A 42 éves bankárnő 2000 januárja és 2001 novembere között dolgozott a Nomura bankház londoni irodájában, a tőkepiaci osztályon. Állását átszervezésre való hivatkozással vesztette el. Egy hónappal később a Munkaügyi Döntőbírósághoz fordult, 1 millió fontos kártérítést - prémium- és későbbi fizetéskiesést - követelve a banktól. A felmondást méltánytalannak, magát nemi megkülönböztetés áldozatának tekintette. A The Times beszámolójában "nagymenőnek" nevezett bankárnő eredeti keresetében többek között arra hivatkozott, hogy közvetlen főnöke rendszeresen megalázta, amikor harmadik gyermekét várta, és rosszullétei miatt többször fel kellett állnia íróasztalától. Kifogásolta továbbá, hogy rövid szülési szabadsága alatt nem tájékoztatták az osztályon folyó változásokról, így hátrányos pozícióba került férfi kollégáihoz képest, akik a kritikus időszakban pozícionálni tudták magukat.

Madarassy állításait korábban a Munkaügyi Döntőbíróság és annak fellebbviteli fóruma is visszautasította. Ügyét elég megalapozottnak látta azonban a brit Esélyegyenlőségi Bizottság ahhoz, hogy erkölcsileg és anyagilag felvállalja. A szervezet azon azért felháborodott, hogy a Fellebbviteli Bíróság végzését követően a Nomura bankház elképesztő, 300 ezer fontos jogi számlát nyújtott be az egyetlen tárgyalás fejében. Ezt a brit adófizetők pénzéből fenntartott szervezet visszautasította, ám 80 ezer fontos költségtérítést egy hónap alatt így is át kell utalnia. A testület továbbra is kitart a Surrey-ben élő bankárnő mellett, aki, mint lapunknak elmondta, "morális küldetésének" érzi, hogy ne adja fel, és a Lordok Házához vigye tovább sérelmét. Innen a "határkő jelentőségűnek" értékelt ügy a luxembourgi Európai Bírósághoz kerülhet.

Mint az interjúban Madarassy Andrea elmondta, itt már régen nem személyes megbántottságáról van szó. Ő és családja már tovább lépett, életük normalizálódott. Az esetnek azonban komoly kihatásai lehetnek a legkülönfélébb nemi, faji, vallási, életkori és egyéb diszkriminációs keresetekre. A bankárnő és ügyvédei azzal érvelnek, hogy Nagy-Britannia nem hajtja végre következetesen az 1975-ös nemi diszkriminációs törvény - az Európai Közösség Tanácsa 1997-ben megfogalmazott irányelveinek megfelelő - módosítását. Ugyan a szigetország röviddel Madarassy első, 2001 év végi pere előtt beiktatta jogrendszerébe a direktívát, esetében a bizonyítás kényszere nem az alperesé volt. A törvény alapján, ha a felperes olyan tényekkel áll elő, amelyek diszkriminációra utalnak, a munkaadónak kell bebizonyítani ennek ellenkezőjét. Neki kell meggyőznie a bíróságot arról, hogy a munkavállaló nemének semmi köze nem volt a vele szembeni bánásmódhoz. Madarassy furcsának nevezte azt a szabályt is, hogy a bírák egy "feltételezett" férfi kollégával való összehasonlítás alapján ítélik meg, fennállt-e a nemi megkülönböztetés, holott egy terhes nő esetében ez teljes képtelenség.

Az Esélyegyenlőségi Bizottság aggodalommal követi az állapotos nők helyzetét a munkahelyeken, és fontosnak tartja, hogy a bizonyítási kötelezettséggel kapcsolatos szabályok egyértelműek legyenek.