Miközben a nyugat-európai hallgatók alig érdeklődnek a külföldi ösztöndíjak iránt, kelet-közép-európai diákok körében igen nagy a presztízse ezeknek a programoknak. A nyugat-európai diákoknak felkínált helyek egy része betöltetlen maradt, hazánkban viszont másfél-kétszeres a túljelentkezés a külföldi ösztöndíjakra - derül ki Tót Évának, a Felsőoktatási Kutatóintézet munkatársának az Educatio című folyóiratban megjelent tanulmányából.

Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a nyugat-európai hallgatók ne tanulnának külföldön - épp ellenkezőleg. A német hallgatóknak a 19, a francia vagy az ír diákoknak pedig a tíz százaléka tölt el hoszszabb-rövidebb időt külföldi felsőoktatási intézményben. A magyar hallgatóknak viszont csak alig két százaléka jut el külföldre felsőfokú tanulmányai alatt (az uniós mobilitási átlag 10-15 százalék).

Míg azonban a magyar hallgatók inkább szervezetten - azaz ösztöndíjprogramok segítségével - vágnak neki a külföldi tanulmányoknak, addig a nyugat-európai diákok nagyobb részt maguk keresnek céljaiknak megfelelő intézményt. A külföldön tanuló francia hallgatók 83 százaléka maga szervezi tanulmányait, az olaszoknál az arány 74 százalék. Ennek oka Tót Éva szerint valószínűleg abban is keresendő, hogy a nyugat-európai országok életszínvonala nem áll olyan távol egymástól, így az itt élő diákok számára egy néhány hónapos külföldi tanulmány anyagi támogatás - és persze pályázati megmérettetés - nélkül is könnyen megvalósítható.

Persze magyar hallgatók is eljutnak saját úton külföldi egyetemekre, sőt, a legtöbben közülük nem csupán egy-két szemesztert töltenek kint, hanem külföldön szerzik meg - saját költségükön - a diplomát is. (Pontos számukat megfelelő nyilvántartás hiányában nem lehet tudni, már csak azért sem, mert nem mindegyikük honosíttatja itthon az oklevelét.) Annyi azonban biztos, hogy önerőből leginkább a tehetősebb családok gyermekei tudnak külföldi tanulmányokat bevállalni.

A magyar hallgatók számára ugyanis komoly anyagi áldozatvállalást igényel egy külföldi tanulmányút, még akkor is, ha ösztöndíj útján kapnak hozzá támogatást. Az Európai Bizottság Erasmus programja keretében például átlagosan havi 200 eurót lehet elnyerni, a megélhetés viszont ennek több mint a duplájába kerül.

Egy 2003-as felmérés szerint az Erasmus-ösztöndíjasok költségeinek csak alig 44 százalékára volt elég az ösztöndíj, és az ezen felül szerezhető szociális, illetve intézményi, céges támogatások is csupán a kiadások 13, illetve 12 százalékára voltak elegendőek. Igen nagy szerep jut tehát a saját forrásoknak: a családtól kapott, vagy a munkával szerzett pénz a kiadások csaknem 30 százalékát fedezi az ösztöndíjasoknál. Sok magyar diák így eleve nem is jelentkezik az ösztöndíjra, mert túl nagy terhet jelentene számára a részvétel.

Mégsem az anyagiak a legmeghatározóbbak abban, hogy egy diák eltölt-e egy-két szemesztert külföldön vagy sem. Az európai Erasmus-hallgatókról készült vizsgálatból kiderült: az ösztöndíjasok szüleinek jövedelme nem volt jelentősen magasabb, mint a hallgatók egészének szüleié, iskolai végzettsége azonban igen. Az ösztöndíjasok 36 százalékának mindkét szülője felsőfokú végzettségű, miközben az unió tagországaiban a 25-59 éves korosztály 19 százalékának van csupán diplomája.

A magyar ösztöndíjasok esetében az arány még kirívóbb: 45,6 százalékuknál mindkét szülőnek van diplomája. Vagyis - a végzettség szempontjából - épp a legmagasabb társadalmi státusú családokból kikerülők jutnak hozzá a legnagyobb arányban a külföldi tanulási lehetőségekhez - mutat rá Tót Éva. Ennek oka pedig minden bizonnyal az, hogy a legkvalifikáltabb szülők vannak a leginkább tisztában a külföldi tanulmányok társadalmi értékével (nyelvtanulás, szakmai kapcsolatok, elhelyezkedési lehetőségek javulása). Ezért - bár anyagi helyzetük alapján nem feltétlenül tartoznak az átlagnál magasabb státusú családba - még komoly anyagi áldozatokat vállalva is törekednek arra, hogy gyermekeik részt vegyenek a mobilitási programokban.(V. A. D.)