Az ilyenkor szokásos bemutatóhalászatot nézőhajókról követő közönség nagy csalódására a zsákmány kb. 15 kg dévérkeszegből, valamint írd és mondd, 2 darab 20-30 dekás gardából állt. A fateknőbe helyezett sovány zsákmány éppen csak arra volt elég, hogy legyen mire elmondani a templomi áldást. Bár a korábbi fogásokból mindenki ehetett gardát, de a szájíz keserű maradt. A halászok vezetői persze elmondták, hogy a víz kissé meleg volt, az időjárási frontokkal járó erős szelek nem kedveztek a halak gyülekezésének stb., de ők is tudják, hogy az okok mélyebben rejtőznek.

A fesztivál idején volt napra pontosan 22 éve, hogy egyik mostani előadótársammal horgászni igyekezvén, a vízen találkoztunk a zsákmányukat összehúzó tihanyi halászokkal. Három nap alatt hordták partra a zsákmányt: 260 mázsa gardát. Persze tudom, hogy egy célzott kerítőhálós halászat nem hasonlítható össze egy bemutató húzóhalászattal, de a döbbenetes különbség mindenképpen jelzésértékű, és egyértelműen azzá válik, ha az azóta eltelt időszak halászati és horgászati fogási statisztikáit áttanulmányozzuk. Ezek a statisztikák 1987-ig némi szórással évi 1500 tonnás összfogást tartalmaznak a betelepített fajok (az angolna és a busa) nélkül. Ez az érték azóta folyamatosan csökkent, és mára 500 tonna alá esett. Ez jelzi, hogy az "őshonos" halak mennyisége a Balatonban kb. harmadannyi, mint húsz évvel ezelőtt volt!

Ezzel szemben az 1983-ig összesen kb. 300 tonna súlyban telepített busából mára óvatos becslések szerint 6000, reális becslések szerint 10 000, "túlzó" becslések szerint 15 000 tonna van a tóban. Pontosabbat sajnos a hivatásos kutatók sem tudnak mondani, de nagy valószínűséggel közel járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a Balatonban, mint korábban, ma is él mintegy 10 000 tonna hal, csakhogy ennek jó kétharmada a nemkívánatos busa.

Már itt elutasítanánk egy születőben lévő illúziót. A gardafesztiválhoz kapcsolt tudományos konferencián elhangzott, hogy az "őshonos" halfajok mennyisége bizonyára a vízminőség javulása (ti. tápanyagfogyás) miatt csökkent, tehát még örülhetünk is neki. Igen veszélyes nézet ez, és nem is igaz. A változatlan mennyiségen belüli minőségi változás éppen azt bizonyítja, hogy az elmúlt időszak milyen mélyreható átrendeződést okozott a Balaton állatvilágában, és még hosszú ideig instabil helyzet fogja jellemezni a Balaton élővilágát és vízminőségét is.

A busák mennyisége hihetetlennek tűnik a parton horgászók és időzők számára, viszont aki a nyílt vízen közlekedik, gyakran találkozhat ennek jeleivel. Főképp tavasz végén, nyár elején sokszor láthatók az elhullott példányokon utazó, egyben azokból táplálkozó sirályok. Szélirányban az intenzív halszag már messziről jelzi a dögök jelenlétét. Szélcsendes, napos időben a busacsapatok a felszínre emelkednek, és jól láthatók. Pár éve különleges megfigyelésükre is módom nyílt. Januárban jégmentes, szélcsendes, napos időben az aligai magaspartról a letisztult, átlátszó téli vízben figyelhettem meg mintegy 5 kilométeres körzetben a hatalmas csapatok felhőszerű vonulását, összeolvadásukat, szétválásukat. Herman Ottó tihanyi "látott hala", a garda helyett nekem már csak aligai "látott" busa jutott.

Miért baj, ha a garda helyett busa van? - kérdezheti joggal az olvasó, és ezzel meszszire vezető kérdések sorozatát indíthatja el. Ez alkalommal azonban maradjunk csak a halaknál.

A busa algával (növényi planktonnal) táplálkozva elvileg a vízminőség javításának fontos eleme lenne, de életritmusa következtében az egy-két nyári-nyárvégi hónapra előálló algaburjánzások korlátozására alkalmatlan. Az ember sem képes egyik napról a másikra tízszer, százszor több élelmet elfogyasztani pl. gabonaéréskor, erre csak a rövid élettartamú, gyors szaporodású, s így a táplálékkészlethez gyorsan idomuló fajok (pl. a sáskák) alkalmasak. A busa lassú, folyamatos táplálkozása következtében az év nagy részében azokat az algafajokat fogyasztja, melyek az állati planktonnak és ezen keresztül a többi halfajnak (így a gardának) is a táplálékául szolgálhatnak, ráadásul kevert állományuk miatt a busák is fogyasztanak állati planktonokat.

A garda a többi keszegfélével együtt - a busával ellentétben - nem egy tápláléklánc csúcsán, hanem annak mintegy a közepén helyezkedik el, és rájuk (mint táplálékokra) épülne fel a híres süllő- (fogas-), harcsa-, csuka- stb. állomány a tóban. Egyértelműnek tűnik a busa mielőbbi, minél nagyobb mértékű lehalászásának szükségessége. A mértéket illetően azonban komoly, célzott kutatások kellenének, mert mára igencsak furcsa helyzet alakult ki. Miközben a Balaton tápanyag-hasznosítás szempontjából a világ egyik legalacsonyabb hatásfokú tava, a benne lévő busaállomány növekedési rátája meghaladja az őshazájában - a kínai folyókban - mért értékeket. Vajon milyen ütemben szabadulhatunk meg tőle úgy, hogy a kivételükkel keletkező tápanyag-felvételi "űrt" számunkra kedvező fajokkal, kedvező módon töltse ki a természet?

Mindenesetre itt még nem tartunk. Pillanatnyilag azt mondhatom, elméleti káoszban vergődik a balatoni busakérdés. Az említett tudományos tanácskozás számomra ezt nem először igazolta. Egy civil érdeklődő például föltette a kérdést, hogy miként foghatnak manapság döntően 5-11 éves busákat, miközben 23 éve nem telepítik őket, és a tudományos vizsgálatok szerint nem is szaporodnak. Nos, szerintem a vizsgálati módszerekkel van a baj. Ez a vita 10-15 éve a Tisza vonatkozásában már lezajlott egyszer, és el is dőlt. Az ártereken talált ivadékok cáfolták az akkori "tudományos vélekedést". Cáfolta sajnos az is, hogy a tiszai ciánszennyezéskor elpusztult kb. 1000 tonna hal mintegy kétharmada is busa volt.

Én már számos konferenciát végigültem, de még egyiken sem mondták meg, végül is mekkora busatömeg eltávolítására lenne szükség évente ahhoz, hogy az állomány egyáltalán csökkenjen. Érdemi változást szerintem évi 1000 tonna lehalászásától várhatnánk. Jelenleg a kifogandó mennyiség felső határa eléggé el nem ítélhető módon nem az állománycsökkenést garantáló, hanem a piacon elhelyezhető menynyiség: maximum évi 400 tonna élősúlyban. Olyan szabályozási gubanccal állunk szemben, amire a Balaton esetében sajnos más vonatkozásban is sok példa található.

Érthető a halászat vezetőinek álláspontja: a busa alacsony ára és korlátozott kereslete miatt a rendelkezésre álló állami támogatást (a mi pénzünket) gazdaságosan enynyi hal kifogására tudják felhasználni, és nem az ő feladatuk a biológiailag indokolt mennyiség meghatározása. (Azt azért jó lenne tudni, hogy a nézőhajón kóstolóként évek óta kínált igen finom füstölt busájuk miért nem kerülhetett a mai napig kereskedelmi forgalomba különböző engedélyek hiányában?) Az is megállapítható, hogy a kifogási technológiák tekintetében sincs fölkészülve a balatoni halászat a biológiailag szükséges busamennyiség kifogására.

Az viszont érthetetlen, hogy a tudomány miért nem képes alapvető információkat szolgáltatni az állami irányítás részére - és nemcsak a busakérdésben - ahhoz, hogy megszülethessenek a megfelelő intézkedések akut problémáink enyhítésére.

A szerző független Balaton-kutató