Ugyanazt, ugyanúgy

Romsics Ignác a vele készült interjú zárómondataként az alábbiakat mondta Tomás Garrigue Masarykról, a Csehszlovák Köztársaság első elnökéről: "a Duna-völgyi (köztük a magyar) demokraták is fejet hajtanak emléke előtt" (Romsics: Fejet hajthatunk Masaryk előtt, szeptember 14.).

Nincs miért fejet hajtanunk Masaryk előtt, még akkor sem, ha a masaryki demokrácia feltupírozott mítosza mögé nézünk. Az esetenként szép szövegek mellett, mögött átgondoltan és következetesen törekedtek a magyarság hagyományos szervezeteinek, művelődési és oktatási intézményeinek felszámolására, erőteljesen beavatkoztak a magyar nyelvű hitéletbe is. A magyar területekre telepített cseh nemzetiségű csendőrök a templom kapujában állva, egy-egy koronát fizettetve büntették a mise végén elénekelt magyar himnuszt, meg a "Boldogasszony anyánk"-at. Mindezt színmagyar területeken.

Masaryk és Benes - ez a két személy olyan, mint a barátságos és a szadista vallatótiszt: ugyanazt akarják, és összehangoltan csinálják is, csak más-más eszközökkel. Ma már elég sok tényt leírtak erről az időszakról, kár a belénk sulykolt sztereotípiákat ismételgetni. Masarykról nem megszépített, hanem reális képet kellene alkotnunk.

Végül egy adalék a körültekintés nélkül, megszokásból gyalázott, nacionalistázott korábbi Magyarország életéhez: egykori tornatanárom a többi magyar gyerekkel falujuk horvát nyelvű iskolájába járt. Itt tanult egy Lung Lacika nevű kisfiú is, aki később - Lékai László néven - Magyarország főpásztora, esztergomi érsek lett.

Sipka László
Budapest

 

Jogálom

Hetek óta mindenki csak a jogokról beszél. Mert ez egy jogállam. Jogállamban pedig joga van tüntetni, táborozni, demonstrálni, ellentüntetni mindenkinek. Alanyi jogon, akkor is, ha kő kövön nem marad. Mert ez alkotmányos alapjog. Hogy az alkotmányban egyéb alapjogok is vannak, köztük az élethez, a lakhatáshoz való jog is? Ez nem érdekli sem a tüntetőket, sem az őket mozgató politikusokat, sem a lánglelkű jogvédőket! A símaszkos, baseballütős, tankakkumulátorokkal felszerelt "békés" demonstrálók "emberi" jogai annál inkább.

A kialakult helyzetért elsősorban a '89-es törvényeket alkotó "alapító atyáinkat" terheli a felelősség. Mert intelligensebb, európaibb nemzetnek gondolták a magyart. Mentségükre szolgáljon, nem szétvert fővárosról és lángoló autókról álmodtak a kerekasztalnál. Mára bebizonyosodott, hogy a szétcincált magyar jog szinte csak joghézagokból áll. Bátran vissza lehet élni az alkotmányos jogokkal, a hatóságok még akkor sem akarnak - mert nem mernek - a joghézagokban obstruálók között rendet tenni, ha erre jogszerűen - akár más joghézagok árán is - lehetőségük volna. Mivel a szabad véleménynyilvánításnak nem eszköze, csupán szükséges következménye lehet a forgalom akadályozása, valamennyi forgalomlassító megmozdulást, "félpályás útlezárást" jogszerűen meg lehetne tiltani. Az sem szólásszabadság, ha másokat rendre akadályoznak alkotmányos jogaik - elsősorban mindennapi életük - gyakorlásában. Az pedig végképp nem, ha valaki mások ünnepét megzavarja, szétfütyüli. Az csak alpári bunkóság. Igaz, bunkónak lenni alapvető emberi jog, de talán vannak ennél fontosabbak is. Talán...

Pesti polgárként sokadmagammal elegünk van abból, hogy mindenféle szervezetek demonstrációit vagyunk kénytelenek immár naponta elviselni. Ezek a rendezvények tönkreteszik a lakóhelyünket, a nyugalmunkat. Az életünket. Magyar állampolgárként pedig az ellen tiltakozunk, hogy adóforint-jainkból milliárdokat fordítsanak jobb esetben a rendezvényeket biztosító rendőrségre, rosszabb esetben a szétvert város helyreállítására és a barikádok sebesültjeinek gyógykezelésére.

A visszaélések alapjául szolgáló joghézagok felszámolása azonban - kétharmados törvények lévén - "demokra-tikus" jogrendünkben gyakorlatilag megoldhatatlan. Egyetlen kiutat látunk csupán: alkotmányos jogainkkal élve - meghatározatlan időre - területfoglalási engedélyt kérünk a Kárpát-medence egy 93 ezer négyzetkilométeres területére, ahol a demonstráció ideje alatt tiltakozásul békében, normálisan fogunk élni.

Aki céljainkkal egyet ért, csatlakozzon!

Sebes Andor
Budapest

 

Egy lövés sem dördült

A soproni Mefesz vezetőségének egyik tagja és az események résztvevője is voltam, ezért érdeklődéssel olvastam az Agne Hamrin korabeli tudósítását (A puszták népe menekül a szabadság névtelen országa felé, szeptember 28.). Érthető az akkori események drámai, túlzó képekre épülő megjelenítése, de hazudni, félrevezetni nem lenne szabad.

A Nagy Imre-bejelentés után (vagy talán már előbb) a süttöri tűzőrségtől kapott lövegeket a nagycenki erdőbe telepítették. Ugyanakkor a többi hallgató géppisztolyos "felfegyverzéssel" az egyetem zárt kerítését körben védte.

Utóbbiakat (köztük engem) az értelmetlen emberáldozatot megelőzendő a régi Lövér Szállóba vezényelték. Miután a déli órák körül megérkezett a hír, hogy az orosz tankok akadálytalanul vonulnak Sopron irányába, minket teherautókra raktak, és a mucki határszakaszra szállítva "átdobtak" a határon (sajnos fegyveresen, így egy részünk amerikai hadifogoly lett), és táborokba kerültünk. Tüzéreink "megfutamodásának" oka az volt, hogy (szerencsére!) valaki kiszerelte a lövegek ütőszegét. Sopronban Agne Hamrin állításával ellentétben, egyetlen puskalövés sem dördült el!

Németh Kálmán
Sopron