Világvárosi nívó
Az egyik oldalán a magyar tenger részletes topográfiája, a másikon - néhány vidám, kedvcsináló rajz társaságában - a legfontosabb magyar kifejezések orosz fordítása. Már silabizálta is: "Melyik a leghíresebb magyar pálinka?"
Én legalábbis így képzelem, miként hasznosulhatott ez a pompás kiadvány. Segedelmével a szovjet turista nemcsak afelől tudakozódhatott a tóparti vendéglátóhelyeken, hogy tartanak-e ott magyar ételkülönlegességeket, szerepel-e az étlapon balatoni hal, s hogy felszolgálnak-e vörösbort, netalántán tokaji aszút, hanem azt is megtudakolhatta, hol válthatja a pénzét forintra, hol talál a közelben táncos szórakozóhelyet, s hogy mit jelent a rejtélyes szó, "Borharapó". A készséges szerkesztők elárulták, hogyan érdeklődhet a postahivatal és a benzinkút felől, hogyan kérhet taxit, miként bérelhet vitorlást, s ha mulatni támad kedve, hát hogyan kérdezheti meg, "Van-e a szállodának éjszakai lokálja". Megtippelni sem könnyű persze, milyen arcot vághattak azok, akikhez e szavakkal fordult 1963-ban a szovjet turista: "Sto oznacsajet visztrel krasznoj raketi?", azaz "Mit jelent, ha piros színű rakétát lőnek fel?"
Mondom, bő negyven év távolából lehetetlen eldönteni, milyen sikerrel járhatott a nyelvi kísérlet. De ha hinni lehet az ugyanekkor megjelent Szállodák és vendéglátó helyek című kiadványnak, a Balaton partján kész kulináris kánaán várta a szovjet turistát (is). Negyvenkét éttermet, bisztrót és eszpresszót nevesít a könyv, s válogatottan meleg kifejezéssel méltatja erényeiket. "A Balaton egyik legismertebb helye. A móló félszigetszerűen, hosszú mólósétánnyal nyúlik be a Balatonba. Hatalmas teraszán hidegételeket és a legváltozatosabb italokat szolgálják fel. Esténként hangulatos tánczene szól. A párok közvetlenül a Balaton partja mellett táncolnak" - festi le például a már említett Móló éttermet. A balatonszabadi Áfor-büfét viszont az akkoriban még ritka autós vendégeknek ajánlja: "míg üzemanyagot vesznek fel, egy jó feketével vagy ízletes szendvics elfogyasztásával tölthetik a várakozás idejét".
A füredi Balaton étterem negyven méter hosszú üvegfala, a Baricska csárda lopóból csordogáló bora, a lellei Rózsakert "világvárosi nívót mutató", alulról megvilágított táncparkettje és a tihanyi Rege "modern elektromos hűtőszekrényei" épp olyan büszkeséggel említtettek meg ebben az éttermi kalauzban, mint például a siófoki rétesbolt és palacsintázó széles kínálata vagy a Borharapó, amely iránt nem csoda, hogy még a szovjet turisták is élénken érdeklődtek. Könyvünk ezt írja róla ugyanis: "Az ország legkülönbözőbb fajborai és a magyaros ételkülönlegességek cigányzenészek hárfamuzsikája mellett fogyaszthatók".
A létező szocializmus mindennapjaiba talán csak a földvári szórakozóhelyek leírása rántja vissza kissé az embert. Régi emlékek ébrednek, mikor a Keringő bárról azt olvassuk, hogy "előzékeny kiszolgálása közismert" - s talán a szovjet turistát is melengető otthoniasság kerítette hatalmába, amikor a Bistró különleges kínálatáról értesült: "A kedvelt sültkeszeg Földváron egyedül itt kapható".
A szovjet turista egyébként mindezeken a helyeken tárt karokkal várt vendég volt. Legalábbis ha hihetünk Schnitta Sámuelnek, aki épp ebben az időszakban adta közre Felszolgálói ismeretek című tankönyvét. Ebben A szovjet vendéggel külön fejezet foglalkozik. "Minden szovjet vendég mélyen átérzi, hogy idegenben hazáját képviseli, és ez egész viselkedésében megnyilvánul. Mindig fegyelmezett, mint vendég halk, türelmes, hálás minden előzékenységért, főleg azért, ha saját nyelvén vesszük fel a rendelést" - írta Schnitta Sámuel, külön hangsúlyozva: "A legritkább esetben követeli meg a gyors, rohanó kiszolgálást. Úgy osztja be idejét, hogy ebből jusson a nyugodt étkezésre is, ennek azonban folyamatosan kell történnie".
A szovjet turista tehát, már ha a kiválasztott étteremben követték a szakkönyv tanácsait, komótosan végigkóstolta a halakat, a nem túl csípős gulyást és a csirkepaprikást, rétest, esetleg túrós csuszát majszolt utána, és leöblítette jóféle balatoni borral. Tulajdonképpen csak egy dolgot tartott valószínűtlennek Schnitta Sámuel: hogy a leghíresebb magyar pálinkák felől érdeklődjék. Mert mint írta, apéritifnek a szovjet vendég meglehetős következetességgel vodkát, végszükség esetén cseresznyét vagy brandyt rendelt.
