TGM-nek szeretettel

Tamás Gáspár Miklós nem mondja ki, de eljátszik a gondolattal, hogy a kapitalizmust vissza lehet vonni. Nem lehet. Támadja a "neokonzervatív-neoliberális" gazdaságpolitikát, de ezzel támadja a kapitalizmus par excellence ideológiáját, következőleg az egész intézményrendszert is.

TGM mégsem forradalmár. Kritikája ugyanis Marx előtti, romantikus alapokon építkezik, tehát legalább százötven éve elavult. Ellenforradalmi. Marx tudvalevőleg a magasan fejlett kapitalizmus belső ellentmondásaiból vezette le a szocialista forradalom kényszerét (sic!), ehhez hasonló kényszer azonban jelenleg nincs, vagy legalábbis nem mutatták még ki. (A globalizációkritika és a forradalom csak a naivok és naivák fejében váltják ki egymást. A TGM-nek kedves Hardt és Negri a magyarra Sokaságként fordítható újabb könyvében például Spinozához nyúl vissza - ha tetszik -, Marx ellenében. Nem egy kifejezetten forradalmi gesztus.)

De TGM nem vállal felelősséget a mondataiért a felvilágosodás által megkívánt értelemben sem (itt Descartes-nak a "világos és elkülöníthető ideákra" vonatkozó követelésére gondolok). A kapitalizmus által intézményesített individualizmus és a felvilágosodás közül egyik sem létezhetne a másik nélkül, ahogy nem létezhetne hiányukban a republikánus alkotmány és a (meglehet, osztályalapú) jogállam sem. A felvilágosodás ledöntötte az individualizmus előtti utolsó szociológiai, politikai és kulturális akadályokat, és ezzel a nyugati világban végleg legitimálta a - kapitalizmust, semmi mást. A világ már régóta terhes volt a kapitalizmussal, talán több száz éve, talán a keresztény individualizmus, talán a föníciai kereskedelem óta. A felvilágosodás végleg megnyitotta előtte az utat. A kapitalizmus nem választható. A kapitalizmus maga a modern ember önkifejezése.

TGM bírálja a kapitalizmus irracionalitását, holott maga a racionalitás szó (a weberi értelmében) is a kapitalizmus terméke. Valójában semmilyen más racionalitást nem ismerünk, mint a rövid távú kiszámíthatóság (kapitalista) racionalitását. De megint a romanticizmus: vajh' miből gondolja TGM, hogy lehetséges (jobb kifejezés híján) sikeresebb emberi ész? Nemde azért kellene egymást időről időre a fáradságosabb könyvírásba kényszerítenünk, hogy megtudjuk a választ az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre - amelyekre nincs válasz a publicisztikában? E sorok írója azonban itt és most úgy látja, hogy a "népnyúzás", valamint a páratlan versenyképesség és adaptivitás egy tőről fakadnak. De aki erre a tőre akar lesújtani, óhatatlanul elvéti a problémát, ti. azt, hogy miként tehető igazságosabbá a világunk, mert azt sugallja, hogy lehetséges ez az uralkodó logika ellenében.

Amiben TGM-nek teljes mértékben igazat adok: Magyarország sikertelen. Sikertelenségének nem a rendszerváltó elit párját ritkító tehetségtelensége és provincializmusa az igazi oka, mert furcsamód a nagyobb tehetség akár még nagyobb korrupciót is szülhetett volna, a provincializmus pedig olyan adottság, amely nemhogy a maiaknak, de nagyjainknak is mindig a sajátjuk volt. A brit rendőrség nemrég tartóztatta le Blair egyik legközelebbi bizalmasát, Lord Levyt, pártfinanszírozásért cserébe elfogadott lordi címe ügyében (loans for honours scandal), több miniszterre is hasonló sors vár, és magától értetődően kilátásba helyezik Blair kihallgatását is. A rendőrség lényeges, a társadalom jogérzékenységét leginkább befolyásoló ügyekben a nyilvánosság előtt kutakodik és intézkedik. Nálunk ilyesmi elképzelhetetlen. Nálunk az állam lerablóit sikeres üzletembereknek titulálják, akiket meg kell hívni a kormányba, hogy azt legitimálják. Az Enron vezetőit leültetik, nálunk a Postabank ügyében az ügyészség képtelen összeállítani egy valamirevaló vádiratot, a bíróság pedig a jogállam nagyobb dicsőségére felmenti Princzet. Miközben az államot behálózza a korrupció, az állam szipolyozza a polgárait. Így élünk.

A kapitalizmusnak ehhez semmi köze. Sokkal inkább a kapitalizmus hiányának. Magyarország eredendő sikertelensége éppenséggel a koherens felvilágosodás kori-kapitalista logikától való évszázadokkal ezelőtti elhajlásból fakad, ennek következménye, hogy az erkölcsi világunk nincs összhangban a kényszerként megélt anyagi változásokkal, és a kapitalizmusra lehet fogni - mint TGM teszi - egy ország gyengeségét. Persze lehet, de semmi értelme. Azt viszont látni kellene, hogy ötszáz éves félperifériás fejlődés után a változások sokkal nagyobb áldozatot követelnek, mint amit a mindenkori kormányok mondanak. Még előtte állunk a rendszerváltás kilencven százalékának. Időben, mélységben, vérben és könynyekben. Ez a folyamat pedig semmi másról nem fog szólni, mint a "neokonzervatív-neoliberális" gazdaságpolitika végleges uralomra jutásáról. És vele a megfelelő erkölcs, mentalitás, kreativitás, igazságszolgáltatás és igazságosság meggyökerezéséről. Amikor ez megtörténik, Budapest is élhető lesz, az államnak pedig többségében olyan funkciói lesznek, amelyekért valóban tiszteletet érdemel.

Persze csak akkor, ha addig nem robban fel, sül meg, vagy fullad meg a világ.

A Szerző filozófus

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.