Tarlós örökében - Bús Balázs, a III. kerület polgármestere

Tarlós konszenzusos politikáját folytatná a fideszes Bús Balázs. Óbuda új polgármestere az M0-ásról, a Szigetről és egyéb terveiről is nyilatkozott lapunknak.

Az elmúlt években, Tarlós István polgármestersége idején kialakult konszenzusos helyi politikát folytatná tovább Bús Balázs (Fidesz), a III. kerület újonnan megválasztott polgármestere. Lapunknak elmondta, hogy a képviselőtestületben minimális jobboldali többség jött létre – így hasonló helyzetben van, mint a csak egyfős kormánypárti többséget maga mögött tudó főpolgármester a fővárosban –, ezért a helyi ügyekről együttműködésre törekszik a másik politikai oldallal; három helyettese közül az egyiket például az MSZP adhatja. Hozzátette: nemcsak a fővárossal, az agglomerációval és a civilekkel is párbeszédre törekszik.

A polgármester tervei között szerepel az önkormányzat szolgáltató jellegének erősítése, az ügyintézési idő lerövidítésével, valamint civil, turisztikai és pályázatíró iroda létrehozásával. Utóbbi azért is különösen fontos, mert a kerület – szűkös anyagi lehetőségei miatt – minden bizonnyal csak uniós források segítségével lesz képes nagyobb fejlesztésekre, ezért kulcsfontosságú a projektek alapos előkészítése. 

A kerületet érintő nagyberuházásokról elmondta: szükség van az M0-s körgyűrű budai továbbvezetésére, de a civilekkel egyeztetni kell arról, hogy az autópálya milyen hatással lehet a békásmegyeri lakótelepre. Bús Balázs szorgalmazza, hogy az M0-hoz kapcsolódva készüljön kerületi forgalomszámlálás, hogy kiderüljön, a körgyűrű északi hídja mekkora forgalomtól tehermentesíti Óbuda belső részeit, illetve mekkora forgalmat vonz majd a városrészbe. Az M0 északi hídja mellett a III. kerületnek létfontosságú az aquincumi átkelő megépítése is.
A Sziget Fesztiválból az új polgármester szerint Óbuda ezután is profitálhat, a zöldterületeket terhelő, valamint a helyieket zavaró mellékhatásait – például a fesztivál idején kialakuló áldatlan parkolási helyzetet – azonban mielőbb rendezni kell. 

Bús Balázs szerint a Hajógyárisziget déli harmadára tervezett Álom Sziget beruházás a kerületnek hasznos, és Óbuda fejlődésének lökést adhat. A polgármester szerint kiemelten fontos az ottani régészeti emlékek – így a Hadrianus-palota – méltó megőrzése és bemutatása, valamint a környezetvédelmi szempontok érvényesítése is.
A Rómaiparton a sportcélú fejlesztést kell előtérbe helyezni, és mielőbb el kellene készülnie az új gátnak; a a legjobb megoldásnak a part menti mobil, árvíz idején gyorsan összeállítható védművet tartja, de az ötmilliárdos fejlesztéshez szükséges 1,4 milliárdos önrészt a fővárosnak kell előteremtenie. 

A jelenleg rendkívül elhanyagolt Mocsárosdűlő térsége alkalmas volna az új kerületi városközpont, valamint egy nagyobb közpark kialakítására. A kerület szeretne egyeztetni a fővárossal a Gázgyár fejlesztése ügyében is, amely megfelelő helyszíne lehetne az óbudai kulturális rendezvényeknek és múzeumoknak is.

Bús Balázs
Bús Balázs
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.