Nagykabátban ugrott be a színfalak mögül a világot jelentő deszkákra egy énekes, hogy ne szakadjon félbe a milánói Scala opera-előadása. A duett férfi tagja megsértődött, és levonult, mert nem tetszett neki, hogy a nagyáriája nem tetszett a közönségnek. Szóval, akinek nem tetszik a közönség, az levonul, helyébe pedig beugrik a színfalak mögött (ezek szerint) mindig (be)ugrásra kész tartalék. Az operában (ezek szerint) mindig van tartalék, the show must go on. A duett (egyébként magyar) hölgytagja el is mondta: a műsornak folytatódnia kell, mindig, mindenképpen.
Ezért van.

De miért van, hogy folytatni akarja, mindenképpen, az osztrák élelmiszer-átcímkéző is, aki tegnap szemrebbenés nélkül hazudott és rágalmazott, szembeszökő tényekkel „dacolva”? Vajon mire számít? Arra, hogy annyian beugranak neki, hogy ez a műsor is nyugodtan folytatódjon? Ennyire hülyének néz mindenkit?

És lehet, hogy – ne sértődjünk meg, a mi helyünkre úgysem ugrik be senki a színfalak mögül, mi oda be se nagyon látunk! – tényleg ennyire hülyék vagyunk?

Nézzük például, hogy különféle nagytőkés csoportok hogyan, hm, szerzik meg politikai befolyással (demokrácia) a közbeszerzéssel magánbeszerezhető üzleteket (törvényesen). Kopaszi-gát, Nagymező utca, ilyesmi. Zárt ülésen döntenek, ilyenkor így hívják a „színfal mögét”.

Közben néhány antikapitalista tudós (Szalai, Krausz) annak látszik örülni, hogy hülyének, bocs, naivnak nézik őket, amikor közjóról papolnak. Persze: egyik sem „vezető tenor”, énekeljenek nyugodtan, hamisan vagy sem, antikapitalizmusból ma nem pattan ki botrány.

Gyurcsány ma találkozik az őt különösebben nem szerető határon túli magyarok vezetőivel. Nemzetpolitikai reform. Sértődés volt, van, lesz is, kivonulni azonban nincs hova. Van egy határ, amelyen nem érdemes menni túl. Egyre kevesebben vagyunk.
Gyurcsány néhány éve 23 millió román munkavállaló hazug rémképével riogatott az akkor fideszes nemzetpolitika ellen. Tegnap úgy döntött, „szelektíve” jöhetnek (most igazat dönt, csak éppen azt teszi, ami miatt mi is megsértődtünk, amikor a Lajtán túliak velünk csinálták). Változnak az idők, és az idővel együtt változunk mi is.

Közjóról az is magyaráz, aki szerint másképp kell szétosztani a közpénzt, egészségügyre például. A másképp mostani magyar fordítása: egyre kevesebb. Politikára fordítása kormányul reform, ellenzékiül kifosztási válság. Tolmácsnak tegnap néhány divatos közvélemény-formáló művészember jelentkezett a politikai frontvonal két oldaláról.
Nocsak. Ebben az esetben alighanem őket magukat formálta a közvélemény. Többségünknek egy ideje elege van abból, hogy az ország „két fele” kölcsönösen „ők”-nek tartja egymást. Elég a hidegháborúból.
És mert Kokó, Geszti, Fábry és társai, jobbról vagy balról, de a közönségből élnek, a politikusoknál kicsit korábban rádöbbentek: ha a műsor így megy tovább, a közönség veszi a nagykabátját. Melege van ettől a hidegtől.

Vagy baj lehet a felmelegedésből?
Veszélyesen olvad a jég. Az Északi-sarkon.

Utóirat: Pléjbek címen mostantól reggelenként az előző nap szubjektív kommentárjait és a mai napra várhatók szubjektív előrejelzését (forward) írom meg. Ha lesz hozzá kedvem. És olvashatja az olvasó. Ha lesz hozzá kedve.