– Az Egy gésa emlékiratai után bármilyen amerikai filmben kaptál volna szerepet, te mégis egy kínai felkérést fogadtál el.

– Az anyanyelvemen játszani igazi szabadság a számomra. Még akkor is, ha egy olyan archaikus változatot kell megtanulnom, mint A bankettben. De ez nem csak a beszélt nyelvre vonatkozott. Hosszú hetek alatt tanultuk be azt a mozgáskultúrát, ami anno divatban volt. Például nem gesztikuláltak anynyit, ezért kell az arcodat ennyire intenzív érzelmek kifejezésére használni.

– Nagyon jól beszélsz angolul.

– Az Egy gésa emlékiratai forgatása alatt tanultam meg angolul, ráment az összes szabadidőm.

– Igaz, hogy főleg popdalokon keresztül tanultál?

– Igen, hihetetlen szókinccsel dolgoznak. Különösen a rapperek. Eminemtől tanultam a legtöbbet.

– Ő nem éppen az irodalmi angoljáról híres!

– Minden tanuló kíváncsi a szlengre és a káromkodásokra. Emlékszem, mindenki kivolt, amikor egy kényes szituációban egyszer csak azt mondtam: gennyzsák. Most már ideje váltanom valaki másra, mondjuk Shakirára.

– Zhang Yimou volt az első nagymester, aki szereppel kínált meg Az út haza című drámában.

– Neki nagyon sokkal tartozom, mindig is fiatal lányokra lesz szüksége a filmjeihez. Kezdem úgy érezni, hogy kiöregszem a repertoárjából.

– Ang Lee következett a Tigris és sárkánnyal.

– Végig rettegtem a forgatás alatt. Bizonytalan voltam, hogy amit nyújtok, elég színvonalas-e neki.

– Ez ma már nem kérdés. Áruld el: Wong Kar-Wai-nál volt forgatókönyv?

– Nem. És nem is értettem őt igazából a 2046 forgatása során. Játékos zseni. De amikor tavaly Cannes-ban együtt zsűriztünk sikerült jobban megismernem. Megkockáztatom, most már látom azt a világot, történetet, amit mesél. Ő egy igazi nagymester. Nemrég együtt vacsoráztunk és beszéltünk első amerikai filmjéről a My Blueberry Nightsról. Rákényszeríthették, hogy írjon egy forgatókönyvet, de minden nap átírja azt és új szövegkönyvet ad a színészeinek. Szóval ő azért mindenhol úr.

– Karriered hibátlanul alakult eddig. Hogyan tovább?

– Hollywood bombáz forgatókönyvekkel, de nem vagyok hajlandó kínai sztereotip figurákat alakítani. Az Egy gésa emlékiratait azért vállaltam, mert még így is megérte, hogy megmutathassuk magunkat, ázsiaiakat a világnak. Ha kapok egy komplex karaktert, akkor majd esetleg ismét igent mondok. Mindemellett ki nem akar a világ legjobb rendezőivel dolgozni? Nincs olyan színésznő a világon, aki például nemet mondana Almodovárnak.
De nála is csak olyan szerepet vállalok, ahol marad terem játszani.

– Váltsunk könnyedebb témákra. Ha választanod kéne a szerelem és a hatalom között, melyik kéne?

– A szerelmet! Persze, te, mint férfi ezt nem értheted.

– Akkor visszalövök, a világ vezető férfimagazinjai szerint te vagy korunk egyik vezető szépségideálja.

– Remélem, hogy nemcsak a külsőségek miatt van ez így, hanem a munkámat is megbecsülik. Szerencsés voltam, hogy a legnagyobbakkal dolgozhattam. A világon mindenki egyre kíváncsibb a kínai kultúrára és filmekre. És nem csak a híres rendezőkére – bár az ő sikerük kellett ahhoz, hogy a többiek, mint például én is, reflektorfénybe kerüljenek.

– Van kedvenc designered?

– Giorgo Armani. Nagyon jó barátom. Számos ruhát tervez csak nekem. Imádunk együtt dolgozni. Ráadásul olyan kedves és jóképű. Szeretném, ha elvenne feleségül.

– Komoly? Én úgy tudom, hogy ő nem igazán érdekelt ebben a műfajban.

– Persze, hogy nem! Csak arról beszélgettünk, hogy senki sem kéri meg a kezét, és ha esetleg parlagon maradok, akkor vesz nekem egy gyűrűt.

– Gondolom, azért sokan elfogadnának barátnőnek.

– Biztosan, csak mostanában nagyon sokat dolgozom és az én elvárásaim egyébként is nagyon magasak.

– Tényleg? Mikor vonzó egy férfi a szemedben?

– Ha nincs tejesen beleszerelmesedve magába. Vannak sokkal fontosabb dolgok annál, hogy valaki jóképű. Legyen például gondoskodó. Udvaroljon! Ez nem szokás Kínában… te például nagyon kedves vagy!

Velence–Budapest, 2006. november