Milliók folynak a patakba Újlakon

Feljelentést tett hűtlen kezelés miatt az állami tulajdonú Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. ellen a salgótarjáni vízmű ügyvezető igazgatója. A kazincbarcikai székhelyű regionális vízműveket ezzel a legnagyobb vásárlója támadta meg - nem először.

Salgótarjánban úgy látják, hogy az Észak-magyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) pocsékolja a vizet, mégpedig azért, hogy magas költségeire hivatkozva növelhesse árait. Varga László, a Salgótarján és Környéke Vízmű Kft. ügyvezető igazgatója szerint a régiós vízművek emberei két hónapja naponta 1000-1200 köbméter tisztított vizet folyatnak el egy vízelvezető árokba a Salgótarján-Kisterenye szakaszon, egy átemelőnél. Nem messze attól, ahol egy százmilliós beruházás keretében egy nagy nyomású vezetéket cserélt a hálózat tulajdonosa, az ÉRV. Az ÁNTSZ szeptember közepén már jó minőségűnek értékelte a vizet, az mégis csak szakaszosan kerül a településeket ellátó rendszerbe, nagy része egy csövön át a szabadba folyik.

Szakemberek számítása szerint csak a 21-es főút mentén, a Vizslás-Újlak község határában lévő kifolyónál naponta 250-300 ezer forintot öntenek a patakba, ami decemberre már tetemes felesleges kiadást okozott az ÉRV-nek. Ezeket a költségeket, valamint az ivóvíz árokba vezetésében közreműködő két-három dolgozó bérét, hétvégi és ügyeleti pótlékát végül a fogyasztókkal fogják majd megfizettetni - állítják a salgótarjáni vízművesek. Szerintük az állami cég abban érdekelt, hogy magas költségekkel üzemeljen, takarékosságra semmi nem ösztönzi őket. Ez pedig azért fáj az önkormányzati vízműtársulásnak, mert az az ÉRV által értékesített víz mintegy harmadának, évi 2,3 millió köbméternek a vevője.

Kovács Zsolt, az ÉRV vezérigazgatója nem tagadja, hogy valóban jó minőségű tisztított ivóvizet folyatnak el Újlaknál. Ám szerinte ezt egy helyi beruházás technológiája most megkívánja. Kisterenyén ugyanis átadásra kész egy százmillió forintból felújított, nagy nyomású vízvezetékrendszer, és amíg a teljes átvételi eljárás nem fejeződik be, addig ezt kell tenniük. Túl vannak már az összes szakhatósági bejáráson, de az együttes engedélyt még nem kérték meg. A vezérigazgató szerint azért nem, mert óvatosságból a szokásosnál kissé hosszabb próbaüzemet tartanak.

A vízszolgáltatás hasznát - állítja a vezérigazgató - a fejlesztésekre fordítják: nemrég adták át Heves megyében a siroki távvezetéket, amelyre 650 millió forintot költöttek az amortizációs, vagyis a fejlesztési alapjukból. Részt vesznek uniós pályázatokon, s ennek is köszönhető többek között, hogy a lázbérci víztározótól Bükkszenterzsébeten át Pétervásáráig 2007 januárjára kiépül egy korszerű távvezeték, megoldják a lázbérci víztározó védelmét, és Szilvásváradnál tanösvényt is alakítanak ki. Kovács Zsolt nem akar számháborút a salgótarjáni vízművesekkel, így nem közölte, hogy szerinte mennyi is az Újlaknál elfolyt víz értéke. Csupán annyit mondott, hogy belefér a beruházási keretbe.

Az ÉRV-vel szerződéses kapcsolatban lévő nógrádi vízműtársulások és az azokban képviselt önkormányzatok már korábban, a polgármesterek pártállásától függetlenül kezdeményezték, hogy az államtól közös tulajdonukba kapják a jelenleg az ÉRV által kezelt vagyont, egyebek közt az Ipolyból vizet nyerő mihálygergei Komra-völgyi víztározót és az ehhez tartozó vízműrendszert is. A vízügyi tárca már több ízben elutasította kérelmüket, az önkormányzati vízműtársulás pedig fellebbezett, majd pert indított az ügyben. Alighanem ez áll a mostani feljelentés hátterében: ezáltal is igazolni szeretnék, hogy ők lennének a jó tulajdonosok, ez esetben nem folyna ki a szabadba a tisztított ivóvíz, nem folyna el a hálózatfenntartásra, -fejlesztésre fordítható pénz.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a napokban megkezdte a nyomozást az ügyben. A vizsgálat döntheti el, valóban történt-e milliós nagyságrendű vízpazarlás, s fennáll-e a hűtlen kezelés.

Rendõrségi vizsgálat dönti el, történt-e vízpazarlás
Rendõrségi vizsgálat dönti el, történt-e vízpazarlás
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.