Költőpénz
Hiszen ez a csontig hatoló művészet feltétele, mint ahogy Cseh Tamás énekli Dosztojevszkij hangján feleselve az ördögnek: "Írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs." De mi a helyzet ma, a rendszerváltás után? Még él a romantikus séma, vagy az éhezést fölváltotta a megélhetés megannyi apró trükkje?
Sokáig a klasszikus menedéket egy folyóirat vagy kiadó szerkesztői széke jelentette, amely ugyanakkor az elfogadottságot és a kanonizálást is magával hozta.
- Vidéket járó vándorcirkuszosok vagyunk - jellemzi Grecsó Krisztián író a mai szerzőket. Akik, miközben egyik kezükkel még a nyulat húzzák elő a cilinderükből, a másikkal máris számlát adnak, könyvelnek, adóznak. A szabadúszás kényszere generációs jelenség, ezt egyrészt a piac diktálja, másrészt az önérdek: ha valaki nem tud számlát adni, könnyen lemaradhat a felkérésről. S bár Grecsó is bebiztosította magát, több helyre ír tárcát, kritikát, az egzisztenciális félelem mégsem szűnik, sőt ahogy mondja, ez még az igazán "nagyokat" is nyomasztja. Hiszen semmi sem garantálja, hogy az ötödik, hatodik előadásra is bejönnek majd a nézők, és ugyanúgy megtapsolják az addig bevált trükköt.
A felolvasások tiszteletdíja, honoráriumok, ösztöndíjak - ez a három forrás áll azok rendelkezésére, akik az irodalomból kívánnak megélni. Egy, már nem pályakezdő, de még nem az elithez tartozó tollforgató fellépésenként 20-25 ezer forinttal számolhat, a nagyobb nevek viszont már 75-100 ezer forintot is elkérhetnek az egyéb költségek mellett (utazás, szállás stb.). Az igazán zsíros falat a külföldi fellépés: egy németországi kiruccanás például akár 250 ezer forintot is hozhat a konyhára.
- A jelenlegi honoráriumok, bár nem túl alacsonyak, mégis inkább a szövegtermelést segítik elő, és nem a minőséget - véli Solymosi Bálint költő. Aki ebből kíván megélni, szórnia kell a cikkeket, a könnyed és olvasható szösszeneteket, míg a tengerentúlon egy-egy magazin akár annyi honoráriumot képes fizetni, amiből már a havi megélhetést is ki lehet sakkozni. De hogy is várhatnák el egy mai magyar folyóirattól, hogy százezret pengessen ki egy novelláért? A tömegtermelés viszont előbb-utóbb visszaszivárog az igényesebbnek szánt művekbe. A női magazinoknak írt egyértelmű és kerek mondatok lassan a regény szövetében is felbukkannak, ezért manapság egyre többet kell javítanom, törölnöm - magyarázza Grecsó. Talán erre is gondolt Hemingway, amikor az alkalmazott műfajok kapcsán egyszer kifakadt: "jó dolog az újságírás, csak idejében abba kell hagyni".
Aki azonban képtelen több helyre és hangnemben dolgozni, vagy inkább a szigorú, kevesebb, de jobb stratégiát választja, annak csakhamar mellékes után kell néznie. Solymosi egy évig például a Jóban-rosszban című szappanopera dialógírója volt. A példa egyáltalán nem szokatlan: a szappanoperák íróstábjaiban egyre több a jó nevű irodalmár, akiket az egyes forgatókönyvekért járó 60-110 ezer forint csábít a futószalag mellé. Ám a sok "maszekolás" végül azzal a veszéllyel járhat, hogy a szerző egy napon arra ébred: ő már csak amolyan vasárnapi író, aki már csak hobbiként űzi a mesterséget.
Aki azt hinné, hogy az éhező költő ma már egyértelműen a múlté, az téved. Az Erdélyi Terasz honlapján 2003 nyarán parázs vita robbant ki a témában. "Igenis vannak olyan írók és költők, akik éheznek - írta vitaindító cikkében Kinde Annamária költő -, embertelen körülmények között élnek: ha kenyérre éppen jut, lakásra, bútorra, ruhára, könyvre már nem. Gyógyszerre sem, utazásra sem, internetre is csak szűkösen." Ennek érdekében akkor azt javasolta a frissen alakult Erdélyi Magyar Írók Ligájának (EMIL), készítsenek felmérést az erdélyi magyar írók szociális helyzetéről. Ez végül elmaradt. Az ellentábor alaptétele szerint ugyanis, aki jól ír, az nem kerülhet anyagilag méltatlan helyzetbe. "A tehetség - írta Orbán János Dénes költő, kinek vagyonáról legendák keringenek az erdélyi irodalmi körökben - előbb-utóbb érvényesül, akármilyen is a konjunktúra." Ha pedig ennek ellenére sem képes odakormányozni magát a húsos fazékhoz, akkor balfék, aki "ne panaszkodjon, mert nem a pénz keresi meg az írót", hanem fordítva. Az EMIL-t érintő szociális felmérést pedig azzal söpörték le az asztalról, hogy az írókat tömörítő magyar írószervezetek is mintegy kétezer tagot számlálnak, ám nem mindegyik elismert és jó író. "Rohadtul szerencsés nemzet lennénk, ha volna kétezer jó írónk. És miért etessük a nem jókat? Mi az isten ez, kommunizmus?" - provokálta ellenfeleit Orbán.
- Nem azért éhezik valaki, mert jól vagy pocsékul ír. A kérdés: befogadja-e a rendszer vagy ellenkezőleg: távol tarja magától - mondja Turczi István költő, aki nem egy bűn rossz tollforgatót ismer. Ők azok, akik az "irokéz indiánokat megszégyenítő gyorsasággal, nesztelenül" alkalmazkodnak az új kultúrpolitikai rendszerhez, és így lekörözik a náluk tehetségesebb, de érdekeiket megjeleníteni képtelen szerzőtársaikat. A határon túli írók egyetlen esélye, ha hoszszan tartó magyarországi vendégszereplésre rendezkednek be, azaz ha onnan írnak ide. Mint ahogy a magyar szerzőknek is az jelenthet biztos megélhetést, ha köteteiket lefordítják, és így megnyílhat előttük a nyugat-európai piac. Grecsó e tekintetben is szerencsés: az Isten hozott című regényének német verzióját március elején mutatják be Kölnben.
Azonban legtöbbször nem is a tehetség, hanem csak annak látszata a fontos. Hiszen ki dönthet igazán a kérdésben: az irodalmi vének vagy a Nobel-bizottság? S ha lenne is egy ilyen "döntés", ki garantálná azt, hogy egy harmadrangúként elkönyvelt író egy nap nem áll elő zseniális regénnyel, novellával, verssel? Miközben a képzeletbeli ranglétrán elfoglalt hely igenis szerepet játszhat az ösztöndíjak odaítélésében. S ez még akkor is égető kérdés, ha az ösztöndíj csupán az a ginzenggyökér, amely enyhíti a fájdalmat, de a problémát magát nem oldja meg.
Feor 2621, a hiányszakma
Ha kérnek, januártól már automatikusan kapnak munkavállalási engedélyt az új uniós tag Romániából és Bulgáriából érkező írók, költők Magyarországon. Sok egzotikus állás mellett - mint például a településtisztasági szippantógép-kezelő - a FEOR 2621-es kódon futó szakma előtt is tágra nyitotta a munkaerőpiac kapuját a kormány. Kísérletet tettünk a munkaügyi tárcánál arra, hogy megtudjuk, minek alapján került az irodalom ebbe a kategóriába. A minisztérium sajtóosztályának válasza szerint a listát széles társadalmi egyeztetés során állították össze, a felsorolás alapja pedig a munkaügyi központok hiányszakmákra vonatkozó nyilvántartása volt.
