"Különös jelentősége van annak, hogy végre hazánkban is egyre inkább elválik a (párt)politikától a szakmai igényességre törekvő, minőségi közpolitika. Az általában igen gazdag magyar nyelv ebben a tekintetben szegényes: nem tesz különbséget a napi (párt)politika (politics) és a szakmai ihletésű közpolitika (public policy) között"- írja a szerző. Örömmel üdvözli, "hogy a közpolitika 16 nehéz év után végre polgárjogot látszik nyerni. Valóságos forradalomnak vagyunk tanúi".

A fogalmi különbségtételt magyarázni hivatott, zárójelekben megadott angolos szavak ugyanakkor arra utalnak, hogy mintha e tekintetben az angol nyelv sem lenne igazán gazdagabb a magyarnál - ha ugyan tudjuk, hogy mit is jelent valójában egy nyelv gazdagsága -, hiszen itt az európai antikvitásból származó fogalmak nyelvi burkának különféle megjelenéséről van csak szó. Az angol beszédben valóban megvan a különbség a politics és a policy között, s nem csupán azért, mert eltérő hangcsoportokról van szó, hanem különböző fogalmak kifejezéséről; az egyik ugyanis szemben álló hatalmi csoportok viszonyára vonatkozik, a másik pedig valamilyen, politikusok által irányított, szakmai és adminisztratív eljárásmódra. De a magyar nyelv esetében sincs itt semmi nyelvi szegénység, hisz a parlamentben és a kormánytevékenységben természetesen megnyilvánuló pártpolitikával szemben régóta ágazati politikának vagy szakpolitikának mondjuk, amikor az állampolgárok egészére ható agrárpolitikáról, népegészségügyről s még tucatnyi más efféle vonatkozásról beszélünk. Hogy a magyar nyelv az évezredek óta nemzetközi szóvá lett politika szó elé egy jelzőt tesz a fogalmi különbségtétel végett, abban nagyon is hasonlít más nyelvekre. Érdekességként meg akár említhető az is, hogy a mi szóhasználatunkban a politika szó latin melléknévi formái három külön fogalmat jelölő szóként használatosak, vagyis mint politikus, politika és politikum. S értő nyelvészek ehhez bizonyára még sokat tudnának hozzátenni.

Ha azonban nem nyelvi, hanem fogalmi szegénységről beszélünk a közbeszédet illetően, akkor talán közelebb járunk az igazsághoz. Arról a naponta szó szerint százszor is tapasztalható tényről van szó, hogy köztereinken a politika szót többnyire differenciálás nélkül használják a közszereplők. Nem azért, mert a magyar nyelv szegényes e téren, hanem azért, mert a megszólalók vagy restek gondolkodni, vagy csak megszokásból tüdőgyakorlatokat végeznek a parlamentben, és egyéb fórumokon. "Sajnos, beleszólt a politika" - sajnálkozik a politikai kommentátor, de politikus is sokszor, ahelyett, hogy megnevezné, ki hol mit tett, s akkor kiderülne, hogy nem a politikáról általában, hanem a kormány vagy valamelyik párt döntéséről, netán azoknak tanácsot adó valamilyen szakértői testület hibás álláspontjáról van szó. (Mert talán azt is feltételezhetjük, hogy nemcsak pártpolitikai, hanem szakmai szemellenzők és korlátoltságok is vannak.) Ha ugyanis valaki fogalmi gondolkodásra képes, akkor a magyar nyelvben tucatjával állnak rendelkezésére differenciáló jelzők és fordulatok, amelyek segítségével a miniszteriális politikát elkülöníti az önkormányzatitól, az irodalompolitikát a politikai irodalomtól, az állampolitikát meg a malom alatti politizálástól.

Apropó, állampolitika. Szerintem a közpolitika szó lényegében állampolitikát jelent. Így használjuk ezt már vagy kétszáz év óta. Éppen az állampolitika és a pártpolitika közötti különbség miatt érzünk hatalmas különbséget az államférfi és a politikus megjelölés között. Az állampolitika ugyanis a legnyilvánvalóbb közpolitika. Angol nyelven ezt csak egy - már legalábbis az én fülemnek - furcsa szószaporítással tudják kifejezni, amikor public policyt mondanak. Ugyanis az eredeti görög tőből származó policy (akárcsak a rendőrt jelentő police vagy policáj) ugyanúgy közöset, mindenkire vonatkozót és nem pártosat jelent, mint az elé rakott latin jelző. Olyan ez, mintha publikus nyilvánosságot vagy légüres vákuumot mondanánk. A különféle szavak jelentéstörténetét tekintve azonban ez persze csak nyelvi érdekesség; semmi ok a bakafántoskodásra. A fontos, hogy a pártok részérdekű politikai döntéseit külön tudjuk látni az ország egészének érdekében hozandó döntésektől. Az se baj, ha kergetjük a boldogság kék madarát: távlatosságot és szakmaiságot kérünk számon a politikán - ami talán meg is közelíthető, ha elterjed a pártok politikájában, mert ott teremnek a közpolitika terén ügyködő állampolitikusok.

Azon persze nem érdemes vitatkozni, hogy az angol public policy fogalomnak a közpolitika vagy az állampolitika szó-e a jobb magyar megfelelője. Mindenki olyan szót használ, ami neki tetszik, és aminek segítségével jobban ki tudja magát fejezni. De vannak, akik a közpolitika szó használatával, hangoztatásával nem csupán az állampolitika szót, hanem az államot kívánják lecserélni. Talán nem is tévedek ebben néhány reformhevülettől elrugaszkodott, államtörpítő eszmefuttatásra gondolva. Olyanokra például, amelyek valamely gazdasági ésszerűségtől vezettetve szólnak államháztartási reformokról úgy, hogy megfeledkeznek az állam felelősségéről. Mert hát majd minden reformálható, de az állam felelősségét nem lehet és nem is indokolt megreformálni. Végső soron ugyanis az állam az egyetlen instancia, ahová demokráciában fordulni lehet. Az állampolitika tényleg más, mint a pártpolitika. Az állampolitika egy átfogó, s növekvő igényeink miatt természetesen növekvő intézményes rendszer irányítása, alakítása, s ha kell reformálása, amely alkotmányos jogaink következtében felelősségre is vonható, és ezért alapvető céljaiban és működési formáiban más, mint egy profitérdekelt vállalkozás, társadalmi szervezet vagy párt politikája. Nevezhetjük közpolitikának is. Szókincsünkből kitelik.