"A polgárság felemelkedése nem más, mint egy olyan embercsoport felemelkedése, amelyik kézben tartja a csodálatos pénzügyi gépezet kezelését" - szögezte le negyven éve. Hogy mi negyven vagy négyszáz évvel vagyunk-e hátrább a franciáknál a pénzgazdálkodásban, azt nehéz megmondani, de tény, hogy a hazai rendszerváltás botcsinálta politikusai kapkodva úgy teremtették újjá a piac pénzügyi intézményeit, hogy még hiányoztak a kapitalizmust a vállukon magabízón hordozó polgári rétegek. Történelemkönyveinkből is folyvást a megrekedt vagy elmaradt, sikertelen polgárosodás miatti panasz bukik elő.

A pénzgazdálkodás bővülése, s így a polgárosodás sok évszázad óta tapasztalható, s mindaz, ami még ezzel együtt jár: iskolázottság, művelődés, civilizálódás. A polgárosodottságot már régóta fejlettségnek értjük, s hiányát fájlaljuk. Két különös történet erről az egyre messzebb múltból.

Mik is a fejlettség jelei? - tette fel magának a kérdést egy neves ír újságíró, aki mankóval tud csak mozogni, de évek óta tudósít a háború és polgárháború gyötörte Irak legkülönbözőbb helyeiről. Patrick Cockburn 1956-ban gyermekbénulásban betegedett meg. Önéletírásában ennek a mára lassan feledésbe merülő betegségnek eredt a nyomába, s megrökönyödve tapasztalta, hogy az akkori járvány okát ma is sokan az elmaradottságban, a nyomorban, a piszokban, a szegénységben látják. Szégyennek és titkolnivalónak tartották ezt az ír kormánytényezők is ötven éve, s csak késve döntöttek az egészségügyi zárlatról. Szegénység, elmaradottság? Mindez illik is az akkori Írországra úgy általában. A gyermekbénulás azonban különös járvány, járványnak kifejezetten civilizált, higiénikus körülmények közt mutatkozott; és noha egyébként ősrégi betegség, tömegesen csak az urbanizált, fejlett régiókban pusztított. S a régiókon belül is, a részletes járványstatisztikák és térképek szerint a polgárosultabb körzetekben. Amikor tehát Cork városában, 1956-ban 50 ezren fertőződtek meg gyermekparalízisben - köztük maga a szerző is -, és ez a kór Írország második legfejlettebb, vagyis legpolgárosultabb városát New Yorkkal, Stockholmmal, Chicagóval, Koppenhágával helyezte egy sorba, amely városokban szintén tömeges volt a megbetegedés. A gyerekbénulás vírusa azért okozhatott járványt modern, polgárosult körülmények között - hangzik a tudományos magyarázat -, mert a tiszta víz, a csatornázás s a higiénikus előírások elterjedésének következtében az urbanizált népesség akkorra már elveszítette természetes immunitását ezzel a kórral szemben és prédájává vált - legalábbis az óvó vakcinák megjelenéséig - a fertőzésnek. Ötven éve Írországban már a fejlődés, a polgárosodottság jelei e paradox formában kétségtelenül megmutatkoztak - ez a szerző konklúziója.

Ötven éve Magyarországon is volt gyermekbénulásos járvány, itt az alkalom, hogy ezt fejlettségünk, polgárosodottságunk számlájára írjuk. Ráadásul akármilyen sokan gondolják is, hogy poklokon át haladt a magyar történelem, furcsamód még egy "igazi" pokoljárásért is nyugatra, Írországba kellett valaha menni, mert a középkorban szállongó hírek szerint ott volt található a pokol lejárata.

Tar Lőrinc, Zsigmond király kedvelt embere, 1411-ben látogatott el Szent Patrik Purgatóriumába. Akkoriban egész Írországot ezen a néven emlegették. Hosszú lehetett az út a Pásztó melletti Tar faluból, ahol Lőrinc lovag birtokos volt, Szent Patrik barlangjáig, ahonnan aztán el lehetett indulni a pokolba. Megtérte után maga Tar Lőrinc diktálta le a dublini királyi jegyzőnek pokoljárásának hiteles történetét, ami a magyar néprajz, közelebbről a látomásköltészet egyik remek darabja. Tar Lőrinc tehát lement, s még urát, Zsigmond királyt is látta "tüzes kádferedőben Mária király-leányával" és párta nélküli lányokkal fertőben feredőzni. Mit látott, mit nem a holtak birodalmában Tar Lőrinc, nem tudni, mindenesetre fontos helyen járt, de mégsem a pokol alsó bugyraiban.

Mi ugyan Tar Lőrinc pokoljárását emlegetjük, de be kell látnunk, ő csak a pokol első körét, a purgatóriumot, vagy másként a tisztítótüzet látogatta meg. Előtte már Owen angol lovag 1150-ben alászállt Szent Patrik barlangjából, s aztán - a szorgosan dokumentált látomások szerint - számosan követték őt a kontinensről is. Ezekben az időkben "fedezte fel" ugyanis a teológia a purgatóriumot. A szent és nagy tudású egyházi emberek közül is sokan kételkedtek vagy tagadták ilyesminek a létezését, de csak 1524-ig, amikor a tisztítótűz helye és léte hivatalosan vallási dogmává nyilváníttatott. Hogy miért említjük egy sorban a pénzgazdálkodást, a poklot és a polgárosodást? Nos azért, mert a purgatórium "szentesítését" gazdasági történések is igazolják.

Jackes Le Goff, a középkor nagy ismerője úgy találta, hogy a XIII. század robusztus gazdasági fellendülését jó ideig a forgalomban lévő pénz hiánya gátolta. Nagy bajok voltak a pénzgazdálkodásban. Az egyház nem tűrte az uzsorát, a haszonért kölcsönzött pénzzel való nyerészkedést, vagyis a kamatszedést - ami viszont nélkülözhetetlen volt a gazdasági tranzakciók gyorsításához. Az uzsorásokat a pokol örök tüze fenyegette, ami kiváltképpen a hívő, keresztény pénzembereket bántotta, mert vagy a pénzükről, vagy a mennyekbeli, túlvilági életükről kellett lemondaniuk. Az egyik lehetőség roszszabb volt, mint a másik. Erre a problémára lett megoldás a tisztítótűz, amely ugyan bűnhődés, pokoli szenvedés, de időleges és csak felfelé, a mennyország felé van kijárata. A purgatórium megteremtése a modernebb pénzgazdálkodás, a polgárosodás kétségtelen jele volt. Az időktől kezdve a pénzt egyre találékonyabban, s ma már elektronikus úton fialtatók előtt megnyílt az út nemcsak a gyarapodás, hanem a paradicsom felé is. Ezen az úton haladunk mi is.