– Nemrég olvastam a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ hetilapjában, az Epinfóban, hogy az utóbbi négy évben megháromszorozódott a kórházi járványok száma. A fertőzések zöme érintkezés útján terjed. Radikálisan csökkenthető az ilyen esetek száma, ha következetesen betartjuk a higiénés előírásokat – állíthatná ma is Semmelweis Ignác.

– Ha laikusoknak akarjuk elmagyarázni a helyzetet, akkor nem árt tisztázni, hogy vannak kórházban szerzett, az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések és az otthon vagy közösségben elkapott, „területen összeszedett” fertőzések. Az előbbi két fajta világszerte egyre nagyobb probléma. Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzés például azt is jelentheti, hogy elmegyek a rendelőbe, s ott influenzajárvány idején hosszabb ideig várakozom, majd légúti panaszaim jelentkeznek. Az idősek otthonában, ápolási otthonokban gondozottak gyakran mozognak az ápolási otthonok és a kórházak között. Az idős, leromlott állapotú betegek hordozhatják ezeket a kórokozókat. Ez egészen más probléma, mint, mondjuk, a calici vírus.

– Mennyiben?

– Calici vírus miatt már három-négy évvel ezelőtt is zártak be osztályokat vagy egész kórházakat.

– Évekkel ezelőtt egy vidéki laktanyát kellett fertőző agyhártyagyulladás miatt karantén alá helyezni.

– Az más. A gennyes agyhártyagyulladás közösségben szerzett, klasszikus fertőzés. A calicivírus-járványok viszont relatíve új jelenségnek számítanak. Az utóbbi öt-tíz évben számos robbanásszerű, hányással, hasmenéssel járó járvány volt már. A calici vírus nem csupán a kórházakban okoz problémát, a Földközi-tengeren közlekedő luxushajókon például minden évben okozott már járványt.  Ahol zárt közösségben vannak az emberek, és valaki behurcolja a vírust, ott robbanásszerűen tör ki a járvány.

– Mi ennek a magyarázata?

– Nagyon kevés vírusnak kell bejutnia a szervezetbe ahhoz, hogy a betegség tünetei jelentkezzenek. Valójában csak néhány vírusról van szó. A szalmonellózis kialakulásához legalább százezer, vagy még több szalmonellát kell tartalmaznia az ételnek ahhoz, hogy megbetegedjünk. Több nagyságrendnyi különbség van a fertőző dózisban. A calici vírus fertőzése azonban nem végződik halállal.

 – És nincs szövődményük sem?

– Nincs tudomásunk ilyenről. A kórházi tapasztalatok szerint a személyzet gyakran súlyosabban betegszik meg, mint az ápoltak.

– Nem lehet ez ellen védekezni?

 – Nem igazán. Igen magas a vírus fertőzőképessége és ebben a vonatkozásban nem a calici vírus az egyetlen. A szintén hasmenést okozó rota vírusról ugyanez elmondható. A csecsemőosztályokon fellépő rota járványok során életet veszélyeztető folyadékveszteség, kiszáradás jelentkezhet. De nem ezek a vírusok jelentik a kórházi higiénével kapcsolatos fő gondot.  A halmozódás persze riasztó, lehet róla írni a sajtóban: „Jé, még a Kútvölgyiben is látogatási tilalmat rendeltek el.” A betegellátás szempontjából épp a tömegesség miatt jelent ez problémát, de az egészségügyi ellátásban átmeneti gond a calici. A kórházakban más kórokozókat is össze lehet szedni.

– Éspedig?

– Ilyen a Clostridium difficile okozta fertőző hasmenés, amelynek a diagnosztikája költséges, és a módszer nem mindenütt elérhető. Az orvosok jó része nem is számol ezzel a kórokozóval, holott halálos is lehet.

– Ez azért elég tragikusan hangzik: súlyos, de nincs rá se pénz, se róla adat.

– A kórokozó spórái a kórházakban hosszú ideig életképesek. A gondos fertőtlenítés, takarítás ellenére is csak egy része pusztul el a spóráknak. Ha egy kórházi osztályon ez a kórokozó megjelenik, akkor ez azt jelenti, hogy ott folyamatosan jelen is lesz. 

– Volt-e már nálunk ilyenre példa?

– Számos fővárosi és vidéki kórházból jött beteget gondoztunk már emiatt az osztályunkon. A laikusoknak is fontos lenne tudniuk, hogy nincs olyan kórházi vagy egészségügyi beavatkozás, amelynek ne lenne fertőzés szempontjából kockázata. Van, persze alacsony és magas kockázatú beavatkozás. Fontos tudnunk, hogy ép immunitású, vagy csökkent védekezőképességű-e a beteg. A szervátültetésen átesettek, a leukémiás, kemoterápiás kezelésben részesülök, vagy a nagy dózisú szteroidot kapók fogékonyabbak a fertőzésekre. Rizikófaktor az alkoholizmus is.

– Életkorfüggő is a fertőzésre való hajlamosság?

– Igen, és az alacsony súlyú újszülöttek és az idősek is fogékonyak a fertőzésekre. A rizikócsoportok tehát jól meghatározhatók. A másik fontos kérdés, hogy a beavatkozás során mennyire sérül az érintett védekezőképessége. Ha felvágják a hasamat, a bőröm folytonossága megszakad. Ha megsértem a kezemet, vagy elgennyesedik a seb vagy nem. A kórházi fertőzések közül az egyik leggyakoribb a sebfertőzés. Ezeknek egy része megelőzhető, másik részük nem. Vannak műtétek, amelyeknél előírás, hogy antibiotikumot kell adni. A szívműtétek fertőzés szempontjából nagy rizikójú beavatkozások. Az egészségügyi miniszter úr azt mondta valahol, azzal mérjük majd a kórházi munka minőségét, hogy hány fertőzés van az adott helyen. Ezt akkor kell komolyan venni, ha nemcsak a szabályok betartására ügyelünk, hanem fel is derítjük a kórházi fertőzéseket. Ha ezt megtesszük, kezdetben az adatok a kórházi fertőzések számának növekedését fogják mutatni. Ha ugyanis adatot gyűjtök, tudomást szerzek a fertőzésekről. Az utóbbi időben az EU elvárásainak megfelelően nőtt az ÁNTSZ által felderített fertőzések száma.  Kiderült, hogy nálunk kevés ilyen fertőzést jelentenek be. Azon is el kell gondolkodni, hogy ma a legtöbb kórházigazgató nehéz helyzetben van.

– Miért?

– Egy adott számú beteget el kell látniuk a kórházaknak. Ha sok a kórházi fertőzés, akkor az a kiadásokat megnöveli. Ha pedig felderítjük a fertőzéseket, akkor lehet, hogy a kórházak egy részlegét átmenetileg bezárják, és a bevétel csökkenhet. Tehát a kórház nem mindig érdekelt a felderítésben.

– Nem jelent-e problémát az, hogy ma csak az nem megy be napközben is beteglátogatás címén a kórházakba, aki nem akar? A legkülönbözőbb helyekről visznek be ételeket, ilyen-olyan húsokat a látogatók.

– A kórházi fertőzések szempontjából nem a látogatók a veszélyesek. Nem a cipőn behordott kórokozóktól félünk, hanem adott esetben a fertőtlenítő szerek hiányától. Az angol orvos nyakkendőben gyógyít, ami fertőzésveszélyes, hiszen ha az elcseppenő orrváladék éppen az említett ruhadarabra hull, rajta maradhat a sebfertőzések legfontosabb kórokozója. Ha utcai öltözékben megyek be a beteghez, az kevésbé veszélyes, mint ha ugyanabban a köpenyben vizsgálok egy bizonyos kórokozóval fertőzött beteget, majd átmegyek a másikhoz. Egy sor kórházban nincs izolálási lehetőség. Egyes veszélyes kórokozók esetén a beteget kötényben, maszkban, kesztyűben kellene ápolni. A nővérnek gyakran ideje sincs felvenni a védőeszközöket. Nincs mindig lehetőség kezet mosni. Több átlagos kórházban nem biztos, hogy működik a csap a kórteremben. Nem biztos, hogy van fertőtlenítőszer-adagoló és eldobható törülköző. Ha tíz beteget ápolva ugyanabba a törülközőbe törlöm a kezemet, nem értem el semmit. Meg kell teremteni a kézmosás kultúráját. Ez a világon mindenütt probléma, nem magyar specialitás. Nagy erőfeszítéseket kellene tenni azért, hogy minden kórházban legyen fertőzés-kontroll.  Ez több és más, mint a higiéné, ez szemlélet.  Szakembereket kellene képezni, és oktatni az egyetemen és a posztgraduális képzésen is. Ennek bázisa az ország egyetlen fertőző betegségeket gyógyító kórháza, a Szent László Kórház kellene legyen. Előbb invesztálni kell, s az eredmény idővel az lesz, hogy kevesebbet kell antibiotikumra költeni és kevesebb lesz a halálozás. A költséges járványügyi mikrobiológiai vizsgálatokat továbbra is az államnak kellene vállalnia.  
 

Princz Gyula