Mindent magadnak köszönhetsz. Csak erővel, irgalmatlansággal, vakmerő rohammal győzhetsz. Kizárólag a győzelem számít. Gyűlöli és megveti az ancien régime embereit és intézményeit, de habozás nélkül használja őket. A Sorssal kötött szerződést. Nekiment a magyar világnak. 1989-et a régi társadalom lerohanásaként, meglepéseként élte át, amely őt megemelte. De 1994 elejtette. Ezt restaurációként és árulásként kezelte. 1998 újra megkoronázta. Kis Napóleonként ütközött a nagyvilággal, ezért az 2002-ben bábuit kiütötte.

Dermesztő magányban maradt kielégítetlen és kielégíthetetlen vágyaival. Utálja és féli a bizonytalan, kaotikus nagyvárost. Engedjetek vissza a kézzelfoghatóhoz, a megbízhatóhoz. De a valóság, a realitás, a célszerűség és a hasznosság, amelyekre oly előszeretettel hivatkozott, fölébe magasodott. Politikai fantasztává vált. Mellékesen eljátssza a nemzeti király, a kádári párttitkár, a vidéki bugris, az áldozópap és a minden hájjal megkent politikai maffiózó szerepét. Ez nem zavarja. Nem maradt más éltető vágya, mint a bosszú. Megverve, megalázva látni az ellenfelet. Már nem a hatalom tartalma, a döntés öröme, nem a formája, a szereplés és az ájult imádat hiányzik - unja. Hanem a gyilkos leszámolás, mérgezett tőrrel, furkósbottal, ahogyan Stendhal olaszos francia hősei éreznek. Hűséges viktoriánusai bármiben segédkeznek. De még egyszer kamaszként a waterlooi síkon lovagolni, és negyvenöt évesen gőgösen elfogadni az ellenfél lemondását - engedjetek. Ha belepusztul az ország - belepusztul. Megérdemli. Birka nép, akik elhagytak engem, és őket választották. Kutya nemzet, akik annak a talpát nyalják, aki több kolbászkerítést kínál. Örök visszatérés: nekivezetni őket a falnak. Megtalálni a falon az átjárót a régi dicsőséghez, tudva, hogy nincs azon még rés sem.

Gyurcsány a "júliusi napok" balzaci alakja. Semmiből jött ő is, története, hogy nincs története. Mi mindenben nem vett részt 2001-ig, Istenem! Fővonalon az ancien régime-ben, mellékvonalon a rendszerváltásban. Ki az övéi közül politikailag - fenyegetve gettóban voltak. Felhasználva őket anyagilag - jókor kell lenni, jó helyen. Valamikor 1990-ben kezébe kapta a "szamárbőrt". "Az ember két, ösztönösen végrehajtott tevékenységgel meríti ki önmagát; ezek létének forrásait szárítják ki. Akarni és bírni. Az akarás fölperzsel, a bírás tönkretesz." Csak a tudás tart egyensúlyban. Gyurcsány az akarást és bírást választotta: szamárbőre - élete -, láthatóan fogy.

Rastignac: "Imádom ezt a várost. Én nyüzsgök, könyöklök, helyet adnak nekem; hetvenkedem és hisznek a szavamnak... Annak az élete, aki föleszi a vagyonát, sokszor csak spekuláció: barátokba, kedvtelésekbe, pártfogókba, ismeretségekbe helyezi ki a tőkéjét. Ismeri a világ szerkezetét, s a maga haszna szerint igazgatja." Taillefer: "a vagyon a szemtelenség menlevele". Ő nem engedelmeskedik többé a törvényeknek; ellenkezőleg: a törvények engedelmeskednek neki. Vautrin: "Franciaországban akár a politikai, akár az erkölcsi törvényt nézzük, mindenki tagadta az első lépést, amikor célhoz ért, meghazudtolta az elveit viselkedésével, vagy viselkedését elveivel. Az erkölcs ma már ismeretlen... Ha leül egy asztalhoz kártyázni, vitatkozik a játékszabályokon? Nemcsak a kártyáját takarja el, de iparkodik azt is elhitetni, hogy el fog veszíteni mindent, amikor bizonyos, hogy nyerni fog. Egyszóval színlel, ugyebár? Mit mondana arról a játékosról, aki nagylelkűen figyelmeztetné a többieket, hogy nála van az adu?"

Balzac hősei könyörtelen törtetéssel és a szentimentális sírógörcsökkel. És persze Dosztojevszkij. Kinek ne jutna eszébe Gyurcsány szenvedélyes, megállíthatatlan kitörései kapcsán Sztavrogin az Ördögökből, aki könnyedén bizonyítja az egyik eszmeembernek az emberisten, a másiknak az istenember ideáját. S mindketten hiszik, hogy Sztavrogin az ő emberük, sőt, istenük, akiért érdemes meghalni. Ivan Karamazov és az ő ördöge. Szóban és írásban ömlenek és habzanak az önkiadó, gyónó, indiszkrét, inszinuáló, megszállott igaz hazugságok és hazug igazságok. A reformer liberálisoknak mindenre elszánt, konspirátor reformer. A vörösöknek igazság- és egyenlőségpárti, hívő szocialista. De mindenekelőtt megszállott Megszállott. Színész, aki őszintén zokog, ha szegény nyugdíjas asszony panaszát hallgatja, s rideg, színészi megvetéssel rúg ki állásaikból ezreket. Nem hazudik: ekkor jófiú, akkor ítélkező nagyúr. Nem érdekli, hogy népszerűtlen - épp Jagót testesíti meg. Végre konfliktus. Élvezi önmagát. Imádja saját miniszterelnökségét. Minden pillanatot megszázszorozna: egyszerre döntene, nyilatkozna, suttogna szerelmes szavakat, szállna Szocsiba, fütyültetné ki magát. Kérlek, kérlek, még, még foglalkozzatok velem! Legalább annyira élvezi, hogy tud egy titkos világról, mint annak kényszeres kiadását, a titkok kifecsegését.

Látszatra Orbán és Gyurcsány a tettek emberei. Valójában a szavaké. Remekül szólnak arról, ami nincs. Történelmi értelemben tenni, csapatot, intézményt építeni, valamit magunk után hagyni, eddig egyiküknek sem sikerült. A megtévesztés, a varázslat mesterei. Orbán a 2001-2-es kétéves költségvetéssel kezdett hozzá a kettős rendszer morális hazardírozásához. Kettős, eltakart számolás, és a pártfinanszírozásra is használt autópályák, Gripen vadászgépek százmilliárdjainak kihelyezése a költségvetésből. Ehhez járult a költségvetésből ugyancsak százmilliárdokat kivivő lakástámogatási rendszer, az árbefagyasztások módszere. Ebben van az igazi pénz, nem az óvónők fizetésemelésében. Medgyessy folytatta a kettős rendszert, de még hozzátette a minimálbér adómentesítését, és a maga túlfeszített szociális intézkedéseit. Gyurcsány tovább trükközött, a választásokig megfejelte az egészet az áfacsökkentéssel. Az utóbbiak hamis számokra alapozott konvergenciaprogramokat adtak át Európának.

Nem igaz, hogy a rendszerváltás 16 évében minden hazugság volt, hogy nem voltak reformok. Ellenkezőleg. 1991-ben Kupa programja megteremtette a mikrogazdaság, majd 1995-ben Bokros csomagja a makrogazdaság átalakításának lehetőségeit. Lehet tisztességesen és felelősen viselkedni. Magyarország vezető reformország volt, elsőként jutott Európa kapujába. Büszkék lehettünk arra, hogy magyarok vagyunk. De 1998-ban már Horn véget vetett a reformkornak. Orbán leállította Stumpf önkormányzati, Frajna és Selmeczi egészségügyi reformprogramjait, megfékezte a privatizációt és a liberalizációt. Majd Medgyessy csak működésének utolsó pillanataiban fogott hozzá az egészségügy átalakításának, hogy a munkálatokat a hatalomra kerülő Gyurcsány azonnal leállítsa. Orbán, Medgyessy, Gyurcsány nem titkos reformerek, akiket pártjaik és választóik megakadályoztak az igaz számok megtalálásában és kimondásában, a reformok véghezvitelében, hanem populista politikusok. Gömbös Gyula és Grósz Károly új változatai. Hatékony médiapolitikusok, mágusok. De 2006-ban eltört a varázspálcájuk.

Gyurcsány Ferencet ugyanaz a kényszer vitte rá a számhamisítás befejezésére és a reformok vállalására, ami Grószt 1987-ben, és Hornt 1995-ben. Elfogyott a Nyugat türelme, a kormányfő és kormánya hitele. Ha Hornnal Kohl, Gyurcsánnyal az EU értette meg: nincs tovább. Megvilágosodása igazi horni megvilágosodás. Azzal a különbséggel, hogy Horn még tudta, hogy ilyenkor hiteles szakértőt kell behívni, rá és csapatára kell a műtétet bízni. Neki a politikai felelősséget kell vállalni. Gyurcsány maga műt. Belerúgott valamennyi társadalmi csoportba, akik segíthettek volna neki és az országnak. Letiporta a közigazgatást. Porig alázta pártját. Egyszemélyű, korrupciógyanús intézményrendszert állított föl. Operál. A beteg ordít fájdalmában. Gyurcsány oktatja: nem fájhat, jó neked. De a Magyarország nevű betegnek még nagyobb félelemre is van oka. A műtő ajtaját Orbán emberei döngetik. Ha az ő kése alá kerülünk, bizonyosan belehalunk.

Ezen az őszön lejárt a politikai ikrek, Orbán és Gyurcsány ideje. Összekapaszkodva együtt szállnak politikai sírjukba. Nem lesz "magyar forradalom". Se harcos, reformdiktatúrának álcázott, egyszemélyes, franciskánus állam-pártrendszer. Van mit, s van miért féltenünk. Vérrel és könnyel, félelemmel és szorongással, de beléptünk a posztviktoriánus és posztfranciskánus korba. Még itt lesznek testben, de szellemük már halott. Civilizálatlan, arrogáns, társadalmi párbeszédre képtelen politikai kultúrájuk, vezérkultuszuk Magyarország alászállását, s nem fölemelkedését hozta. Erőszakot és agressziót. Gyurcsány nem mehet egy évig, mert valakinek végig kell vinnie a megszorítások és reformok első, nehéz csomagját. De utána mennie kell, mert nem konszenzust, hiteles együttműködést, hanem súlyos összeütközést hozott a magyar társadalomba. Orbán az utcán próbál összekaparni politikai hitelt magának - szomorú és nevetséges. 2008-ig ki fog derülni, amit ma csak sejtünk: nincs szükségünk megszállott, karizmatikus, egymás és az ország legyőzésére képes, de igazi kormányzati munkára és együttműködésre képtelen politikusokra. Kedves Vezérek, hagyjatok békén. A magyar Mariók átlátják a Cipolla-kettős varázslatát. Emberek, s nem vadak leszünk újra.