Az ország előrelépését, fejlődését elősegítő programok kiválasztásáról a politikusok döntenek. Gazdasági, pénzügyi kérdésekben e terület szakembereinek van meghatározó tanácsadó szerepük. Nyilvánvalóan voltak olyanok - a kormányoldalon is -, akik látták, hogy a koncepció hibás és könnyen nehéz helyzetbe viheti az országot. Elszomorító, ha ezek a kiváló közgazdászok csak akkor állnak elő kritikai véleményükkel, amikor már "ég a ház". Hallgatva, olvasva a választás után elhangzó nyilatkozatokat, nem kétlem, hogy egyesek figyelmeztették a Medgyessy-Gyurcsány kormányt intézkedéseik veszélyességére, ezt azonban nagyon halkan tették. Pedig célszerű lett volna saját reputációjuk megőrzése érdekében a harangot még időben, kellő erővel, esetleg másokkal összefogva megkongatniuk. Ebből a szempontból igaza lehet a Fidesz elnökének, aki a magyar elit felelősségéről a következőket írta: "az elit kötelessége, hogy feltárja az ország helyzetét, ne engedje meghamísítani az élet valós tényeit, vagyis őrködjön a tájékozódás és a döntés szabadsága felett. ... sokan képtelenek tájékozódni, nem találják a biztos eligazító pontokat, a hitelt érdemlő véleményt, személyt, szervezetet" (Magyar Nemzet, július 29). Hozzá kell azonban ehhez tenni, hogy ebben a kiélezett politikai helyzetben, különösen a választás előtti időszakban, az "elit" keze is meg van kötve, hiszen túlnyomó részük erősen elkötelezett valamelyik politikai formációnak. Az is igaz viszont, hogy az elmúlt években egységes fellépést a jobboldal közgazdászaitól sem tapasztalhattunk - a vélemények itt is eltérőek voltak -, a Nemzeti Bank elnöke Don Quijoteként csaknem egyedül vívta csatáját.

A kormány munkájának elemzésében és bírálatában azonban meghatározó szerepe, felelőssége és kötelessége az ellenzéki politikusoknak van, hiszen ők (és nem a napi történésektől távollévő értelmiségiek) azok, akiknek az ország állapotát, ha nem is minden részletében, de ismerniük kell. Emiatt is nehezményeztem (Népszabadság, 2005. november 9.), hogy elsőszámú vezetőjük három évig gyakorlatilag nem vett részt a parlament munkájában, nem használta fel kiemelkedő ismertségét, népszerűségét és az ország elsőszámú politikai színpadát, hogy "biztos eligazító pontokat, hitelt érdemlő véleményt" adjon, hogy feltárja azokat a tényezőket, amelyek az ország számára ártalmasak, és azokat a zsákutcákat, amelyeket mindenképpen el kell kerülnünk.

Napjaink égető kérdése: hogyan tudunk a csőd közeli helyzetből kilábalni, az EU előírásainak megfelelni, és az EU-tól várt, remélt pénzügyi támogatást elnyerni. A regnáló hatalom vezetői az adók növelésében, a megszorításokban, a fölöslegesnek látszó kiadások elkerülésében látják a kivezető utat, és ennek érdekében készek megtenni a szükséges, de messze nem népszerű lépéseket. A legnagyobb ellenzéki párt viszont az adósság-, és járulékcsökkentés révén elérhető bevételnövekedéssel, a gazdaság élénkítésével gondolja föltölteni az állam kasszáját, és a lakosságot érintő bármilyen megszorítást ellenez. Hogy kormányzati pozícióban is ezt - a kétségkívül mindenki számára vonzóbb megoldást - választanák-e, nem lehet tudni. Mi, laikusok, természetesen nem tudjuk, melyik út a helyes. Segítene az eligazodásban, ha közgazdászaink a "hogyan továbbot" illetően egy nyilatkozatban kifejtenék álláspontjukat, ha tőlük támpontot kaphatnánk. Nyilvánvalóan senki nem szeretné a megszerzett jogokat feladni, több adót fizetni és rosszabb életkörülmények közé kerülni. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy változtatásokra - a jövőnk érdekében - mindenképpen szükség van. Örvendetes, hogy Kornai János akadémikus társam, hazánk talán legkiválóbb közgazdásza erről a témáról kétrészes írást közölt a Népszabadságban (június 28. és június 29.). Tanulmányából kiderül, mennyire nehéz a legjobb megoldást megtalálni, már azért is, mert ki vagyunk téve a tőlünk független külső körülményeknek, amelyekhez rugalmasan alkalmazkodnunk kell. "Tudásunk, akaratunk korlátaira kell gondolnunk, kellő szerénységgel, valamennyiünknek, mind a kormányoldalon és ellenzékben lévő politikusoknak...". Álláspontja szerint mindenképpen szükség van a tervezett megszorító intézkedésekre. Kornai nem ért egyet azzal, hogy a kilábalást az segítené elő, ha csökkentenék az adókat, aminek termelésélénkítő hatása csak késleltetve mutatkozik, és ki tudja, milyen mértékű lesz. Idézi Gyurcsány miniszterelnököt, aki szerint "...a fenntartható növekedés egyensúlyi pályájáról történő letérés 2000-2001-ben kezdődött, nem kétséges, hogy a nagyobb felelősség a 2002-2006 közötti kormányokat terheli". Arra vonatkozóan, hogy nem lett volna-e hasznosabb a szükséges kiigazításokhoz már jóval a választás előtt hozzákezdeni, Kornai János felteszi a kérdést: "mi volt a fontosabb az ország érdeke szempontjából: az, hogy a korábban kormányzó erők a kormányrúd mellett maradhassanak, és azt ne adják át a felelőtlen politikát hirdető ellenzéknek - vagy az, hogy a gazdaság minél előbb jöjjön rendbe..." Úgy érzem, hogy a szerző ezen a ponton igazságtalanul bánt az ellenzékkel, hiszen még a miniszterelnök idézett mondata sem az Orbán-, hanem sokkal inkább az azt követő kormányok felelősségét tükrözi, és egyelőre nincs semmi konkrét bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az ellenzék - győzelme esetén - "felelőtlen" politikát folytatott volna. Méltányosabb lett volna, ha kijelenti: a kormányoldalt alkalmasabbnak tartja a hibák kijavítására, mint az ellenzéket.

Jelenleg az ország rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben van, mondhatnánk: "ég a házunk". Ilyenkor mindenkinek tüzet kell oltania, a lángok tovaterjedését kell megakadályoznia, még azoknak is, akik úgy érzik, semmi közük nem volt a "katasztrófa" előidézésében. Csupán annak hangoztatása, hogy "tűz van, tűz van!", semmiképpen nem elégséges. Ezzel párhuzamosan persze vizsgálhatjuk: kik és mennyiben felelősök a tűzvész előidézésért, és a társadalomra kell bízni, hogy megadja-e nekik (újra) a "tűzgyújtás" és "tűzoltás" lehetőségét. A különböző oldalról jövő tűzoltók között azonban mindenképpen szükséges valamiféle együttműködés. Bármennyire is nehéz, tudomásul kell venniük, ki a "tűzoltóparancsnok", mert ha ténykedésük csupán (!) abban áll, hogy a parancsnokot az általuk hasznosnak vélt módszerre próbálják rábeszélni, könnyen odajuthatunk, hogy minden a tűz martalékává válik.

Solymosi Frigyes
akadémikus, a Nemzeti Kör tagja