A menő páros és a haragos harmadik
Tony Blair - felháborodva azon, hogy G. W. Bush ismét visszautasította javaslatait e témaköröken - a világ hatodik legnagyobb kibocsátójával, Kaliforniával kötött együttműködési megállapodást. Az új közös cél a transzatlanti szén-dioxid-kereskedelem megalapozása, ezzel a vállalatok ösztönözése az emisszió csökkentésére.
A tervezett emissziókereskedelmi egyezség túlmutat az EU tagállamaira nézve kötelező, de csak a hat nagy ipari ágazatra, vagyis az "üzemeltetőkre" vonatkozó hároméves rendszeren.
Mindkét állam vezetőinek jó okuk van a gyorsításra, s arra, hogy ne értsenek egyet az elnökkel. Bush ugyanis - szemben a tudomány mai álláspontját autentikusan képviselő Kormányközi Klímaváltozási Bizottsággal (IPCC) - makacsul ismételgeti saját "szakértőinek" álláspontját, miszerint az emberi szennyezésnek semmi köze a melegedéshez, ráadásul az emisszió csökkentése káros lenne a gazdaságra, és elveszne ötmillió munkahely. Bush a csökkentést a privát szféra "önkéntes" házi feladatának tekinti, amit az majd magára vállal (lehetőleg világszerte); ha másért nem, hát az emberiség megmentése érdekében.
(Az elnök főtanácsadója idén márciusban kifejtette: céltalan arról vitázni, mi lehet a "még biztonságos" szén-dioxid-szint a légkörben, mert nem tudjuk, mennyire ellenállóképes világunk az üvegházi gázokra. "Lehet, hogy büntetlenül megduplázhatjuk... a CO2-t. A témát még megvitatni sem érdemes." Ezzel szemben az IPCC legfrissebb jelentése minden eddiginél határozottabb: az időjárási sémák globális változására az egyetlen magyarázat az antropogén kibocsátás.
Az IPCC szerint a CO2-koncentráció 2050-re meghaladja az 500, rosszabb esetben az 560 ppm-et. Politikai körökben, például az EU-ban elfogadott határérték szerint a még elviselhető melegedés maximális értéke 2 Celsius-fok. Éppen ekkora hőmérséklet-emelkedést okoz, ha a légköri CO2-tartalom 550 ppm-re növekszik. Ez pedig elkerülhetetlennek látszik a mai, évi kétszázalékos növekedés mellett.
Az elnök főtanácsadója az üvegházgázok szerepéről folytatott 30 éves, többé-kevésbé szakmai vitát egyszerűen lesöpri az asztalról, pedig mára alig maradt néhány szkeptikus hang. E különcök vagy megbízóik számítása mégis rendre bejön. A média az "ellentétes" vélemények ütköztetésével próbálja biztosítani a kiegyensúlyozottságot, s ezzel egy szintre hozza a komoly és a komolytalan véleményeket. Az ilyen "tájékoztatás" érdekes lehet, de bizonyosan megtévesztő, ezért káros. Bohócruhába öltöztetik az egyik legösszetettebb tudományágat, a légkör fizikáját.)
Ellentétben a Fehér Házzal, Blair és Schwarzenegger előnyben részesíti a globális felmelegedés elleni küzdelmet (és az őssejtkutatást). Blair azzal, hogy megkerülte Busht, kihúzta az erősödő kritikák méregfogát is, látványosan bizonyítva, hogy nem követi mindenben az elnök politikáját.
Anglia kormányai már eddig is sokat tettek. A világ szén-dioxid-kibocsátása (ami a fosszilis energiák felhasználásának elkerülhetetlen következménye) exponenciálisan, azaz évente másfél százalékkal növekedett az elmúlt évtizedekben. Európa volt (az egykori Szovjetunióval együtt nézve) a világ egyetlen régiója, ahol ebben az időszakban a növekedés "csak" 1 százalékot tett ki. A kisebb növekedésnek legalább három oka volt: az olajválság elhúzódó hatása, a rendszerváltások miatti ipari összeomlás, és egyes nyugat-európai országok (főleg Anglia és Franciaország) célirányos környezetvédelmi politikája. Úgy tűnik, Blair lépése kiszámított és egyeztetett volt. Tudta, mit lép, mi léphet ajánlatára Bush, és már előre egyeztetett Kaliforniával. Mert azt is tudta, hogy a gazdaság és a környezetvédelem ott párhuzamosan és harmonikusan erősödik. Ez nem kis részben a volt mozisztár érdeme, aki szerint a környezet a legfontosabb; és erről sikerült meggyőznie a vele már kiválóan együttműködő magánszektort.
Mindkét államot közvetlenül fenyegetik a melegedés következményei, elsősorban talán a tengerszint emelkedése. Az 1993 óta folyó műholdas (és egyéb) mérések szerint a szintnövekedés 3 mm évente; az egész múlt századi melegedés hatásával együtt mintegy 18 cm. (A víz a hőtágulás és a gleccserek világszerte zajló olvadása miatt emelkedik. Az előbbi aránylag csekély, az olvadás viszont komoly veszélyt jelent. Ha Grönland jege elolvadna, a tenger 3,5 méterrel emelkedne meg; és 70 méterrel, ha az Antarktika jégtakarójával történne ugyanez! Szerencsére ez utóbbi egyelőre nem fenyeget.) Anglia inkább a Golf-áramlás módosulásának hatásaitól, Kalifornia hosszú partvidéke pedig a már ma is sok kárt okozó szintemelkedéstől retteg.
Schwarzenegger érzékelte a problémát. Értésre adta, hogy a környezet a legfontosabb, és az állam támogatja a privát szektor emissziócsökkentését.
A kormányzó állami ügynökségek a híres Berkeley Egyetem, kutatóintézetek és nonprofit szervezetek válogatott szakértőinek 75 fős csoportját bízta meg, hogy az IPCC forgatókönyveire támaszkodva "leskálázzák", azaz kisebb régiókra alkalmazzák a legkorszerűbb, globális éghajlati modelleket.
Az elkészült három forgatókönyv tudományos beszámolóját úgy összegezték, hogy az átlagember megértse, mi fenyegeti az államot a kutatók szerint 2100-ig. A jelentés szerint a tengervíz 56-89 cm-es emelkedésének mindenféle következményeivel lehet számolni, azonkívül Kalifornia sokkal (12 Celsius-fokkal) melegebb és szárazabb lehet, ami súlyos levegőszennyezéssel, a Sierra hótakarójának 90 százalékos olvadásával, és emiatt a vízellátás csökkenésével jár. Növekszik a tüzek gyakorisága, romlik a gyümölcs és a szőlő minősége. A városközpontokban a hőhullámok okozta halálozás akár hatszorosára is növekedhet. Ha változatlan marad az ipari és közlekedési emisszió, a mai 20 helyett akár 120 olyan nap lehet, amikor a hőmérséklet a 33-35 Celsius-fokot is meghaladja. A "jó hír" az, hogy ha az üvegházgázok kibocsátását jelentősen tudnák csökkenteni, a hőségnapok száma "csak" feleennyivel növekedne.
Blair és Schwarzenegger egyetértett abban, hogy együtt sem tudják lényegesen befolyásolni a globális felmelegedést, de vezethetik a közös küzdelmet, hathatnak sok államra, hogy kövessék a példájukat.
Biztos, hogy tíz év múlva majd többet tudunk a klíma alakulásáról - de nem várhatunk addig, hiszen a kibocsátás következményei mérhetően károsak, és a károk napról napra növekednek.
Nem elég az alkalmazkodás: új megoldásokat kell keresnünk, és az embereket pontosan kell tájékoztatnunk a helyzetről, az őket is érintő teendőkről (például az energiatakarékosságról) és a várható következményekről.
A világ ura pedig azon tűnődik, hogyan lehetne Alaszka olajmezőit mégiscsak kiaknázni - ha már az iraki "miszszió" ilyen felemásra sikerült.
A szerző meteorológus
