A gazdasági folyamatokban a bűnt rendszerint bűnhődés követi. Az elkövetkező években az országnak vezekelnie kell az elmúlt fél évtized gazdaságpolitikai vétkeiért. Újabb nekifutásra van szükség az elmúlt években megbomlott állampénzügyi helyzet rendbe hozására, a meginduló lecsúszási folyamat megállítására, az elvesztett hitelesség visszaszerzésére, az ország méltó európai és térségi helyének kialakítására.

Az új nekifutás szándékát jelzi a júniusi kormányprogram és az augusztusban bemutatott nemzeti fejlesztési terv, valamint a konvergencia-program. Nemzetközi fogadtatásuk kulcsfontosságú a kialakult kedvezőtlen helyzet megfordítása vagy elmélyülése szempontjából. Az igazság pillanata kedvezőtlen nemzetközi és belső csillagállás mellett érkezett el. A nemzetközi feszültségek, bizonytalansági elemek, a közép-európai térségben kialakult politikai erőtér, az unió kibővülése körüli szkepszis a korábbitól eltérő fogadókörnyezetet jelent. A magyar társadalmat pszichikailag, politikailag sokkolta a dübörgős s számszerűsíthető ígéretekben történelmi rekordnak számító választási kampány utáni szembesülés a gazdasági valósággal. Ahhoz szoktatva vagyunk, hogy a választási kampányok nem igazmondási versenyek. A már fél éve is előre jelezhető tíz százalék feletti GDP-arányos deficit ismeretében viszont igazán politikai csúcsteljesítmény volt a legnagyobb ellenzéki párt ígérete a GDP további tizenöt százalékának, illetve a nagyobbik kormánypárt ígérete a GDP további hét százalékának elosztására. Igaz sokan azon is elmerengenek bel- és külföldön, hogy milyen is lehet a magyar társadalom érettsége, politikai nagykorúsága, bármiféle gazdasági program társadalmi környezete, ha politikusok szerint az ígérgetés a siker kulcsa.

Az újabb nekifutási kísérletet keretező kormányprogram, illetve konvergenciaterv nyomán felrajzolható makrogazdasági pálya kreatív költségvetési technikától megtisztított számszerűségei jelzik az elmozdulást a szükséges irányban, az eddigi romlási folyamat megfordítását, az egyensúlyhiány, valamint az ország külső finanszírozási igényének csökkentését. A program tartalmáról, szerkezetéről, elégségességéről, a növekedésre, versenyképességre, szociális helyzetre gyakorolt hatásáról a viták országszerte folynak. Két általános vélekedés máris megfogalmazható, nevezetesen a program népszerűtlen s kevéssé megalapozott. Az ország helyzetének javítására alkalmas népszerű programot ma összeállítani persze nem lehet. Népszerűtlen programok elfogadtatását viszont megkönnyíti a szakszerűség vélelme. Ehhez gondos felkészülés, hatástanulmányok, végrehajtási garanciák szükségesek. Kétharmad évszázaddal Marlene Dietrich világsikerű dalban tudakolta, hogy "hol van a sok kis virág". Talán ennek ihletésére csendülhet fel a közgazdász nóta, hogy hol vannak a hatástanulmányok a kiigazítási, konvergencia- vagy a nemzeti fejlesztési programban.

Gyenge megalapozottságú programok mindenkor és mindenütt végrehajtási kételyeket, kockázatokat vetnek fel. A kormányprogramok körüli eddigi nemzetközi szepszis, amely az árfolyam-alakulásokban is kifejezésre jutott, zömmel abból fakad, hogy miként is valósul meg az áhított egyensúlyjavulás.

Nemzetközi tapasztalatok alapján ehhez szeretnék néhány gondolatot felvázolni.

Népszerűtlen, de elkerülhetetlen megszorító programok bejelentésének vannak kommunikációs, politikai, koncepcionális és végrehajtási összetevői lépéskényszerben. Népszerűtlen megszorító intézkedéseket nem célszerű csepegtetve bejelenteni, a régi állampárti recept szerint először eltúlzott mértékben kiszivárogtatni majd enyhítettebb mértékben viszonylagos megkönynyebbülést okozva, véglegesíteni. Ha már nem volt mód vagy szándék szélesebb körű kidolgozási együttműködésre, akkor a szigorító lépéseket kidolgozott, számításokkal megalapozott végrehajthatósági állapotban, bizonytalankodások, elaprózódás nélkül egy időpontban bölcs bejelenteni. Mit sem változott a churchilli intelem időszerűsége: "akkor nyilatkozzunk, ha már tudjuk, mit akarunk". Csepegtetett s esetenként elsietett bejelentések nem végrehajtásérett szándékokról gyakorta tekintélyvesztéssel járó visszatáncolásokhoz vezetnek, és szakszerűtlenséget sejtetnek. E benyomást erősíti, ha egy program műfajilag elsősorban kommunikációs termék.

A végrehajtás politikai feltételeinek megteremtésére a kormányfő jelentős időt és energiát fordított. A kiigazítási programmal szembeni - koalíción belüli - politikai ellenállás, a "saját tűz" lecsökkentését pártpolitikusok kormányba emelése, a kormányzati irányítás miniszterelnöki egyközpontúsága, a tárcavezetők politikai státuszának kialakítása politikailag kétségkívül elősegíti. Ugyanakkor nehezíti a végrehajtás szakmai feltételeit, szakmai szempontok érvényesítését a döntési-irányítási folyamatban. A szakmai irányítás kormányzati gyengülése így nem bizalomnövelő, s politikai osztalékot is csak siker esetében hoz a miniszterelnöknek.

A végrehajtás nem függetleníthető az intézményrendszeri szemlélettől. A jelenlegi kormánykoalíció nézetrendszerében uralkodó az a felfogás, hogy gazdaságunk gondjainak számottevő része a túlsúlyos, paternalista állam túlzott szerepéből adódik. Az állami tulajdonlás, valamint közvetlen gazdaságirányítás korszerűtlensége nem jelenti az állam szerepének elsorvadását. Fejlődéstörténészek korábban is tudták, hogy az állam szerepe a fejlődéstörténeti örökség és a gazdasági fejlettség adott szakaszában jelentkező követelmények függvényében alakul, miként az egyes emberi szervek is eltérő funkciókat teljesítenek az életkor különböző szakaszaiban. Kockázati tényező megfeledkezni arról, hogy a piacok működése feltételezi a jól működő intézményrendszert, amelyet csak jól működő állam hozhat létre. A ráfordítások és megtérülések színhelyének növekvő távolsága, a piaci mechanizmusok által közvetlenül kevéssé befolyásolható tevékenységek versenyképességi jelentőségének növekedése, a nemzetközi együttműködés mechanizmusainak működtetése, a jogok és kötelezettségek harmóniájának megteremtése a globális verseny nyomán gyorsabb ütemben erősödő jövedelemkülönbségek következményeinek, a társadalmi konfliktusoknak a kezelése, a társadalom működésének szabályozása s e működést károsító törekvések visszaszorítása mind állami szerepvállalást igényel. Az állam meggyengítése igy eleve a piacgazdaság működési alapjait is gyengíti. Sikeres magyar felzárkózás s nemzetpolitika tehát nem az állam elsorvasztását, hanem az állam és a piacok közötti jobb szereposztást, korszerűbb államigazgatást igényel.

Az államvezetési színvonal szempontjából a sikeresélyeket nem növeli a "sikeresnek" minősített üzletemberek és az üzleti világban bevált menedzsmentmódszerek kormányzati átvételének koncepciója sem. A kormányzati feladatok megoldásában az angolszász világban elterjedt a vállalati menedzsmentmódszerek, -stílusok alkalmazása. Európában viszont az államigazgatási módszerek túlsúlya jellemző a kormányzati munkában. Földrajzi helyzetünk, gazdasági orientációnk s korántsem utolsósorban uniós tagságunk célszerűvé tesz bizonyos igazodási irányokat. A vállalati irányítás racionálisan alakíthat ki olyan centralizált irányítási formákat, vállalhat döntési kockázatokat, amelyek nehezen egyeztethetők a kontinentális európai demokrácia felfogások szerint kialakult államigazgatási formákkal. Más megközelítésben: az üzleti világban a dinamika, az államigazgatásban a stabilitás jelent alapvető sikertényezőt. Sorsalakító nagy programokhoz különösen szükséges megbízható, felkészült, a különféle elképzelések ráfordításainak, következményeinek számszerűsítésére, kivitelezésére képes apparátus, melynek elbizonytalanítása mindenképpen kockázati tényező.

A sikeres üzletemberek politikai előreléptetése felvethet összefonódó politikai és morális aggályokat. A jelenlegi magyar társadalmi környezetben vitatott, hogy az elmúlt két évtizedben a közvagyon, a közérdek és az egyéni érdek privatizációs mérkőzése során meggyarapodott üzleti elit most kormányzati székbe átülve az államigazgatásnál felkészültebben, gondosabban, hatékonyabban tud-e majd sáfárkodni az ország, a köz érdekeivel, az "adófizetők pénzével". Történelmi tapasztalatok alapján az is kérdezhető, hogy nadrágszíj összehúzó, restriktív gazdaságpolitika végrehajtásának képviseletére, elfogadtatására a milliárdosok-e a legalkalmasabbak? Ezen nem sokat segít a fájdalommentesség vagy a szükségesnél kisebb társadalmi költségek meghirdetése, a végrehajtás időbeni megnyújtása.

Végül a magyar cselekvéseket ihlető örök múzsáról, a határidőről és az idő szerepéről. Az egykori reformszocialista, majd átalakulási magyar éltanulóval szembeni nemzetközi bizalom az elmúlt évek során eltűnt. A választások utáni kurta mézesheteket az új kormány terveinek bejelentése lezárta. A Magyarország rendelkezésére álló türelmi időt ma már nem hónapokban, hanem hetekben lehet mérni. Nem kell nagy képzelőerő annak felméréséhez, hogy milyen lesz a befektetői magatartás, ha az új programnak nem sikerül eloszlatni a jelenleg körülöttük kavargó végrehajtási kételyeket. A konvergenciaprogram legutóbbi változatában a kormány nem gyors, hanem meglehetős lassú ütemű kiigazítást irányzott elő. Így az államháztartási deficit még 2009-ben is 3,2 százalékra rúgna, s csupán a 2010-es választási évben csökkenne 2,7 százalékra. Ez Brüsszelt ugyan nem zavarná, európai felzárkózásunkat viszont igen.

A kormányzat bejelentett ütemezési szándéka ugyanis már ma is egy bizonytalansági és egy bizonyossági üzenetet küld a piacoknak és az országnak. Nagyon erős hit szükséges annak elfogadásához, hogy a 2010. évi országgyűlési választások előtti két évben a deficit a GDP 1,6 százalékával csökkenthető. Hasonló fejleményre nincs példa az elmúlt másfél évtized magyar gazdaságtörténelmében. Kormánypárt választás előtt ilyet nem fogad el kormányától, a hitéleti buzgalomban gyengélkedő üzleti világ pedig ilyen ígéretet nem hisz el - különösen az elmúlt négy év ígérgetései után. Az egyensúlyhiány mértékének 2008 utáni érdemi csökkentéséhez indokolatlan szép reményeket fűzni. A lassú ütemű hiánycsökkentés így eleve hitelességgyengítő, s hosszabb távon nagyobb növekedési veszteségekkel, biztonsági és stabilitási kockázatokkal jár.

A felvázolt program végrehajthatósága nem-csak politikai, hanem közgazdasági szempontból is kétséges. Az eddig megismert tervek az állampénzügyi tűzoltás szándékát érzékeltetik, de nem fejtik ki, hogy mi helyezi a gazdaságot és a társadalmat új fejlődési pályára. Ennek hiányában nagy a kockázata annak, az elkövetkező két év egyensúlyjavító hatása nem lesz tartós, és már a következő választás előtti évben kifulladhat. A kiigazítási időszak megnyújtása rövid távon talán kisebb társadalmi-politikai feszültségeket valószínűsít, de eleve ébren tartja a kételyeket a program végrehajtásáról, elnapolja az euró bevezetését, nehezíti az elvesztett hitelesség visszaszerzését. Az euró bevezetési dátumának lebegtetése önmagában is kormányzati kételyeket, önbizalomhiányt sejtet, s bizonyossá teszi, hogy így nem lesz eurónk az elkövetkezendő fél évtizedben. Az euróbevezetés persze nem autonóm cél, nem is presztízsalakító lépés, hanem a gyorsított magyar felzárkózás, új európai helyteremtés, a nemzetgazdasági biztonság és stabilitás, valamint nemzeti sorsalakítás fontos eszköze. A világgazdaság nagy térszerkezeti változásai mellett ugyanis Európában is láthatók új geopolitikai hajtóerők. Az unió balkáni bővüléséből adódó geopolitikai fordulat javítja a térség fejlődésének külső feltételeit, erőforrás-szerzési lehetőségeit, intézményrendszeri környezetét, növekedési dinamikáját. A térséggel szomszédos Magyarország nemcsak földrajzi helyzete, hanem történelmi tapasztalatai, viszonylagos fejlettsége, az ott élő magyarsághoz fűződő kapcsolatai alapján kiemelkedő szerepet játszhat Dél-Kelet-Európa európai integrálásának elősegítésében. Ez lehet Magyarország legértékesebb hozományeleme az unió számára, s e potenciális közreműködői szerep alakíthatja legkedvezőbben Magyarország új európai helyét. Uniós belépésünk óta a délkelet-európai országok jelentették külgazdasági kapcsolataink leggyorsabb ütemben fejlődő területét. Az egyensúlyteremtés, euróbevezetés, felzárkózás szorosan összefüggő - bár időbeni sorrendiséggel járó - folyamatának elhúzódása egyszersmind lemondás e szerepről, az átmenetileg kedvező térségi csillagállás kihasználásáról, az integrációs hozamokról, az ott élő magyarság helyzetének gyorsabb ütemű javításáról. Jöhet még generáció, amely számon kérheti az országsors mai alakítóitól e stratégiai lehetőség elszalasztását.

Az elmúlt fél évtizedben Magyarország tempót, esélyeket, pozíciókat vesztett, jövőt élt fel. Az elmúlt negyedévben felvezetett hitelességhelyreállítási, egyensúlyjavítási, fejlesztési koncepciók a szükséges irányú elmozdulás s a jobbító szándék ellenére a gyenge előkészítettség, kivitelezés, átgondoltság és színvonal következtében nem oszlatták el a végrehajtási kételyeket, nem állították helyre a hitelességet. Júniusban ismét elszaladt az alkalom térségünknek is például szolgáló program meghirdetésére. Az eddigi tempóvesztést most nagyobb erőfeszítésekkel, áldozatvállalással kell megfizetnünk. Sajnos ma már nem elég, ami negyedéve még elégségesnek látszott.

Az átadott konvergenciadokumentumot Brüsszel valószínűleg elfogadja. Így bibliai hasonlattal megadtuk a császárnak, ami a császáré. Most meg kellene adnunk a nemzetnek is nagyobb áldozatvállalással, de egyszersmind nagyobb szakszerűséggel megalapozott cselekvési programot sorsalakításra. A rendszerváltoztatás előtt elmaradt a gazdasági kerekasztal. Még mindig nem érett meg az idő az összehívására?

A szerző akadémikus, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke