Színészek játszottak

Goethe: Faust. A Deutsches Theater Berlin vendégjátéka a Nemzeti Színházban

Különleges esemény történt a Nemzeti Színházban. Színészek jöttek ki a színpadra, és játszottak. Vendégjáték volt természetesen, a berlini Deutsches Theater Faust-előadása ment a Budapesti Őszi Fesztivál keretében. Durva egyszerűsítés ez így persze. Máskor is megesik, hogy színészek valóban játszanak magyar színpadon. Az ilyen koncentráció és intenzitás azonban ritka. Nálunk vagy játszanak, vagy koncentrálnak. Vagy beszélnek, vagy mozognak. Vagy a darabot adják, vagy a rendezői értelmezést. És bizonyára sokáig folytathatók a vagy-vagy-ok. A színház megújítása, korszerűsítése, átalakítása ugyanis nálunk többnyire féloldalas, azt is mondhatnám, egyes divatokat követ, anélkül, hogy az új eszközök, formák átvétele közben egységes előadások születnének.

Michael Thalheimer, aki három esztendeje a Liliom megszentségtelenítésével keltett felháborodást (is) Pesten, most a német nemzeti klasszikus drámát rendezte meg lényegre törő XXI. századi értelmezésben. S ennek az értelmezésnek nem a legfontosabb eleme az egyszerű külső megjelenés. A hatalmas fekete dob, Olaf Altmann díszlete, amely a játszók mögött forog a darab bölcseleti részében az ördöggel való szövetség megkötéséig, s amely azután megnyílva Margit lányszobáját hatalmas székesegyházzal egyesítő térré alakul át, diszkrét hangulati és gondolati-asszociatív háttérként működik. Hanem ahogyan a köznapian öltözve, fehér ingben, barna nadrágban (Michaela Barth az egyszerű és találó jelmezek tervezője) a színre érkező Ingo Hülsmann megjeleníti-átéli Faust kétségeit, hamarosan világossá válik, hogy az egy korszak kezdetén, a felvilágosodás idején született szöveg akár a korszak lezárására is alkalmas lehet. A racionális-tudományos világképtől a mágiához menekülő Faust a legújabb korok kiábrándulásait is előlegezi. Nem vén bölcs, nem fiatalodik meg, mindössze egy szenvedélyesen kételkedő férfi. Sven Lehmann Mephistója laza-lompos kis gonosz, mérgesen alkudozik, kelletlenül szolgál. A tanítvány szerepében Horst Lebinsky egy ostobaságban megöregedett ember konvencionális tudásszomját fogalmazza meg. Annika Kuhl Margitja jelentéktelen külsejű leány, aki együgyű konoksággal szeretne választ kapni a lét végső kérdéseire. Elsöprő erejű humoros jelenet a sok bölcselkedés után, amikor vagy hatszor ismételteti meg Fausttal a hiszel vagy nem hiszel? kérdésére adott goetheien költői, ám a kérdés eldönthetetlenségét fogalmazó válaszát. Köznapi családi huzakodásba torkollik a teológiai-filozófiai szóváltás, a férfi végül artikulálatlanul hörögve őrjöng a nő értetlensége felett. Isabell Schosing Mártája pompásan megrajzolt trampli, Peter Pagel Wagnerként, Henning Vogt pedig Valentin szerepében formál ugyancsak erős, eredeti karaktert.

Bölcseleti szempontból persze kockázatos csak a Faust első részét adni. A nagy ívűnek indított gondolati rendszer nem épülhet meg végig, mindössze egy szerelmi-erkölcsi tragédia zárulhat le, nem Faust filozófiai drámája. Thalheimer rendezése azonban a zárójelenetben minimális vérrel nagyon erős hatást tud elérni. Az előadás színházilag teljes.

Annika Kuhl és Ingo Hülsmann
Annika Kuhl és Ingo Hülsmann
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.