Több megbecsülést!

Mint tudjuk, a családi háttér szinte döntő befolyással van a gyerekek tudásszintjére, ezért a közoktatás feladata kiemelni a hátrányos helyzetűeket nyomorúságos helyzetükből.

Ehhez most nagyon jó alkalmat kínál az a kényszerű körülmény, hogy egyre kevesebb a gyerek, és ezzel csökken az egy pedagógusra jutó gyerekek száma is. Ebben a helyzetben nem az kellene legyen a megoldás, hogy csökkentjük a pedagógusok számát (arra hivatkozva, hogy nyugaton is ez az arány), hanem végre lehetőség nyílik arra, hogy kis létszámú osztályokban, az egyéniségre jobban figyelve, emberként tekintsünk az iskolákban a gyerekekre. Rohanó világunkban fel kell ismernünk, hogy (amíg a társadalom szemlélete meg nem változik) a gyerekek nevelésével a szülők nagyon keveset foglalkoznak, ezért az iskolának sokkal nagyobb szerepet kell vállalnia a gyerekek nevelésében, világképük kialakításában.

És vegyük le a szemellenzőt: sajnos a pedagógusok között régóta tart a kontraszelekció. Aki sehova sem kerül be a felvételin, elmegy tanárnak, mert oda biztos felveszik, a ponthatár sokszor éppen a megengedett minimális. A jó képességű tanárok egy része pedig biztosítási ügynöknek szegődik, területi képviselőnek, vagy éppen nyelviskolában tanít (ez talán a kisebbik rossz). Elcsépelt fogalom, hogy nincsenek megbecsülve a pedagógusok, de ez az igazság. Tudom, minden szakma fontos a maga nemében, de aki a legnagyobb mértékben meghatározza egy ország jövőjét, a jövő generációt, az a pedagógus, nagyrabecsülés illetné őket. Az a tanár, aki állandóan a mindennapi megélhetésével küszködik, nem képes fáradságot és energiát nem kímélve mindig a gyerekek érdekeit szem előtt tartani. Ebből következik aztán, hogy a tanulók nem érzik jól magukat az iskolában, nem szeretnek odajárni, nem érdekli őket a tanulás.

A jó pedagógus egyben szülő is, segít terelgetni a gyerekeket abba az irányba, ahol majd sikeresek lehetnek. Ehhez pedig gyermekközpontúvá kell válnia az oktatásnak, ahol van idő beszélgetni a gyerekekkel, akár leülni kettesben, meghallgatni panaszait, örömeit. Ez viszont csak úgy alakulhat ki, ha egy-egy pedagógusra kevés gyerek jut, hogy mindenkire legyen ideje. Saját magára, saját családjára is, hogy nyugodt, rendezett családi háttérrel indulhasson tanítani, nevelni mások gyerekeit - a mi gyerekeinket.

Németh László
Marcali

 

A bér egyenlő, a munka nem

"A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt kifogásolta, hogy lesznek olyan tanárok, akik két órával többet dolgoznak majd ugyanannyi pénzért, ezért sérül az »egyenlő munkáért egyenlő bért« alkotmányos alapelve" - idézik augusztus 28-i írásukban (Matematikai képlet a tanári munkarendről).

Nem értem, hol élnek ennek a szakszervezetnek a vezetői. (Most tekintsünk el attól az apróságtól, hogy az idézett alapelv nem alkotmányos alapelv.) Ezeknek a szakszervezeti vezetőknek nincsenek pedagógus ismerőseik? Hogy nem tudják, hogy a pedagógusok az egyenlő bérért a mostani intézkedések előtt se végeztek egyenlő munkát? Hogy az egyenlő fizetésért mekkora minőségi különbségek vannak tanár és tanár között, annak az ecseteléséhez kevésnek bizonyulnak az emberi szavak, még ha nehéz is ezeket a különbségeket tetten érni.

A mennyiségi különbségek is hatalmasak, és mindig is hatalmasak voltak és lesznek tanár és tanár munkája között. Ott van például a tanórán kívüli munka ecsetelésekor folyton emlegetett dolgozatjavítás és korrepetálás. Mindenki tudja, hogy ezekre mennyivel több időt fordítanak a matematika- és nyelvtanárok, mint például a történelem- és biológiatanárok. A dolgozatjavítással a magyartanárok is sok időt töltenek, szemben például a testneveléstanárokkal, akik egyáltalán nem javítanak dolgozatot. Az órára felkészülésre sokkal több időt kell fordítaniuk a kezdőknek, mint a tapasztalt "öreg rókáknak". Ha meg egy fizika- vagy kémiatanár demonstrációs kísérleteket végez (ez kevés iskolában fordul elő), az különösen sok időt kell szánjon az órára készülésre.

És ezek még csak az objektív okokból létrejövő különbségek. A tanórán kívüli munka mennyiségében az igazán nagy különbségek abból fakadnak, hogy ki mennyire lelkiismeretes.

Talán elfogadhatóbb érveket kéne keresniük a szóban forgó szakszervezeti vezetőknek.

Válas György
Budapest

 

Drága tévedés

Levelet kaptam az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-től, hogy fizessek be 15 napon belül 13800 Ft büntetést, mert augusztus 15-én matrica nélkül autóztam az M7-esen. Semmi gond, mondtam magamban, itt van még a mobilomban az sms a befizetésről, biztos tévedés lehet. Sajnos, kiderült, hogy én rontottam el: a rendszámban v helyett u-t írtam (nyilván nem ugrott tovább a telefon gombja).

Még mindig nem keseredtem el, a telefonnal és a számlával könnyen igazolom, hogy melléütöttem, ám az ÁAK ügyfélszolgálata közölte: sms-es vétel esetén nincs lehetőség javításra, mindenképpen ki kell fizetnem a büntetést. Valóban: ezt megírták a levelük mellékletében is.

Azt mondanom sem kell, hogy a matrica hirdetésében nem hívják fel arra a figyelmet, hogy ha sms-ben vásárolok, jobban kellene ügyelnem. Az is természetes, hogy nem számít: nyilvánvaló tévedésről van szó, telefonnal és számlával tudom bizonyítani. Ügyes!

Tanulság: a biztonság kedvéért vedd le az első rendszámot! Kár, hogy az ilyen módszereket sokunknak nem veszi be a gyomra... Akkor pedig: jóhiszemű autós, fizess!

Vályi Géza
Budapest

 

Levélturmix

Lapjuk augusztus 31-i számában a rövid hírek között olvastam, hogy egy férfi felmászott a Szabadság híd pesti hídfőjére. Szerfelett érdekel, hogy annak a több mint harminc egyenruhás közalkalmazottnak a bérét és járulékait, valamint a kivonulás egyéb költségeit vajon megfizettetik-e a hídfőre felmászó fiatalemberrel, illetve az ilyen esetekben mi a szokásos (törvényes) eljárás. Véleményem szerint kézenfekvő, hogy az összes költséget - bármilyen okból mászott is fel - a delikvensnek kell állnia. A forgalomszünetelés miatti bosszúság így is a miénk, de legalább nem a mi pénzünkön élné ki magamutogató hajlamát.

Bence Judit
Budapest

A napokban került csak a kezembe a lap augusztus 19-i Hétvége melléklete, amelyben Hét fejezet a Bokréta utca mártírjáról címmel Salkaházi Sára szociális testvérről emlékeztek meg. Bokor Péter szerint "Sára 1899-ben, csípőficammal született, három nehéz műtét adta vissza a mozgásképességét". Mivel férjem, Hetényi Varga Károly 1985-ben kiadott könyvében (Akiket üldöztek az igazságért) 70 oldalnyit írt Sára testvérről, illetékesnek érzem magam, hogy kiigazítsam a szerzőt: Schalkaház Lipót férjemhez írott 1979-es levele szerint ő született csípőficammal. Valószínűleg ezt a levelet olvasta Bokor Péter, és Sára testvérre vonatkoztathatta. Tudom, hogy ez a tévedés nem befolyásolja Sára testvér boldoggá avatását, de az életének történetében hamis epizód.

Hetényi Varga Károlyné, Varga Borbála
Pécs