Néző vagy szemtanú?
Sőt ezek a kérdések teljesen háttérbe szorulnak, mivel egy kifejezetten gyenge film is kirobbanó siker lehet, ha érzékeny témához nyúl a rendezője. Bár a regionális merítésbe tavaly már Magyarországot is bevették, a sokszor árnyaltabb, művészieskedő modorú magyar produkciók szinte testidegennek hatnak a délszláv kultúrkörben - talán ezért nem is jutott az idén díj magyar alkotónak.
A tavalyi gazdag év után - akkor indult bolgár, de még koszovói versenymű is - szegényesebb volt a felhozatal a játékfilmes mezőnyben: a román Radu Muntean A papír kék lesz című, a Ceausescu-rezsim megdöntéséről szóló rendszerváltó drámája és Mészáros Péter Watteau XVIII. századi festményét feldolgozó adaptációja mellett csupa hazai mű csapott össze. A hazai jelzőt persze csak kulturális szempontból ildomos használni: Szerbia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina ugyan ma már tudatos és önálló országok, a kultúra mégis újjáépítette őket - Szarajevóban nemcsak találkoznak, de koprodukciók formájában újra egyesülnek az egykori jugoszláv tagállamok.
Önállóan nehezen megy: Szlovéniában évente négy, Horvátországban és Szerbiában két, Albániában egy film készül el (nálunk húsz és harminc közötti a termés). Érdekes kivétel Bosznia-Hercegovina: Danis Tanovic 2003-as Oscarja (Senkiföldje) és Jasmila Zbanic idei berlini Arany Medvéje (Grbavica) következtében felfutóban van a filmkészítés - igaz, nagyrészt külföldi pénzek segítségével. Beszédes a félig tréfás helyi szlogen, hogy Bosznia legerősebb exportcikke jelenleg a mozi.
Pont egy ilyen film (német-svájci-bosnyák koprodukció) kapta a fesztivál fődíját, azaz a 25 ezer euróval járó Szarajevó szívét. Az Andrea Staka rendezte Das Fraulein a Németországba kivándorolt "jugoszlávok" mostani életébe vezet be egy kívülálló - Ana, a most érkező bosnyák lány (Marija Skaricic megkapta érte a legjobb női alakítás díját) - szemszögéből. Az élettel teli lány Ruzsánál, a szerb vendéglős asszonynál helyezkedik el: a belülről teljesen elhidegült nőben ismét feléleszti a balkáni vért. A jobb élet reményében Németországba költözött kivándorlók sorsát megismerve a leukémiás Ana visszatér Szarajevóba, hogy ott haljon meg.
Az újraegyesítés pazar példája a horvát-bosnyák-szerb koprodukcióban készült, Antonio Nuic rendezte Minden ingyen című film. Hőse, a háborútól megcsömörlött Goran (Rakan Rushaidat - a legjobb férfialakítás díjának tulajdonosa) barátaival már csak az alkoholnak szenteli magát, egészen addig, míg egy megcsalás miatti veszekedés során kiirtja egymást a teljes baráti kör. Ez anynyira megrázza, hogy elhatározza, valami olyat tesz, ami miatt emlékeznek majd a nevére: eladja szüleitől örökölt házát, vesz egy mobil büfét, és elkezdi járni a városokat, hogy addig ossza ingyen az italt, amíg el nem fogy a pénze. A komikus történet felszíne alatt azonban mély dráma fut - a háborús trauma okozta abszurd zűrzavar és tehetetlenség mind hősünk, mind vendégei, rajongói és ellenségei körében tetten érhető.
Déli szomszédaink tévécsatornái nem vették át a nyugati trendcsomagokat, vagy ha úgy tetszik, nem süllyedtek olyan szintre, és nem vesztették el annyira a nemzeti identitásukat, mint a magyarországiak. Ezzel is magyarázható, hogy Szarajevóban az újdonság erejével hatott Faruk Loncarevic Mama és Papa című álvalóságshow-ja - amely megkapta a zsűri különdíját is. Az idős házaspár mindennapjait bemutató mű egy Való Világ vagy Big Brother főműsoridős szexelésein edzett nézőnek tömör unalomként hat. Bár van abban valamiféle abszurd kikacsintás, hogy valóságshow címszó alatt bepisilő bácsit vagy a kedvenc sorozatát izgalomtól görcsösen végigkommentáló nénit látunk. A mű pont akkor kezd érdekes lenni, amikor kilép a mindennapokból és a műfajból: a bácsi meghal, és még csak szavazni sem kell. A mama nyert.
Bár nem kapott díjat, szinte képtelenség volt bejutni a Nafaka című bosnyák produkció vetítésére. Ez a mozi szintén Bosznia történetét taglalja a háború kirobbanásától egészen napjainkig. Itt látszik a legjobban, hogy az itteniek még a legnagyobb harcokban sem vesztették el a humorérzéküket, sőt valószínűleg ez tartotta bennük a lelket. A filmben fontos szerepet játszik a Szarajevó négy évig tartó ostroma alatt használt alagút (ez volt az egyetlen út ki és be a városból). Beszédes, hogy a fesztivál vendégeinek túrát is szerveztek oda, az idegenvezető pedig egy extábornok volt, aki azzal dicsekedett, hogy Szerbiában ötmillió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére.
A magyar alkotók - négyen is voltak - legnagyobb nyerési eséllyel a kisjátékfilmes mezőnyben indultak, de itt is a való élet nyerte a díjat. A szlovén Marko Santic Jó utat, Nedim című etűdje bármikor megtörténhet: egy bosnyák férfi autóval viszi haza haldokló testvérét, de nem engedik át a szlovén határőrök, mert nincs vízuma. Ezt a szituációt a rendezőnek annyira sikerült valóságosnak ábrázolnia, hogy az ember nem is nézőnek, hanem szemtanúnak érzi magát.
Szarajevó, 2006. augusztus
