„Korábban néhány kutatóegyetem kivételével elég volt egy jól megírt disszertáció és néhány tanulmány illetve szemle publikálása ahhoz, hogy egy jó tanár véglegesített kinevezést kapjon. Ma viszont az egyetemi tanszékek kétharmada elengedhetetlennek tartja a véglegesítéshez, hogy a jelölt kutatási eredményeket tudjon felmutatni, magyarán azt, hogy legalább egy könyve már megjelent” – olvassuk Christopher Shea Monografománia című cikkét a Boston Globe-ban.

Az amerikai egyetemi rendszerben az ún. tenure, vagyis véglegesített egyetemi kinevezés határozatlan idejű szerződést jelent, amely az egyetemi oktatók szabadságát és a biztos megélhetést hivatott szavatolni. A véglegesített oktatók ugyanis csak különleges esetben bocsáthatók el, ellentétben a határozott idejű szerződéssel alkalmazott tanársegédekkel és adjunktusokkal. A magyar felsőoktatásban a docensi kinevezés jár határozatlan idejű munkaviszonnyal.

A Modern Language Association (MLA) nemrég megjelent kétéves kutatása az amerikai egyetemek irodalom- és nyelvi tanszékeinek foglalkoztatáspolitikai gyakorlatát vette górcső alá. A felmérésből kiderül, hogy az egyre kevesebb egyetemi státusz betöltéséért egyre nagyobb a verseny. A fiatal oktatókkal szembeni elvárások ezért sokkal nagyobbak, mint korábban valaha. Ahhoz, hogy véglegesített szerződést kapjanak, már nem elég jó órákat tartani és néhány tanulmányt publikálni. Mindenhol elvárás a már megjelent monográfia, sőt, a megkérdezett tanszékek harmadánál megkövetelik azt is, hogy a második könyv kézirata is készülőben legyen. A szemléket és a szélesebb közönségnek szóló, ismeretterjesztő műveket ráadásul egyáltalán nem veszik számításba az egyetemi kinevezéseknél.

Az MLA felmérése arra is felhívja a figyelmet, hogy az egyre több szakmunka egyre kisebb példányszámban jelenik meg. Korábban 600 és 1 000 között volt egy-egy tudományos monográfia példányszáma, ma viszont átlagban 250 példányt nyomnak belőlük.

„A felmérés készítői arra a következtetésre jutottak, hogy a túlzó publikációs kényszer értelmetlen, és felesleges grafomániát eredményez. Ráadásul igazságtalan elvárásokat támaszt az eleve sokat tanító fiatal oktatókkal szemben” – foglalja össze a kutatás eredményét Shea.

A „publikálj vagy pusztulj” (publish or perish) néven elhíresült gyakorlat számos káros mellékhatással jár. „Ha az egyetemek ostoba módon kilóra mérik a publikációkat, akkor az oktatók boldogtalanok lesznek, és ez a tanítás rovására megy” – nyilatkozta Lindsay Waters, a tekintélyes Harvard University Press igazgatója.

'Publikálj, vagy pusztulj'