Az amerikai társasági témák egyik örök témája: betegség és biztosítási díjak, 50 millió biztosítatlan, egyre csodálatosabb patikaszerek és gyógyítási technikák, horribilis költségek stb. Ha van szinte megoldhatatlannak tetsző társadalmi kérdés a világ leggazdagabb országában, akkor az éppen a betegbiztosítás, az ezzel kapcsolatos egyéni aggodalmak tömege és politikai kudarcok sora. Ma Magyarországon a kormánytényezők egészségügyi reformról beszélnek, s azt ígérik, hogy ez a reform a hazai egészségügyi állapotokkal való elégedetlenséget megszünteti, vagy tompítja. Ráadásul, ezen az önmagában is teljesíthetetlen ígéreten túl, még jó néhány reformról beszélnek, s mi több, még reformkorról is.

Hosszú hetek teltek el azóta, hogy e lap hasábjain megjelent Kornai János magisztrális írása a gazdasági helyzetünkre vonatkozó kiigazítási elképzelésekről valamint a reformokról. A kiigazítást helyeselte, a reform fogalmával, sebességével, társadalmi támogatottságával kapcsolatban azonban intő aggályokat is megfogalmazott. Nem nagyon bíztam benne, de egy kicsit reménykedtem, hogy a kormányzat komolyan veszi ezeket az aggályokat, s az elkerülhetetlennek tetsző kiigazításokra összpontosítva alábbhagynak a reformszövegeléssel. A reform szóval ugyanis több baj van. Egyrészt - mint erre Kornai János is utalt - mindenki mást ért rajta. Másrészt hangulati, indulati színezete - s ez politikai hatását tekintve néha fontosabb, mint jelentése - aligha szolgálhatja a kormány törekvéseit.

Eltekintve a szó szótári jelentésétől, vagyis az újraformálástól, a magyar közbeszédben három alkalommal párosult pozitív, támogató indulat a reform szóhoz. Az egyik a fényes reformkor, a XIX. század történelmi lapjain, amikor a rendi társadalomból való kilábalás konkrét reformügyei a bécsi udvarral szemben, a független nemzetállam ígéretével kecsegtettek. A másik a múlt század 1960-as éveitől kezdődő reformtörekvések, amelyek - megint csak a konkrét gazdasági reformügyeken túl - a szovjet birodalmi mintától való elkülönülést is célozták. A harmadik meg másfél évtizede volt, rendszerváltozás néven, aminek során, a globális korforduló sodrában életünk egésze újraformálódott. Mind a három esetben a reformok társadalmi támogatottsága nem pusztán megnevezhető érdekekből, racionális kalkulációkból, hanem a sokszor ki se mondható, meg se nevezett, de sokak által nagyon is átélt vágyakozások és átérzett politikai célok vonzásából eredt.

Most mik lennének ezek a célok?

Hogy problémák vannak, amiket meg kell oldani? Persze, mindig ilyen a világ. De nem túlzás-e folyvást az oktatás vagy az egészségügy azonnali összeomlásáról, államcsődről és hasonlókról beszélni - mint ezt "a" reform szükségessége mellett érvelők némelyike teszi? Egyébként persze azért fújnak riadót, - tudom - nehogy elszunyókáljuk valaminek a szorító rendbetételét. De közben - s csak ezt javasolom - oda kellene figyelni arra, hogy a közvélekedésben mi van a reform szó hangulati holdudvarában. Ha ugyanis a reformot, mint jelszót, nem hevítik át konkrét ügyein túlról érkező politikai sugárzások - többnyire persze valami ellen is - akkor, még legjobb esetben is a méla unalomnál, vagy az átszervezések folytán ismert zűrzavartól való ódzkodáson kívül többre a politika intézőkörei nem számíthatnak. A kétségtelen és sokoldalúan bizonyított hiányosságok indokolják a változtatást, a rendbetételt, az átformálást, a korrekciót - nevezzük bárhogy, de ne mondjunk már reformot. Főleg ne minduntalan és sokszor meggondolatlanul.

A reform szó történelmi tartalma ugyanis a magyar beszédben, közérzületben - súlyában és tartalmában - a forradalmi változásokhoz hasonlatos. Rendi kötelmek és birodalmi függés helyett szabad, független, nemzeti, polgári világot! - következett a XIX. század uralkodó eszméiből. A múlt században pedig, egész a rendszerváltozásig: szabad, modern, demokratikus országot a szabadsághiányos és kötött gazdaságú helyett! Lehet, sőt biztos, hogy majd' mindenki mást értett ezeken részleteiben, egészében azonban valami olyasmit, amiről a forradalomelméletekben szoktak beszélni. Nagyon nagy dolgokat. Forradalom helyett - száz ok miatt - reform sikeredett. De sikerült!

Most iskolapénz, vizitdíj, ilyen-olyan járulékok miatt hangos az ország. A reform szó hangoztatása számunkra viszont valami forradalmi jelentőségű dologra utal, ami a kényszerű kiigazítások után jönne. Az intézmények működésének rendszeres felülvizsgálata, ésszerűsítése, korrigálása nagyon is indokolt lehet, és ezt állampolgárként el is várjuk, de a kardinális, tartalmilag mintegy forradalmi változtatások emlegetése a frászt hozza ránk. Nem azért, mert elértük a Kánaánt, s nem szeretnénk jobbat, hanem azért, mert ma nem tudjuk, s a politikusok sem tudhatják, hogy a Kánaán hol van.