Sértés

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc megsértette a nyugdíjasokat. Nyugdíjas vagyok, és szeretném tudatni Navracsics úrral, hogy engem nem Gyurcsány Ferenc sértett meg.

Engem a Fidesz-kormány sértett meg, amikor megfosztott a nekem törvény szerint járó nyugdíjemeléstől.

Engem Orbán Viktor sértett meg, amikor hülyének nézett, és be akarta nekem adni, hogy a Gyurcsány-kormány elveszi tőlem a tizenharmadik havi nyugdíjat, de ő, ha hatalomra segítem, még meg is toldja egy tizennegyedik havival.

Engem Orbán Viktor vezénylő tábornok és alárendeltjei sértettek meg (beleértve Navracsics Tibort), amikor utcai randalírozásra, Budapest feldúlására, nemzeti ünnepünk tönkretételére bátorították fel a csőcseléket.

Engem a Fidesz nagygyűlés szervezői (köztük Navracsics Tibor) és résztvevői sértettek meg, amikor a város megbénítására szervezett nagygyűlésükön megtűrték maguk között az árpádsávos és nagy-magyarországos zászlókat. (A nyugdíjjal összefüggő életkorom miatt én még emlékszem, mit jelentenek ezek, nekem hiába hazudják, hogy ősi nemzeti jelkép, épp azok, akik a vörös csillagot egy rövid történelmi epizód jelképének hazudják.)

Engem a jobboldal által durva alkotmánysértéssel megválasztott államelnök sértett meg, amikor árpádsávos zászlók alatt vonuló tömeg élén grasszált Budapesten.

Engem a tisztségében kötelező pártsemlegességre fittyet hányó államelnök sértett meg, amikor bevezette, hogy a kitüntetettek válogathatnak, kivel fognak kezet.

Engem az ötvenedik évforduló kitüntetéseit odaítélők sértettek meg, amikor az évfordulós kitüntetésre az 1956-os események résztvevői közül kizárólag a szélsőjobboldaliaknak ítéltek oda kitüntetést.

Ne akarja Navracsics úr helyettünk, nyugdíjasok helyett megmondani, hogy minket mikor, ki sértett meg.

Válas György
Budapest

Rész és egész

Az olaszliszkai hír önmagában is elég ahhoz, hogy minden hazai sajtóorgánum címoldalára kerüljön. A helyzet jellegéből fakadóan voltak, akik azonnal a cigányság egészére vetítették ki a brutalitást, voltak, akik cigánymentalitásról beszéltek, és voltak, akik pont azt bizonygatták, hogy ez nem etnikai kérdés (Horváth Aladár: Fenyegetés, provokáció, rettegés, október 31.), mivel a társadalom bármely rétegéből követhetnek el ilyen cselekményt.

Nem gondolnám, hogy ezzel kapcsolatban egzakt véleményt lehetne kialakítani, vagyis egyik álláspontot sem lehet abszolút igazságként elfogadni, mivel mindegyik tartalmaz részigazságot. Éppen ezért érdemes ezeket megvizsgálni, hogy ezzel is megpróbáljuk értelmezni a megmagyarázhatatlant. Elsőként azt az álláspontot venném szemügyre, miszerint ez - a felfokozott indulatból történő agyonverés - nem etnikai jelenség, amit - értelemszerűen - elsősorban roma értelmiségiek, illetve különböző roma szervezetek vezetői hangoztatnak. Ebben igazuk is lehetne, amennyiben nem lenne része a roma kultúrának egy igen jellemző sajátossága, mégpedig a gyermekekkel való bánásmód. Romológián is tanítják, s a tapasztalat is ezt támasztja alá, hogy egy cigány családba születő gyermekre fiú esetében királyfiként, leány esetében pedig királylányként tekintenek, és ennek megfelelően is bánnak velük. Vagyis a hagyományos cigány családoknál gyakorlatilag mindent a gyerekekre hagynak, szinte mindent szabad nekik, ebből fakadóan az ilyen típusú közösségekből hiányzik a gyermekek következetes - adott esetben szigorú - fegyelmezése.

Azokban a nyugati demokráciákban, ahol a túlzott liberális szemlélet szerint a gyermeket semmilyen formában sem szabad testi fenyítéssel illetni, mára szembesültek azzal a problémával, hogy az így felnőtt nemzedék folyamatos beilleszkedési problémákkal küzd, pl. nem fogadja el az iskolában a tanárt tekintélynek. Természetesen különbséget kell tenni az ok nélküli bántalmazás, családon belüli erőszak és a következetes fegyelmezés között. A fent taglalt liberális szemlélet viszont kiönti a fürdővízzel a gyereket is, ugyanis amennyiben szülőként életünk minden területén ragaszkodunk bizonyos erkölcsi és morális értékekhez, nem beszélve a hatályos jogszabályokról, s ezt szeretnénk csemetéinkbe is beplántálni, óhatatlanul konfliktus alakul ki a szülő és gyermeke között, ahol a szülő akarata kell hogy érvényesüljön. Közhely, de súlyos igazság, hogy a gyermeket a jóra kell megtanítani, mivel rosszat tenni magától is tud! Vagyis a fegyelmezés nélküli, illetve ad hoc módon (érzelmi alapon) történő fegyelmezéssel felnövő gyermekből nagy eséllyel lesz indulat által vezérelt ember.

Mint már utaltam rá, ez a nevelési szemlélet sajnos a cigányság nagy részére jellemző, s ebből következik, hogy a roma emberek indulatosabbak, érzelmeiket hangosabban, illetve tettleg is hamarabb kifejezők. Ezt mind a gyermek- és ifjúságvédelemben, mind a szociális területen és mind a pedagógiában dolgozók tapasztalatai is alátámasztják. Meglátásom szerint felelős roma vezetőknek ezzel is foglalkozniuk kellene, nem csak azzal, ha okkal vagy ok nélkül sérelem éri a romákat!

Viszont az az álláspont is tarthatatlan, sőt kifejezetten rasszista, miszerint ez a jelenség csak a romákra jellemző. Aki ilyet állít, tudatosan hazudik! Ezt az álláspontot képviselő embereknek teljesen fölösleges bizonygatni a romák emberi értékeit, a roma kultúrának sok szép elemét, illetve a roma emberek által létrehozott össztársadalmi értékeket. Ettől reményt keltőbb egy döglött lóval imadélutánt rendezni (sajnos).

Szilágyi Sándor
újságíró, Miskolc

Kötelező vagy ésszerű?

Kardos Gábor Megint egy kötelező nyelv? című levelében az angoltanulás kötelezővé tételéről ír és említi az eszperantót is. Számos, érvként kezelendő történelmi példával meggyőzően alátámasztott állításaival nagyrészt egyetértek, az eszperantóval kapcsolatosakat azonban a tudomány és a gyakorlat messze túlhaladta.

A tudás alapú társadalomról beszélve divatjelenségek, tévhitek, eredményt nem hozó szokások helyett mielőbb hasznosítani kellene a tudomány eredményeit az egyes ember, a nemzetek, de az egész világ nyelvi és gazdasági (pénzügyi) nehézségeinek megoldásáért.

Bármely, így az angol kötelezővé - azaz nyelvek felettivé - tétele egyebek közt sérti a nyelvek egyenjogúságának elvét, nemkívánatos nyelvi hátrányt (diszkriminációt) okoz és súlyos anyagi megterhelést jelent minden nem angol ajkú embernek.

Tudományos vizsgálatok egyértelműen bizonyítják: a gyors, gazdaságos, sikeres, tehát ésszerű nyelvtanulás legcélravezetőbb útja: anyanyelv, eszperantó, idegen nyelvek. Miért? Azért, mert minden idegen nyelv tanulása az anyanyelvre épül. Utána az eszperantót csupán azért is célszerű megtanulni, mert a többi nyelv tanulását elősegíti, azok lényegesen rövidebb idő alatt, könnyebben és olcsóbban elsajátíthatók.

Dr. Haszpra Ottó - akit az idei, Firenzében rendezett 91. Eszperantó Világkongresszus alkalmából az Egyetemes Eszperantó Szövetség /UEA/ tiszteletbeli tagjává választottak - írja: "Az eszperantó után tanulva az angolt, az utóbbi tanulásának időigénye oly mértékben csökken, hogy a két nyelv elsajátítása kevesebb időt igényel, mint az angolé egymagában, így az angol tanulásához szükséges 2000 munkaórán belül egy harmadik nyelv is - szerényebb színvonalon - elsajátítható."

Az EU tagjaként minket, magyarokat is érintenek a közösség céljai, mindenekelőtt az életminőség javításának kérdése. Köztudott, hogy az EU fordítási költségei egyre nőnek, Bulgária és Románia csatlakozása után elérik az egy milliárd eurót.

Van tehát racionális megoldás. Én ennek vagyok híve és nem az angol kötelezővé tételéé.

Molnár László,
egyetemi docens
Sárospatak