Vasúti reneszánsz Érdnél

Sok felújításra váró vasútvonal van az országban, de az egyik legmostohább szakasz a turisták által is kedvelt budapest-székesfehérvári vonal. A vonatok lassúak, sokat késnek, és sokszor elképesztő műszaki állapotúak. Érd környékén egy KIOP-beruházásnak köszönhetően a nagyon közeli jövőben sokat javul a vonatközlekedés.

Az arra járók mindennapos élménye, hogy a Budapest-Székesfehérvár vasúti fővonal 67 kilométeres távolságát egy átlagos személyvonat közel másfél óra alatt küzdi le, a sokat próbált utasok gyakran gyér világítás mellett, hidegben döcögnek. Az utasokat naponta sújtó helyzetnek sok oka van, amelyek között a legfőbb, hogy évtizedeken át a szükségesnél kevesebbet költöttek a vasúti infrastruktúra fenntartására. Pedig az érintett vasútvonal első, Érdig tartó szakasza az országban az egyik legforgalmasabb (többek között amiatt, mert egy másik fővonalhoz, a budapest-pusztaszabolcsihoz is kapcsolódik).

A szűkös költségvetésből egy darabig nemigen jutott volna e szakasz felújítására, ám uniós forrásból mégis került pénz a már elodázhatatlan rekonstrukcióra. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium döntése volt, hogy az I. Nemzeti Fejlesztési Terv Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program forrásaiból az elővárosi vasútvonalak korszerűsítésére is költenek, s ebben a sorban az első támogatott beruházás éppen a Budapest-Érd vasútvonal megújítása. A projekt a MÁV elővárosi rekonstrukciós tervébe illeszkedik. A Budapest-Székesfehérvár vonal ugyanis az egyike lesz azoknak, ahol a vasúttársaság új beszerzésű villamos motorvonatai futnak majd, s ezek miatt is indokolt a pálya, a biztosítóberendezések, a peronok és az állomásépületek korszerűsítése.

A MÁV már a tavalyi menetrend-változtatás során bevezette az ütemes, zónázó menetrendet: azonos időközönként, 13-mal több vonatpárral közlekedtetik a szerelvényeket Budapest és Érd (illetve részben Budapest és Martonvásár) között. Elkészült az Érd alsói intermodális, vagyis többféle közlekedési eszközt (buszt és vonatot) csatlakoztató utascsomópont is.

- Érden született meg a fejlesztési projekt ötlete, amelyet a vasúttársaság is támogatott. Az I. NFT Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program keretében nyújtott be sikeres pályázatot a MÁV - tájékoztatta lapunkat Kavalecz Imre, a vállalat sajtószóvivője. A fejlesztés részeként Érd alsó állomáson, Érd felsőn, továbbá Érdliget megállóhelyen új utasforgalmi létesítmények (peronok és perontetők) épültek, továbbá a vizuális és hangos utastájékoztatás is megújult.

Ugyancsak az utasok kényelmét szolgálja az érdligeti 70 férőhelyes P+R parkoló. Érdligetnél és Érd alsónál aluljáró készül. Új megállóhely épül a XXII. kerületi Bartók Béla útnál, a Nagytétény-Diósd és Budatétény közötti vasúti szakaszon - ahol szintén korszerű peron-, térvilágítás szolgálja az utasokat. Érd belterületén két közúti átjáró helyett aluljárórendszert építenek ki. A Diósdi úton, kettő, 14-14 méter hosszúságú nyílású vasúti hídon vezet majd a forgalom. 420 méteres hosszon a közutat is lesüllyesztik. (A két közúti átjárót kiváltó aluljárók a gyorsabb haladás mellett a közlekedés biztonságát is növelik: csúcsidőszakban rendszeresen torlódásokat okoztak a lezárt sorompók, az elővárosi vasút fejlesztése nyomán pedig még több vonat jár itt, vagyis a beruházás többszörösen indokolt.)

Érd felsőnél a meglévő állomásépület helyett új utasforgalmi épületet alakítanak ki. A közúti forgalomtól elkülönítve gyalogosaluljáró-csatlakozás is készül a vasúti peronokhoz. A 3,7 milliárd forintos beruházás 75 százalékát az EU, 25 százalékát a magyar állam finanszírozza. Kavalecz Imrétől megtudtuk: a peronok átadása folyamatos - a létesítmények már ma is állnak, és jelenlegi készültségi állapotukban is látványosak - az utolsó aluljáró átadása 2007 júniusára várható.

Az érdi vasútállomások már KIOP-pénzbõl újultak meg
Az érdi vasútállomások már KIOP-pénzbõl újultak meg
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.