Amikor a mai német nyugdíjrendszer kidolgozásakor egy szakértő felvetette, mi lesz, ha nem születik elég gyerek, Adenauer állítólag azt válaszolta: az emberek mindig akarnak majd gyereket. Nos a kancellár ebben nem bizonyult tökéletes jósnak. Ma egész Európában jóval kevesebb a gyerek, mint ahány a népesség "egyszerű újratermeléséhez" elég lenne.

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerek többségének jellemzője ugyanis, hogy a munkában állók befizetéseiből fedezik az idősek ellátását, ez az úgynevezett felosztó-kirovó elv. Nálunk a kétpilléres nyugdíjrendszer nagyobbik része - ez adja a majdani járadék háromnegyedét - is így működik. A tb-szisztémákat egész Európában nemcsak fenyegeti, hogy felbomlott a nemzedékek közötti szolidaritás, de a nemzedékeken belüli is elveszett. Az emberek a lehetőségek határáig minimalizálják (eltitkolják) adóköteles jövedelmeiket, miközben az államháztartás különböző rendszereiből mindent kivesznek, amit lehet.

A gazdasági és társadalomszerkezet változásának hatását a nyugdíjrendszerre sokan egyenesen apokaliptikus víziókban jelenítik meg. A CEMI gazdaságkutató intézet szakértője, Barabás Gyula például majd kétmillió 22 ezer forintból "élő" nyugdíjast prognosztizált a közeljövő Magyarországán, miközben a hazai nyugdíjszisztéma rejtett hiányát a nemzeti össztermék 2,5-szeresére tette. Bár az adatok sokféleképp értelmezhetőek - az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság szerint például aki minimálbér után fizetett járulékot, 40 év után 38 ezer forintnyi nyugdíjat kap -, a hazai nyugdíjkassza akut hiányának orvoslása valóban kevés.

A baj lényegét illetően nagyjából egyetértenek a szakértők: vagy a járulékfizető kevés, vagy a járulék mennyisége, vagy mindkettő együtt. Az azonban biztos: valamiképpen fel kell kelteni a befizetési "kedvet", ki kell fehéríteni a gazdaságot, és el kell dönteni, mi legyen azokkal, akik időskorukra nem vagy minimális nyugdíjra tettek szert. Hiszen ha több millióra nő a számuk, akkor már tömegüknél fogva ki tudják kényszeríteni az állami segítséget.

Kell-e alapjogon járó nyugdíj?

Az első eldöntendő kérdés tehát, hogy járjon-e állampolgári jogon a nyugdíj. E mellett érvel a szakma egyik legelismertebb szakértője, Augusztinovics Mária. Azzal, hogy a járulékot nem fizető tömeget nem lehet majd rászorultsági elven segélyezni, ez nemcsak megalázó, hanem "gazdaságtalan" is. A rendszer működési elveinek reformját sürgetők is úgy vélik, állampolgári jogon járó nyugdíj kell, mivel így alakítható ki az ösztönző jellegű munkanyugdíj. Fehér Csaba, a Világbank munkatársa szerint az alapnyugdíj bevezetése épp ellenkező hatást váltana ki: további járulékfizetők - esetleg - milliói menekülnének ki a rendszerből annak tudatában, hogy időskori megélhetésük minimuma mindenképpen garantált.

Legalizálni kell a "járulékbliccelőket"

A következő vitapont, hogy miként is működik a fenntartható nyugdíjrendszer, a korábbi jövedelemnek mekkora részét helyettesítse az időskori járadék, és miként lehet rávenni a munkáltatókat és munkavállalókat a legális munkára és a járulékfizetésre. A következő évtizedekben ugyanis nálunk még nem az alacsony születésszám jelenti az igazi bajt, hanem a fekete- és szürkegazdaság kiterjedt mérete. A mai magyar nyugdíjrendszer társadalombiztosítási része ugyanis úgy működik, hogy a befizetett járulékok fejében meghatározott járadékot ígér. Ezt a szisztémát járadékkal meghatározott rendszernek hívják. Kritikusai szerint az állampolgárok számára nehezen követhető, hogy végül is mekkora lesz a nyugdíjuk, a politika számára pedig túl nagy teret hagy a "cukorkaosztogatásra" (copy right Bokros Lajos), a törvények napi érdekeknek megfelelő változtatgatására.

A valódi gyógymód az lenne, ha a kötelező biztosításon alapuló nyugdíj tőkefedezeti elven működne. Ennek lényege, hogy a befizetett járadékot a nyugdíjalapok forgatják, a befizetőket pedig rendszeresen tájékoztatják számlájuk egyenlegéről. A felhalmozási időszak leteltével pedig biztosításmatematikai módszerekkel határozzák meg a járadékot. Ezek az úgynevezett befizetéssel meghatározott rendszerek. Így az emberek követni tudják, hogy mekkora ellátásra tehetnek szert időskorukra, és érdekeltek lesznek abban, hogy befizessék a járulékukat. Az elgondolással azért van egy - aprónak aligha nevezhető - gond: az európai nyugdíjrendszerek nem "zöldmezős beruházások", a kifizetéseket a befizetésekből fedezik. Egyébként éppen azóta, hogy két világháború is "elvitte" a nyugdíjalapok megtakarításait.

A probléma megoldását a hozzáértők az úgynevezett eszmei számlákban találták meg vagy vélték megtalálni. Ennek a rendszernek a lényege, hogy egyéni névre szóló számlán "virtuálisan" tartják nyilván a befizetést, és minden évben hozzáírják a törvény által meghatározott hozamot. Ezáltal - mondják - a politikai alku kikerül a szabályrendszerből. A járulékfizető pedig - látva számlájának biztató gyarapodását - érdekeltté válik a járulékfizetésben. Itthon egyetértés látszik kibontakozni abban - az ellenzék szakpolitikusai és a kormányhoz közel álló szakértők megnyilatkozásainak alapján -, hogy nálunk is ez lenne a megoldás.

Ezt a rendszert vezették be a közelmúltban Svédországban, Lengyelországban és Olaszországban is. A svédeknél beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az olaszok viszont egy cseppet sem lettek buzgóbb járulékfizetők, a nyugdíjkasszájuk állapota sem javult. A lengyel nyugdíjszakértő nagyon lelkesen ecsetelte egy szakmai konferencián, hogy a náluk 90 százalékos többséggel - kilenc éve - elfogadott nyugdíjtörvény a lakosság tetszését is elnyerte. Azokat a kérdéseinket viszont, hogy miként növelik a megtakarítások értékét, és a várható nyugdíj a korábbi kereset hány százalékát teszi majd ki, még korainak tartotta. A válasz lényege tehát: "nem ígérünk semmit, azt viszont betartjuk".

Elmélet a valóság döccenőivel

Az eszmei számlához fűzött hazai reményeket ráadásul megkérdőjelezi a nyugdíjreform elmúlt tíz éve is. Hiszen nálunk él egy valódi tőkeszámlás rendszer - ide folyik be a járulékok negyede -, ez azonban cseppet sem gátolta a politikusokat, hogy belepiszkáljanak ebbe. Arról nem is beszélve, hogy a munka világának szereplői sem lettek buzgóbb járulékfizetők ezáltal. Elég naivitás volt az gondolni - állapítja meg Simonovics András matematikus-közgazdász -, hogy valaki egy nyolcszázaléknyi - akár mesésen kamatozó - befektetéséért bevall további 23 százalék tb-járulékot és átlagosan úgy 20 százalék személyi jövedelemadót.

A kötelező társadalombiztosítási nyugdíjszisztéma harmadik lehetséges variációja a Németországban alkalmazott pontrendszer. Ez az "eszmei" számla és a járadékkal meghatározott szisztéma egy sajátos keveréke. A munkavállalók minden évben pontokat gyűjtenek annak megfelelően, hogy az átlagjövedelemhez képest mekkora kereset után fizettek járulékot. Az aktív életpálya során összegyűjtött pontok száma megszorozva a pontértékkel - ezt évente a költségvetési törvényben határozzák meg - adja ki a nyugdíjat a korhatár elérésekor.

Ez tehát az "étlap", amelyről a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer reformátorai válogathatnak. Mindegyik fogás mellett felhozhatóak érvek és ellenérvek. Az olasz, a svéd vagy a német példából - a magyar nyugdíjreform eddigi tapasztalatairól nem is beszélve - kiindulva viszont majdnem mindegy, hogy melyik szisztémára esik a választás. Ott, ahol az emberek megbíznak a politikai elitben, betartják a gazdaságban és a társadalomban a játékszabályokat, működnek a rendszerek. Ott viszont, ahol nem, ott nincs az a megoldás, amivel az emberek éppen ezen az egyetlen területen elhinnék az állami ígérvényeket.