Választékos felnőtt beszéde ellenére, vagy talán éppen azért, a húszperces adás több pillanata hátborzongató volt. Eredeti döntését megmásítva mégis megmutatta (csinos) arcát is a világnak. A paparazzik az interjú helyszínének titokban tartása ellenére megtalálták volna - mondja. Így talán vége a találgatásnak, s elkezdődhet új élete. Most élvezi a szabadságot, ám nem tud mit kezdeni szülei, rokonai, sőt, az őt oly boldogan átölelő rendőrök érzelmi kitöréseivel. A mende-mondát, hogy szüleivel nem állna szóba, maga oszlatta el: találkozik velük, s beszélt már testvéreivel is.

Láthatóan még van mit feldolgoznia. Elrablásáról beszélve akkori gondolataiba mintha belevegyülnének nyolc és fél év töprengései. Éveken át magát okolta, amiért azon a márciusi reggelen nem ment át a másik oldalra, pedig érezte, hogy valami rossz fog történni. Előtte mamájával veszekedtek - ennek tudta be idegességét. A csönd, a bezártság, de még a ventilátor zúgása is az őrületbe kergette. Fél év után elrablója megengedte, hogy felmenjen a strasshofi ház lakószobáiba, a fürdőszobába. Magánya relatív volt: olyan szülői, családi környezetből jött, ami erőt adott - szemben elrablójával, akinek ilyesmi nem jutott. Én voltam az erősebb - mondta, Priklopilt labilis, inkább paranoiás figurának nevezve. Érzése szerint erős lelkiismeretfurdalása volt, ezért néha ajándékokat adott. De hogy mi indította a rablásra, az nem derült ki ebből az interjúból sem. A szökés nagy lehetősége váratlanul jött, s ő tudta: most, vagy soha.

Natascha a tévéinterjú témáit maga szabta meg. Nem kívánt intimitásokról beszélni - ő sem les be mások titkaiba.