éppen abban a fázisban volt, hogy minden parlamenti párt egyetértett az eltávolításával. Ha ez igaz, akkor vannak ismert és konszolidáltnak tűnő módszerei annak, hogy egy bármilyen bükkfafejű rendőrfőkapitányt megtérdeltessenek. De ez nem számít, tudjuk a klasszikustól. Háború van, amelyben nem a társadalom problémáit kell megoldani, nem az életet kell menedzselni, hanem győzni kell, lesz, ami lesz. A casus belli pedig az, hogy a szabadságjogok helyzete ma Magyarországon olyan, mint 1988-89-ben volt. Hogy olyan-e valójában, az nem számít. A háború szempontjából a lehető leglényegtelenebb kérdés, hogy mit gondolunk kiváltó okáról majd a háború után, vagy akár közben. El tudom képzelni Orbán Viktort, vagy épp Szájer Józsefet, amint teljesen leizzadva, összetúrt, elfeküdt frizurával, gyűrődésnyomokkal arcukon felriadnak a csatakos párnán, s azt kiáltják: Kordon! S csak anyáskodással lehet, simogatva megnyugtatni őket, hogy persze, kisfiam, majd feljön a nap, világos lesz, s majd apával együtt megoldjuk a kordonkérdést.

De ők már apák, hát megoldották.

S innentől a bohókás tévéműsorok színvonala következik. Hogy akkor ez most mi: februári forradalom, tavaszi hadjárat, aktív rezisztencia? És most mi következik? Visszarakják, elveszik, visszajön Satu, visszajönnek az illatanyagok a térre? Tessék mondani, ez most itten rendőrállam? Hogy tetszett azt érteni, hogy példát mutattak a népnek? Keljen fel a nép a kordonok ellen? Vagy a rendőrök ellen? Vagy a rendőrállam ellen? Ne haragudjon, nem mutatna további példákat, mert még nem értem teljesen, s nehogy véletlenül rossz helyen keljek fel! Elég, ha Gergényi visszavonja a rendelkezését, vagy esetleg sitteljük is le? S akkor Gyurcsánnyal most mi legyen? Azt véletlenül mondja a kormányra mindenki, hogy sunyi, vagy benne van a píár-forgatókönyvben? Nem gondolkodtak el egy Charta lehetőségén? Az ilyesminek kedveznek az idők. Vagy esetleg megint egy mozgalmon. Aláírásgyűjtésen. A kordonmentes Magyarországért. Esetleg összefoghatnának művészekkel, sportolókkal. Lehetne dalt írni. Gyertyás kordonbontás? Apropó, megbeszélték ezt előre az emberekkel? Még nem késő egy országos konzultációra. Arra sohasem késő.

S a vége az lesz, ne felejtsük el, hogy tényleg nem számít. Orbán Viktoron keresztül a magyar korszellem nyilatkozott meg. Fogják őt és társait szidni, becsmérelni, precízen kritizálni, s dicsérni, hozsannázni, "tudományosan" alátámasztani, de ez nem fog számítani. Az egyik olvasatban eggyel gyarapodnak amúgy is tekintélyes számú bűnei, a másikban történelmi érdemei, miközben a magyar nép ismét hatalmasat lép előre, ismét leteszi a névjegyét saját magának, hiszen vagy lesz kordon a Kossuth téren, vagy nem.