Használható képzést, használható tudást!
Háromszáz szakmát tanítunk! Iskolánként átlagosan mindössze 150 gyerekkel a szakképző évfolyamokon!
Érdemes megnézni, hogy a jelenlegi rendszer milyen lehetőségeket biztosít a fővárosi szakközépiskolában és szakiskolában tanuló 65 ezer diáknak.
A szakképző iskolákban tíz tanuló helyén átlagosan csak hét ül. Vannak olyan, nagy eszközigényű gyakorlati képzőhelyek, drága laboratóriumok, műhelyek, melyeket a diákok csak heti 1-2 órában használnak. Egy pedagógusra kilenc diák jut - a nemzetközi átlag tizenhat. Egyeztetés, igényfelmérés nélkül kicsi az esélye, hogy a képzési időszak végén épp olyan szakemberek pottyannak majd le a futószalagról, melyekre az akkori munkaerőpiacnak szüksége lesz. Igaz, az európai városok közül Budapesten a legkisebb a pályakezdő munkanélküliek aránya, és erre büszkék vagyunk. Az Ecostat felmérése szerint az unióban 19 százalékos a pályakezdő-munkanélküliség, Budapesten alig haladja meg a 13 százalékot. De annak az esélye, hogy a végzett diákok a saját szakmájukban helyezkedjenek el, csak 50 százalék. A szakmacsoportos képzés lenne a megoldás - a hasonló szakmák egymásra épülő képzésével, széles körű átjárhatósággal -, ami lehetővé tenné a mindenkori munkaerőpiachoz való alkalmazkodást, az élethosszig tartó tanulást. Nyilvánvaló, hogy nem is lehet sikerrel uniós forrásokat bevonni olyan iskolák korszerűsítésébe, eszközfejlesztésébe, amelyek csak néhány tucat gyerek szakmai előmenetelét szolgálják.
Két évvel ezelőtt elkezdtük a rendszer átalakítását szakképző központok létrehozásával. Hét iskola alkot egy-egy központot, ahol a tagiskolákból átvitt szakmai gyakorlati képzés folyik. Sok előnyük van ezeknek a központoknak. A gyakorlati oktatás koncentrálása jobb, korszerűbb eszközparkot, jobban felszerelt műhelyeket, speciális programokat jelent: jobb minőséget, kisebb lemorzsolódást. A központok karrier-tanácsadással, ösztöndíjprogramokkal segítik a tanulókat. De tovább kellene lépni. Mert amíg a közismereti tárgyak oktatása mellett a szakmai elméleti képzés is a tagiskolákban marad, addig a szétaprózottságon érdemben nem tudunk változtatni. Ez pedig szakmailag is és anyagilag is hátrányos úgy a fenntartónak, mint a tanulóknak.
Az lenne a megoldás, ha csak az általános műveltséget megalapozó oktatás és a szakmacsoportos alapozó képzés folyna a szakközépiskolákban, a létrehozandó szakképzési központokban pedig az érettségizett diákok megkaphatnák az elméleti és a gyakorlati szakmai képzést is. Az eszközök, energiák és források egyesítése lehetővé teszi az uniós források igénybevételét, jobb hasznosítását és a szakmai színvonal emelését.
Az új, "szakmamentesített" középiskoláknak továbbra is nagy szerepük lesz, hiszen itt kapják meg a diákok a közismereti tárgyakon kívül a szakmai alapképzést is. Itt ismerik meg a gyerekek 18 éves koruk előtt a választható szakmák alapjait, itt tanulnak nyelvet, itt szereznek tanulás-módszertani, informatikai ismereteket, itt fejlesztik kommunikációs képességeiket.
Az új rendszer további előnye a modulrendszerű oktatás, amely a szakmacsoporton belül széles és egységes alapozást, rugalmas átjárhatóságot, egymásra épülő tudásanyagot biztosít.
Az átlátható, egyszerűsített rendszer segít a munkaerő-piaci igényeknek jobban megfelelő képzés kialakításában. A szakmai szervezetek is hatékonyabban tudnak egyeztetni néhány képzési központtal, mint 80-90 szakközépiskolával. Pazarlás olyan műhelyt, labort, tankonyhát, varrodát fenntartani, fejleszteni, amiben csak 10-12 gyerek tanul heti néhány órában. Természetesen nem sírjuk vissza a tervgazdálkodást, de az tarthatatlan, hogy adóforintjainkból munkanélkülieket képezzenek pusztán azért, mert a szétaprózott képzés miatt nem lehet még hozzávetőlegesen sem illeszkedni a munkaerő-piaci igényekhez.
Nem finanszírozható 11 ezer betöltetlen iskolai férőhely. A csökkenő gyereklétszám mellett nem tartható fenn ugyanannyi iskola. Ha huszonnyolc gyerekre való pénzt kell rákölteni egy osztályra, miközben csak tizenöten járnak oda, akkor az adófizetők pénzét a szélbe szórtuk. Lehet, hogy kevesebb szék kell a menzán 15 gyereknek, de a tanár fizetése, a fűtésszámla nem függhet attól, hogy hányan ülnek az osztályban!
Budapest speciális helyzetben van: az agglomeráció tanulóit felében-harmadában itt képzik jelentős többletköltséggel Pest megye és városai helyett, ami többmilliárdos többletterhet ró a fővárosi önkormányzatra. Talán a regionális átszervezés javítani fog ezen a helyzeten. Viszont a budapesti diákok könnyebb helyzetben vannak abból a szempontból, hogy egy-egy átszervezés után nekik nem kell 30-40 kilométert vonatozniuk, buszozniuk reggelente, mint például Bács-Kiskun megye kevésbé szerencsés nebulóinak. Mindössze néhány megálló lesz a különbség.
Mint minden átalakítás, ez is érdekeket sért. Tudjuk, láttuk, milyen érzelmi vihart kavar egy iskola bezárása az ott végzettek, az ott tanítók, a diákok, a szülők körében. Mindenki szeretné megőrizni az alma matert, ez természetes. Meggyőződésünk azonban, hogy az iskola szelleme nem a téglában és a malterban van, hanem az ott tanító pedagógusok hivatásszeretetében, szakmai tudásában, nevelési elveiben. Ez viszont természetesen tovább él, még ha esetleg egy másik épületben is. Az oktatás színvonalának emelkedése viszont közös érdek: a szülőké, a pedagógusoké, minden egyes adófizetőé. És legfőképpen: a tanulóké.
A szerző a fővárosi önkormányzat oktatási ügyosztályvezetője
