Vonzások és taszítások
Egyszerre vonz és taszít a XIX. század első felének Angliája. A dickensi karácsony nosztalgiáját is megzavarták már a jól ismert torzképek, a század másik nagy angol realistája azonban végképp leszámol a "good old days" romantikus illúziójával.
Pedig Thackeray élete egy igazi XIX. századi romantikus regény nyersanyaga lehetne. Már a szülők házassága is az egymástól elszakított és sorsszerűen egymásra lelő szerelmesek örök példázatát rajzolja. A lányt a rossz házasságtól féltő nagymama a szeretett férfi halálhírét keltve veszi rá, hogy hozzámenjen Thackeray leendő apjához, aki viszont sok évvel azután, távol Indiában gyanútlan teadélutánra hívja a feleségének udvariasan bemutatott "feltámadt" hősszerelmest. A szülők házassága megkeseredik, a mama a férj halála után hozzámegy a "nagy Ő"-höz, aki Thackeray-t szerető nevelőapaként fogja gondozni.
A fiú sorsa sem lesz kevésbé kalandos. Életét sok-sok egzotikus utazás, játékszenvedély, nagy örökségek eltékozlása, feleségével kötött ideális szerelmi házassága, majd az asszony Jane Eyre-be illő végzetes elmeháborodása kíséri. Az élclapok örök szerzőjét vagyonának elvesztése után az újságírás kizsigerelő életformája sorvasztja, meghal az egyik lánya, ő maga súlyos betegségbe esik, de a cambridge-i King's College egykori arisztokrata csemetéjének mindeközben a társadalom teljes keresztmetszetével sikerül kapcsolatba kerülnie - India és Anglia, Közel-Kelet és Írország, Itália és Weimar egyaránt megéled, őrződik, emlék- és élményalapot ad a nagy írónak. A zseniális tollrajzkészítő (ha egy szelet papírt lát, rögtön jellemző karikatúrát kell odarajzolnia) sosem lesz annyira elismert, mint az irigyelt közönségkedvenc Dickens: a folytatásos regényekért sorban álló és verekedő olvasók kevésbé értékelik a vitriolosan kiábrándító, keserűen swifti vénájú-vonójú másodhegedűs írót. A "másodikak" örök keserűsége fűti, erjeszti még okosabbá, intellektuális tisztánlátással és illúziómentes ítélkező képességgel megáldott atlétatermetű óriás entellektüellé Thackeray-t, A Sznobok könyve, az önéletrajzi ihletésű Pendennis, a XVIII. századi irodalmi élet berkeibe kalauzoló Henry Esmond és mára leginkább a Hiúság vására halhatatlan írójává.
A Hiúság vására a waterlooi csata előtti és utáni kora tizenkilencedik századi Anglia világába vezet minket: főalakja Julien Sorel női pandant-ja, a józan, számító, jéghideg, de leleményes ötletekkel és magnetikus életszeretettel boldogulását kereső nevelőnő, Becky Sharp, aki segítő szülői háttér nélkül, önmaga kénytelen megcsinálni szerencséjét. Erotikus kisugárzása ellenállhatatlanná teszi, minden férfit az ujja köré csavar, s majdnem sikerül remek házasságot kötnie - épp csak a pénz hiányzik az amúgy főúri életet élő, s már a legfelsőbb körök társaságába bebocsáttatást nyerő nőnek.
Becky köré Thackeray a felső középosztály összes típusát felvonultatja. Az ábrándképeket kergető, jólelkű, de önmaga előtt is elhazudott renyhe önzésében korlátolt, naiv Emília, az üres önimádatában hősi halált haló és hiú Osborne meg a lusta-kéjenc, nagyszájú, gyáva, indiai tisztviselő Jos mellé az egész Crawley család típusfiguráit, az elsőszülött Pitt kisszerű pénzgyarapításától a vérmes és pénztelen másodszülött hadnagyon és az álszent pénzhajhász papnén át a liberális eszméket valló, de korlátolt és különc nagynéniig, valamint a jólelkű, esetlen-idealista őrnagy-házibarát William Dobbin alakjáig. A figurák azonban távol maradnak tőlünk, úgy figyeljük őket az elbeszélő távolító megjegyzéseit és kiszólásait követve, hogy történetük megértése közben magunktól is elidegenedünk: az elbeszélő ugyanis önmagával sem kíméletes, öngyűlölettől szítódik fel a mesélő szenvedélye. A nagy kaland tehát a nagy leleplezés - a kulcsjelenetben, Becky tündöklésének csúcsán, az élőképek előadásakor döbbenünk rá, hogy az eljátszott szerep (Klütaimnesztra kegyetlensége) a valódi arc, mint ahogy ebben a világban a maszkok alatt is mindenki csak letéphető maszkokat visel...
