Szép egyáltalán nem volt Katyerina Maszlova, hanem ellenállhatatlan volt: sűrű, sötét hajával, enyhén kancsal tekintetével és nagyon is telt keblével mintha csak alkalma lett volna a férfiakat felzaklató, nyugtalanító sugárzásnak, semmint eszköze. Ami a legfontosabb, az megfoghatatlan; és ami a vonzása és a varázsa volt, az lesz a végzete - hasonlóképpen megfoghatatlanul.

És szinte banálisan. Aligha kellene regényt írni abból, hogy ezt a félig cseléd, félig szegényrokon-kislányt megpillantja, majd megkívánja és végül elcsábítja a rokonokhoz ellátogató hercegfi, Nyehljudov; vannak könnyelmű kalandok éppen elegen, ha mindegyiknél kizökkenne az idő vagy üdvtörténeti fordulópontra jutnánk, hát másból sem állna ezentúl a világ, mint profán és szakrális eksztázisokból.

Csakhogy aki - és ami - itt megesik, az a meghasonlott felnőtté váló "úrfi" saját, döbbenetes és kései kálváriájának alkalma lesz, s ezen túl: a reményé, ha van. Nyehljudov herceg persze úgy feledte el ezt a valamikori kis epizódot, ahogy illik - ifjúkori idealizmusával együtt maradt valahol felnövekedése előtörténetében: félúton a gyerekkori játék mackó és a katonaiskola között, és ment tovább az élete felé, a XIX. század végének szinte metafizikaivá táguló oroszországi kulisszái között.

Amikor saját történetét hirtelen másféle, szinte kancsal tekintettel pillantotta meg: Maszlova viszontlátásakor. A bíróság előtt állt "Katyusa", kusza rablási és gyilkossági ügybe keveredve ártatlanul - mert hát előbb alkata, hajlama, majd sorsa gravitációjának engedett, s végpontján: a nyilvánosházban egy gazdag kereskedőt a segítségével mérgeztek meg - ha tudtával nem is.

Nyehljudov herceg az esküdtek között foglal helyet, s katartikus szégyen, majd bűntudat kényszeríti a szembenézésre mindazzal, amivel egyébként senki sem kíván számot vetni, az áldozat sem; mert hát sokféle formát ölthet a sors, amivel - közismerten - istenek sem küzdenek.

A herceg azonban jóvátenné - megrázkódtatása nyomán úgy dönt: feleségül veszi a lányt; igen, a herceg a prostituáltat. És ami a jogszolgáltatás végzetes tévedése volt, emellett azt is korrigálni fogja. Jövendőbelijét kísérve, bűnözőkkel együtt indul azok Golgotájának. Elborzad jog és igazság szükségszerű szembefordulásától, nekiindulva a börtön poklából a szibériai kényszermunka köztörvényes purgatóriumába. Segíteni, beavatkozni próbál - míg rádöbben, hogy hiába, hogy mindez egy hatalmasabb szükségszerűség része; így tehát nincs e világi kiút és nincs vigasz. Nemcsak a társadalomban nincs, de a lélekben sincs.

Maszlova előbb dühödt közönnyel fogadja a herceg házassági ajánlatát, amit később csak érdekei színeznek át; mígnem lassú és átható megtisztulása alkalmassá teszi érzelmek átélésére - sőt: felkeltésére is. Csakhogy ennek alkalma már nem Nyehljudov lesz, hanem a köztörvényesekkel együtt szállított politikai foglyok egyike.

Mert mégiscsak ők ígérnek itt egyedül valamiféle "feltámadást" - a fanatikusok, okosok és szervezkedők, akik közül a történelemben majd néhányan alkalmat kapnak az e világi "korrekció" végrehajtására 1917-ben. Ismert következményekkel.

A Feltámadás így hát nem kegyelem vagy esély, hanem kényszer - üdvtörténeti remény ott, ahol e világi nincs többé. Tolsztoj ezért látja tisztán: már nem a történetben sejlik fel valamiféle kiút, hanem a történeten túl, szinte a történet ellenében. Öregen, még zseniálisan, de már gyengülő írói látással ezt meg kellett formálnia. Már nincs sok idő addig, hogy nagy szökésével az életből is kifusson, de előbb ezt még el kellett mondania. Regényben, hogy nincs regény.

Orosz István ex librise