Ránk is kihathat a fehérorosz olajvám

Tavaly télen a gázellátást, most pedig az üzemanyagpiacunkat veszélyeztetik Oroszországnak az őt körülvevő "baráti" országokkal folytatott vitái.

Megdobhatja a hazai üzemanyagárakat az orosz-belorusz ellentét - erősítették meg lapunk számára olajipari szakemberek. Fehéroroszország tonnánként 45 dolláros "tranzitvámot" vetett ki az országon keresztül szállított nyersolajra. A lépést nehéz lenne függetleníteni attól, hogy az orosz állami érdekeket képviselő Gazprom az év elején kétszeresére emelte a fehérorosz belföldi felhasználásra szánt gáz árát. (Magyarország tarifája ennél még így is háromszorta nagyobb.) Szakértők számításai szerint a fehérorosz vám mintegy 10 százalékkal emelné a Mol kőolaj-beszerzési árát, ami - a jelen piaci körülmények között - néhány héten belül hasonló mértékű üzemanyagár-emelkedéshez vezethet.

A probléma azonban nem ilyen egyszerű. Tény: az Oroszországból Magyarország felé haladó Barátság kőolajvezeték egy szakasza Fehéroroszországon keresztül vezet. Az orosz-fehérorosz határon a cső kapacitása évi 70 millió tonna. Ebből Magyarországra mintegy 8 millió jut. Az itt érkező olaj ára tonnánként körülbelül 380 dollár. Pontos számot nem tudni: az ár napi mértéke a nemzetközi tőzsdei jegyzésárak függvénye. A Mol 2005-ben kötött 5 éves szerződést az orosz Lukoillal évi ötmillió tonna kőolaj szállítására, ám ennek részletei titkosak. Ráadásul a Molnak a Lukoilon kívül más - összességében kisebb mennyiséget szállító - partnerei is vannak: ilyen lehet például a Szibnyefty vagy a TNK-BP. A Molnál lapunknak nem kívánták elárulni, hogy a szerződések a nemzetközi árhoz képest milyen kedvezményeket tartalmaznak, és a két fél milyen időközönként, illetve mire hivatkozva kérheti ennek felülvizsgálatát. Tegnapelőtt egyes meg nem nevezett Mol-források a távirati irodának azt mondták: "sem a szállításban, sem az ár szempontjából nem várnak problémákat", illetve "az importot hosszú távú szerződések garantálják, amelyben az ár határparitáson rögzített". Ez a mondat ugyanannyira talányos, mint az, amit lapunknak az ügy kapcsán tegnap hivatalosan a cégnél közöltek: a Mol nem a beszerzési költségek, hanem a nemzetközi jegyzésárak alapján áraz. Az árazás pontos mechanizmusát azonban nem hozzák nyilvánosságra. A Mol a piaci szereplők megfigyelései szerint nem nemzetközi, hanem térségi árat alkalmaz: a lényeg az, hogy a forgalmazóknak éppen ne érje meg a környékbeli finomítókból vásárolni. Ha pedig a fehéroroszok lépése nyomán valóban mintegy 10 százalékkal megemelkedik a beszállított kőolaj beszerzési ára, az az összes szóba jöhető környékbeli konkurens áraira is kihat. Vagyis a térségben jó eséllyel mindenki árat emel. A Molnál ennek kapcsán arra a kérdésünkre sem kívántak reagálni, hogy akkor is ragaszkodnának-e a nemzetközi árakhoz, ha a beszerzési avagy térségi ár 10 százalékkal emelkedne.

A Molnak egyébként lenne lehetősége a Horvátországból induló Adria vezetéken is - tengeren érkező, jellemzően arab - kőolajat behozni, de ez részint még így is némileg drágább, másrészt a százhalombattai finomítót a gyenge minőségű orosz kőolajra optimalizálták, így az átállás is növelné a költségeket.

A hazai üzemanyagárak szempontjából az sem elvetendő, hogy jelenleg a nemzetközi üzemanyagárak valósággal zuhannak. A Mol tehát ebben a pillanatban szinte észrevétlenül építhetné be az áraiba az emelkedő költségeket: legfeljebb nem csökkent olyan mértékben, mint amit a nemzetközi hatások indokolnának.

Az egész azonban még nem egy lefutott meccs. Az már nyilvánosságot látott, hogy az ügyet az oroszok is újratárgyalnák a fehéroroszokkal. Feltehető, hogy a Mol és a Lukoil - illetve a többi beszállító - vezetői már felvették a kapcsolatot a helyzet megoldása érdekében. Az is elképzelhető azonban, hogy az emelkedő szállítási költségek első körben nem a beszállítóknál, hanem a csővezeték-hálózatot üzemeltető, az orosz állam kezében lévő Transznyeftynél jelentkeznek. Tehát először az orosz feleknek egymás között kell megállapodniuk az új árakról.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.