Joulupukki - akinek olyan jó a PR-ja, hogy lassan tényleg elhiszik róla, hogy ő a zigazi Mikulás, pedig dehogy -  és elnyűhetetlen párosujjú pajtásai, a rénszarvasok még valahol Alsó-Lappóniában melegítenek, az ádventi harsonákból is még a tavalyi nyálat csorgatják, tehát a nagy hacacáré még bőven sehol. Mindennek dacára a Vörösmarty téren fájront után máris annyian vannak, mint egy Kiszel Tünde-hasonmásverseny kistérségi előválogatásán. Vagyis sokan, nagyon sokan.
  
Szépek a fények, ügyes zene szól a színpadon, pompás sültek illata száll, plusz még Vörösmarty Mihály szobra is pont úgy néz ki a nejlonsátorral, mintha a nyolcadik utas köpte volna be a jó öreg átlátszó zselével, vagyis szép, nagyon szép. Tehát minden össze van tolva a rendelkezésre álló térbe, ami összetolható.

A vásárban, azaz a Budapesti Turisztikai Holtszezon Legnagyobb Eseményén azonban nehezen lepődik meg, aki az elmúlt húsz évben megfordult már legalább három nagyobb kézműves-kitelepülésen. A pavilonokban körülbelül ugyanaz a felhozatal, mint bármelyik másik efféle szemlén: tisztességes, többnyire választékos holmik, csak már túl sokszor láttuk őket. Szinte üdítően hatna egy stand, ahol ehető bugyit árulnak, igaz, a nagy kérdés, ott hogyan zajlana a tárgyak zsűrizése.  

A tájat a fonott szalmadísz - mázas-cserép - népi fajáték - illatos-gyertya - kézi-szőttes - kosár - kötött sapka - feliratos bögre - bőrpénztárca klánok uralják, kis eltéréssel ugyanazokkal a darabokkal, mint általában; ami a bőrdíszmű-kínálatot illeti, különösen annak a kemény, herezacskót formázó verziónak a kitartása szembetűnő, amely vagy húsz éve tartja itt nekünk a frontot. Annyira a részünkké vált, hogy város-imázst lehetne bazírozni rá, ha valahogy bele lehetne zúmolni bármelyik, véletlenszerűen kiválasztott budapesti képeslapba, istók zicsi, hogy az egyik sarokban rátalálnánk.

Vannak persze olyan darabok, amelyeket még nem volt módom megfigyelhetni, vagy nem emlékszem rájuk. Ilyen például a tíz centis diófejű csecsemő, amelynek levendulával töltött zsák a teste, a modern üveg lap-óra, és a Nagy-Magyarország, amely olyan, mintha igazából egy puzzle volna, de lehet, tényleg az, ezt esetben a puzzle darabjai a vármegyék (64). Ebben a kategóriában fut különben a fatörzs-szeletből kialakított Nagy-Magyarország-óra is, egy egészen másikban pedig a színes kerámia-halak, amelyeket egy vasrácsról lehet leakasztani; ezeket különösen ajánlom a publikum figyelmébe, noha egy peták hasznom sincs belőle, sőt.

Persze nem csak diófejű babákkal él az ember. A vásár megint jó alaposan tele van pakolva büfékkel, meg különféle hordókkal, amelyekben forralt bor gőzölög. Minden gyönyörű, de én mégsem javaslok nagyobb zabálást, egy darab sülkolbászért ezer forint, tíz deka véreshurkáért pediglen négyszáz forint - legalábbis innen, ebből a székből nézve - csúnya, nagyon csúnya.